Vitéz György

Ezredfordulón váteszeknek intés

Lekászálódik az elhúzott nótájú nemzet a millenniumi deresről
s pásztorgatyáját rőtre püfölt alfelén szégyenlősen összehúzza.
(Érte azt berzsenyi bot, vérezte vajda virgácsa,
petőfipálca, vörösmarti vessző,
rúgta az alliterálhatatlan adybocskor.)
Csak a jámbor attila – ő kérlelt inkább (nem pátosszal, ahogy                                                                                                            szavalni szokták) –
lett volna hűséges fia.

Szép, komoly fiai emígy tisztelték.
Csoda, hogy él, hogy erkölcsrendész, arrogáns kölykei
nem verték agyon (mint Bábel történetében Atyuskát
vagy Korsós Bénit fokossal az irázi búcsúban).

Én nemet változtatva Kordéliája lennék
ennek a kipellengérezett balkáni Lear királynak,
s így szólnék görcsös, kéztördelő nővéreimhez:
Engedjétek játszani szép, komoly apánkat,
szóljatok hozzá némi respektussal
ahelyett, hogy múltját hánytorgatnátok,
(amiért megbűnhődött), s jövendőjén ne spekuláljatok

(mert meglakolt azért is),
ne küldjétek az aggmenházba még
(hisz csak ezerszáz éves),
mivel jó vacsorát szeretne enni,
rosszcsont lányokat himbálni csúzos térdén,
s egy Volvót szeretne drájvolni – sőt, egy Mercédeszt,
s nem a régi dicsőség érdekli
(akit úgyis a rendőrség keres,
mivel az éji homályban késel).
A vadkannak hiába mondod: Ne bántsd a magyart,
de értik tán e szót a köszörületlen bárdok (nem velszi, pannon),
s míg Kordéliával történhet akármi,

ne féljetek, az öreg túlél titeket.

Vázlat egy agnosztikus végrendeletéhez

Ahol nem voltam eddig, ott holnap sem leszek.
Hol nem költöttem eddig, ezután sem veszek,
arannyal írt nevem (nincs rajta ékezet)
mutatja csak, hogy egykor ő is létezett.

Feketén áll meg a golyó, mikor vörösre tesz,
ajtó, ha nyílik: zárul – csikordul a retesz
és végre, végre belül is elcsitul a nesz.
Rettegnem kéne akkor: ha nem leszek, ki lesz?

Valaki lesz. – Ezért nem kérdezem magam.
Ami történt, így történt, velem és általam.
A cél előtt megállok. Azt mondom, céltalan;
és távolodik minden, ami még hátravan.

Villanyposta Ágostonnak

(nyolcadik agnosztikus, húsvéti szonett)

                   (o du lieber Augustin..)

 

Ami ellen vitáztál, tetézve visszatért;
a hippói agorán pornó, eretneklárma,
otthon marad, aki az Úr elébe járna
(s ha indul is, szokásból. Teszi, amit nem ért.)
Jobb lett volna talán kevesebb Plótinoszt,
több Jézust tartani a szív rubinkelyhében,
s nem lamentálni, hogy a bedeszkázott Éden
a Nő miatt üres. Hideg kegyelmet oszt

a Szüzesség, a Rend, a Bölcsesség,
nem is hallgatnak rád. Cifrább mesét
óhajt a nép. Mi az örökösebb,

mi a mulandóbb – nem érdekli már.
Tanácsot nem kér. Más csodára vár.
Pogányok? Nem. Inkább közömbösek.