Rába György

Útitárs

Határsértő gyermekkori mesék
utaztattátok vízum nélkül is
a próbatevőt az ármányszövőt
mivel vonzottátok milyen ígéret
láncára fűztetek mint szolganépet
nem a nyertesek és nem is a hősök
nem a vakmerő s nem is aki hőzöng
nyűgözött és élemedett koromra
tart másféle varázsereje fogva
a közeg hol kígyóbőrét levedlett
szerepcserének tegnapját tagadva
akárki új más sorsot élni kezdhet
az a vidék csábít ahol a tények
vad bukfencet hánynak lombhullató fán
máról holnapra friss gyümölcsök érnek
ahol gyalogost bárki sebesültet
az országút széles hátára ültet
s vicsoríthat kirügyezik a medve
orra és fölhorkanva tovaiszkol
riogatás vált át ott félelembe
és egyetlen érintésre ünő tyúk
puszta kézre mint világszépe nő jut
rigóval is elegyedhet beszédbe
ki a kongó válaszokat elunva
eszméket dallamos szóban cserélne
s mert kell a szertartás megvetni lábam
változatlant lelve a változásban
a rontó-bontó bűvölő igében
kísérő hű társra találtam

 

 

Szellemidéző

A zaklatott emlékekből felötlő
alakok sárba kövült lábnyomok
az egyszeri a hasonlíthatatlan
magának szűkös teret hasított
s míg az űrbe sápítozom ki járt itt
próbálom kiolvasni mágiáit
földet sebző jelből előtoronyló
riaszt álmomból is üvölteni
ahogy dupla nemlétéből pörosztó
erővel szólamot facsarna ki
és ez a rögöt alig illetett
lépés kölcsönöz pille életet
de színjátszó rajzos szárnyat neked
szédült csapongást véletlen felett
nem rémíts ne pezsdíts szellemidéző
ki jegyedből öltsz testet férfi és nő
nehogy hozzátok hasonulva lélek
magam is már csupán a megidézett
sors szegénypolitikájában éljek