Gergely
Ágnes
A madarakról
Jókai
Annának
Ha
a sirályok és a csérek
egyszer Madagaszkárra érnek,
álmukban feltűnik a norvég
jégtábla képében a hollét.
Ülnek a parton, folyton-folyvást,
a víz eloldja a szorongást,
a vízben víz, a vízben hal van,
és halál van, mely halhatatlan.
De a sirályok és a csérek
s a rosszfiúk elvágta csőrök
nem felejtik a jégvilágot.
Szorongás, hol a te fullánkod?
Transzcendens etűd
Ott akartam szeretni mindig,
a toledói alkonyatban.
Az alkony és az élet vége
egyformán irányíthatatlan.
Messziről nézem, ahogy indul,
tétovázik a szürkületben.
Felhőben áll a katedrális.
És nem érti, hogy hova lettem.
Ilyen szerelem soha nem volt.
Egész Toledo vele érez.
A percek múlnak. Ráng az arca.
Gibraltár felől forgószél lesz.
Átölelem a katedrálist.
És őt is, ahogy messze lépdel.
S egy olajfát, mely felsugárzik
a halottak lélegzetével.