Kiss Benedek

Kadarka

Gyerekkorom bora,
csillámló vörös kadarka,
hogy is feledkezhetnék meg rólad?
Kadarkaszőlőnk volt nekünk bizony
gyerekkoromban!
Légy áldott, nagyapám pincéje:
te bújtattál a bombázások idején,
mikor még alig tipegtem,
s tebenned találtam menedéket
legelső ifjúi viharaim közben.
Kadarkabor!
habzós és vörös, akár a vérem:
rejtettünk szárkúpba, ástunk földbe
végrehajtók és fináncok
mohó szeme elől,
hisz te voltál a család
egyedüli pénzforrása.
Tehenünk nem volt –
téged váltottunk vastag bivalytejre!
Emlékszem édes-csípős murciízedre:
hosszú nádszálon át titkon
mily gyönyörűséggel szippantgattalak,
míg pattogva rózsaszín habbal
baba-nyugtalanságod nem csillapult,
hogy aztán, zimankó jöttén,
tuskóhasogatás, fűrészhuzogatás közben
egy-két korty érett cseppeddel
erősítsük meg magunkat – én s nagyapám.
Mert erőt adtál te, milyen erőt!
Somolyogtam csak, hogy nagyapa, ki volt
csendes kis töpörtyű-ember,
estére kelvén némelykor hogy nekibátorodott:
ki akarta szórni tüzelve
az egész pereputtyot,
legelébb ingerkedő nagyanyámat.
Micsoda hangja kelt estére tőled
a kisembernek! a két-három liter
hangerősítő hogy dolgozott benne!
Előbb remegtem,
később már somolyogtam,
végtére is kezét
kamasz-erőmmel én lefogtam,
ágyát megbontottam…
S nem feledhetem döbbenetét.

Villányi Oportó

Papp Jutka szájának kislányos ízeivel
emlékszem rád most,
régi italom,
Villányi Oportó!
Amikor csitri vagy,
akkor vagy magad is a legjobb,
s akár a déli nők,
hamar öregszel.
De mit tudsz,
mi mindent tudsz te már
csitrikorodban!
Rubincsillogásod kigyújtja vérem,
testes vagy, fűszeres, savaid
bársonyosan elomlók…
Ó, fiatalság! bársonyon
már sose futnak perceim…
Mi lehet azóta Papp Jutkával?
Kit borzongat most vércsepp-ajakkal?
S vajon az üzletekben
mért nem bukkanok rád mostanában,
régi italom:
Villányi Oportó?

 

Egri Bikavér

Egri Bikavér –
kiveszik tán belőled végül
a tüzes-nemes kadarka?!
Papok pincéi
őrzik még ízeidet!
Úgy magasodsz föl, mint a
hajdani Ápisz-bika, ha
üzekedni készült,
s alatta a kis folyató tehénkék
lába megroggyant.

Fejedelmi bika –
én bizony emlékszem rád jól.
Cseh és szlovák költőkkel
koccintottunk veled
egymásra s 56-ra
egy moszkvai rideg vagonban,
önszántunkból,
1968-ban –
ez biz egy vak lónál többet ért!

Egri Bikavér,
én hiszek benned,
mint a szénszemű palóc menyecskék
erkölcsében,
mint a nagy fütykösű palóc legények
virtusában,
és nagyra tartalak téged,
nagy bor vagy te
a nagy borok között,
de a világ is úgy ámul rád, hidd el,
ha kadarka is tüzesít-nemesít,
s fölszikráznak tőled újból
a lebecsült régi lándzsák,
Balassák kardja
s Dobó Katica tébolygó szemei!

Hajnal Szentgyörgyhegyen

Köd üli meg lent a lapost,
mint dögös púpja a pupost,
köd fölött piros sugár
mint Jézus a vizen jár.

Hol vagytok, ti madarak?
Fölszakad a pirkadat,
de a vidék csendje oly holt;
rigó csak városban rikolt?

Elment a munkásvonat
a morc Badacsony alatt,
a Nap kazánja föllángol,
kibújok az éjszakából.

Tallér kutyám kenyeret kap,
tüdőmbe nikotin harap,
kisszékemre települök,
rigó helyett én fütyülök.

Kis párom biz jól alszik,
szuszogása kihallszik,
Csabagyöngye míg cukrosul,
álma rózsállva fodrosul.