CZEIZEL ENDRE

Czeizel Endre

Ady Endre családfájának és sorsának értékelése

A családfa

A géniuszt az életmű hitelesíti, különösen a költők értékelésekor. Mégis, éppen Ady Endre fogalmazta meg: „Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga, / Hulltommal hullni: ez a szolga dolga…” (Hunn, új legenda). Az életpálya és a talentum gyökereit kutatva nem hagyhatók figyelmen kívül a gének sem, amelyek szervezetünk azon tervrajzát jelentik, amit – a külső körülményektől meg belső adottságoktól függően – jól-rosszul valóra váltunk.

Ady Endre nagy jelentőséget tulajdonított származásának, hiszen verseiben, tanulmányaiban és leveleiben gyakorta foglalkozott e kérdésekkel. Méghozzá a legnagyobb nyíltsággal, amiben egyaránt szerepet játszott kíméletlen őszintesége, költői exhibicionizmusa és a társadalmi képmutatással szembeni ellenérzése, sőt a „csak azért is!” belzebubi természete. Ady Endre és testvére, Ady Lajos vallomásai azonban főleg a családi legendáriumon alapultak. Azóta sokak – elsősorban Kovalovszky Miklós – kutatásainak köszönhetően, már az ősökről is elég sok és megbízható adat áll rendelkezésünkre, ámde a családfa értékelésére még nem akadt vállalkozó. Emiatt írta a fivér, Ady Lajos annak idején: „Mivel a genealógia arisztokratikus tudomány, mely csak a nagyvagyonúak vagy a magas állást betöltők származásának tisztázását ismeri érdemes feladatának, a kétségkívül ősi, primae occupationis Ady család genealógiájával komolyan és kimerítőbben senki sem foglalkozott.” E hiányt szeretném pótolni Ady Endre családfájának itt közzétett elemzésével.

Az Ady-ősök

Ady Endrét idézem: „Geográfia szerint a Szilágyságból jöttem, a régi Partiumból, tehát se nem Erdélyből, se nem Magyarországból. Családilag szintén se fentről, se lentről, küszködő nemzetes kisúri famíliából, mely csak éppen hogy élt… Az Ady család egyébként Szilágyság egyik legrégibb családja, ősi fészke Od, Ad, később Diósad, s a terjedelmes Gut-Kelet nemzetségből való. Régi, vagyonos és rangos helyzetéből hamarosan lecsúszott a család, s már a XV-ik századtól kezdve a jobbféle birtokos nemes úr kevés közöttük, de annál több a majdnem jobbágysorsú, bocskoros nemes. De erős hagyományok éltek a famíliában…” Éppen ezért is írhatta a költő:

Hepehupás, vén Szilágyban,

Hét szilvafa árnyékában

Szunnyadt lelkem ezer évet.

Paraszt zsályaként aludt el

S bús krizantém-fürttel ébredt…

(Hepehupás, vén Szilágyban)

