Czegő Zoltán

Könnyezik a vízipálma

Könnyezik a vízipálma,
hajnalomra rásetétül.
Meggyötörte éji álma,
megszakadt valami bévül.

Ami körülvette nálam,
árnyak, a lábnyomok csendje,
hit a kitárulkozásban –
most hóharmat a szívemre.

Árvát véle nem mímeltem,
mintha egy lányt, úgy fogadtam.
S ahogy amazt mind imetten,
mind aluván – megcsalatlan.

Visszasuhanni az estbe!
Vissza a tegnapba! Vágta!
Kutakodni: mi sértette?
Halált tetten érni – hátha!

Déli harangkonduláskor
hogy magaslott? Vize tiszta?
Gyökerei – derék tábor –
semmibe mennének vissza?

Könnyezik a vízipálma.
Krisztusi vér minden cseppje.
Élte, holta itt talál ma,
reáolvad én szivemre.