Lackfi János

Mészárlás

dühében vágja nyakló
nélkül fejek a nyakról
tilózva elhanyatlók
alig-hajuk tilolva
(szösz virágpor) kitolva
szemük csiga-gubója
szájuk gyöngyhabja ó jaj
ha jutna combja lába
nem volt volna hiába
ha jutna válla karja
akarva nem akarva
így enbőrét kaparja
sörtéjét szántja-marja
foga hasad vicsordul
fog közt zöld vére csordul
nyála sárgállva habzik
szőr fodra közt patakzik
döndülve járna lagzit
a holdat csapva földhöz
kavicsot tótükörhöz
tiport cserepe miszlik
melyet pata bepiszkít
– kezében szárnya-tolla
harapdálja vakogva

Megfeszíttetett

csak folyik csak patakzik
a lé túlforrva habzik
a lét a szűk edényben
nem fér a láz hevében
vörös nővér vörös nő
a vér haját vöröslő
csigákba szél kuszálja
fehér testre parázna
hajzata rőten ömlik
mindenhol nedv özönlik
póznán ecet pereg le
savó-tekintetekre
hiába süt verőfény
megposhad már a tőkén
a fürtnyi szemgolyóbis
ha teste-lelke kódis
hát honnan jönne nektár
hisz élve elpereg már
foga szőrzete körme
minden tudása görbe
kútkáván körbe-körbe
ecet lesz ha beérik
de bor árába mérik
a sajgó ínyre itt van
igya míg belehibban