Nyilas Atilla

Fehér húsvét

Ma kimentem még világosban cigit venni, s ahogy
szédelgek a buszvégállomáson át,
hát
látom a nappali fehér éjszakát,
mintha valami feleség-jelölttel
ténferegnék egy északi városban.

Választékos beszéd és frizura,
emelt fűvel járok,
emelt
gyógyszeradaggal.

Lábam előtt bámulom a tócsát,
veszedelemben forog,
hozzászokni, mint nyikorgó kerékhez,
nem akarok.

Két sláger között száműzetés:
órakor a hírek –
mégiscsak enni kellett volna
valamit, szaporítom a szót mint
kenyeret.

Bár nem hallok dörrenést,
nem látok torkolattüzet,
tudom:
a szerelmünknek lőttek.

Hozzám szegődik a háború, mint rajzszög
ódivatú cipőm talpába.

Isten az atyám.

Estebéd után

a negyedik boltban kaptam halfilét
elég volt egy doboz

rettegni hogy a gyertya kialszik
a forralt bor kihűl
a kazetta lejár
hogy mást idéz számodra a lehangolt zene
kaparja torkod a bors
arcod eltorzul a beálló sötétben
helyén démon villantja rám szemét
fölrúgja a hamutartót amint
lábadhoz kuporodom
nem találom föl a keresett részt
hangom elcsuklik a szeretet
himnuszán

sokáig nem laktam ahol
nem volt meg a fekete könyv

többet nem akarok