Ady Lajos szerint a legrégibb ismert ősük a XIII. században élt László, aki 1217–18‑ban részt vett II. Endre király eredménytelen keresztes hadjáratában a Szentföldön. Az ő fia vagy unokája az az Illés, aki 1296-ban adományként kapta Kis- és Nagy-Guth birtoklását, amelyből azután törzsi nevük: Gutheled, illetve a Kis- és Nagy-Guthi családnév ered. E törzs 1323-ban három családra bomlott. A legidősebb fiú, László leszármazottja a Guthy és a nevezetes, de hamar kihaló Országh család. A középső fiú, Boldizsár maradékai kapták az Ody nevet a Szilágyságban levő Od-Ad (később Diósad, mivel Szilágy vármegyében két Ad volt: Had-ad és Diós-ad) település alapján. A legkisebb fiú, János a Haraklány család őse. Az idősebb és középső fiú leszármazottai, tehát a Guthyak és Adi (az akkori oklevelek szerint) Márton, János, András és Balázs 1345-ben már pereskedtek egymással a birtok további osztozásán. S ettől kezdve az Adikra az állandó pereskedés a jellemző, így a következő száz évből: 1349-ből, 1355‑ből, 1363-ból, 1378-ból, 1415-ből, 1427-ből, 1428-ból, 1437-ből és 1442-ből maradtak fenn birtokpereket igazoló okiratok. A levéltári kutatások során találtak rá az 1459 és 1481 között élt Odi (Adi) Barla (Barnabás) diákra is, és így lett a „jámbor, görögös, kopottas” ős Ady Endre Gyáva Barla diák című versének az ihletője. Egy másik ős, Adi Gergely 1572-ben a Szilágysomlyón tartott törvényszéki tárgyaláson szerepelt. A XV. századtól kezdve szegényedtek el az Adik, és váltak hétszilvafás nemesekké a Szilágyságban. Egyik águk Erdélybe, a Székelyföldre települt. Mi azonban maradjunk a Szilágyságban, mivel a költő feltételezett ősei itt maradtak. Ady Endre szerint: „Egyik ősöm, Adi (Ódi) István a tizenhatodik század közepe táján végrendeletben megemlékezett a kálvinista rektor-lévitáról is. Diósadon, ahonnan származásunk s egyik prédikátumunk is van, Adi (akkor még az ipszilon nem volt mai fontosságú) Adi (Ódi) István egy bornyút hagyott a rektor-lévitának.” Diósadon 1705-ben a nemesek összeírásakor szerepelt egy Ady István, de 1797-ben az ő leszármazottjainak már nincs nyomuk. Az Ady család központja a XVIII–XIX. század fordulóján azonban bizonyosan Szilágyfőkeresztúr, itt lakott 1705-ben egy másik Ady István, aki földbirtokosként II. Rákóczi Ferenc fejedelem lelkes hívének számított. A költő kuruc verseinek eredetében ennek a valószínűsíthető ősnek a szerepe sem zárható ki. A szilágyfőkeresztúri Ady István és fia, ugyancsak Ady István pontos helyét a családfán azonban nem tudom megadni. 1797-ben viszont már 16 Ady található a nemesek listáján Szilágyfőkeresztúron, köztük Ady Bálint (IV/1). Rajta kívül 1805-ben Ady György és István neve található meg e nyilvántartásban, de rokonsági kapcsolatuk Ady Bálinttal tisztázatlan.

Az itt bemutatott családfán az első ismert Ady ős tehát Bálint (IV/1), a költő dédapja, aki Szilágyszentkirályon született reformátusként, és később is itt élt birtokosként. Feleségét (IV/2) nem sikerült azonosítani. Az ő gyermekük József (V/1) és a költő nagyapja: Ady Dániel (V/2) lombérti birtokos, aki a Wesselényiek számtartójaként is ismert. Ady Dániel feleségül Viski Juliannát (V/6) vette, mégpedig a másik dédapa: Viski Dániel (IV/3) akarata ellenére. Viski Dániel a kalotaszegi Nyárszón volt pap, de emellett pénzkölcsönzéssel is foglalkozott, ezért gazdagnak (meg zsugorinak) mondták. Ő volt Kalotaszeg „bankára”. Viski Dániel felesége, Szabó Anna (IV/5) a nárai Szabó família leszármazottja, és ez a dédmama is református papnak a lánya. Halála után nővére, Szabó Klára (IV/6) gondozta özvegy férjét. A Viskiek állítólag rokonságban álltak Dózsa György családjával, emiatt is írhatta a költő: „Dózsa György unokája vagyok én, / Népért síró, bús, bocskoros nemes” (Dózsa György unokája.) Dózsa Györgynek és öccsének, Gergelynek azonban nem maradt gyermeke, így legfeljebb nagybátyjuk, Dózsa Ádám révén állhatott fenn ez a rokonság, de erre bizonyíték nincs. Ady Endre azonban Dózsa Györgyöt a magyar történelem egyik legnagyobb alakjának tartotta, és szobrot követelt neki.

Viski Dánielnek és Szabó Annának három felnőttkort megért lányáról tudunk. A legidősebbet, Viski Annát (V/5) Fazekas András (V/4) református pap vette feleségül, és nekik is három lányuk született. Polixéna (VI/2) Bányai Lajos (VI/1) felesége lett, és házasságukból több gyermek származott, de ők nem szerepelnek a családfán. Viski Anna és Fazekas András középső lánya volt Ilka (VI/4), aki Kiszely Kálmánhoz (VI/3) ment férjhez, és a gyakori gyermekáldás az ő házasságukat is bearanyozta. (Az ő leszármazottjaikat sem jeleztem a családfán.) Kiszely Kálmán rokonságban állt a Boncza családdal, így Ady Endre és Boncza Berta között távolabbi, noha nem vér szerinti rokonság állt fent. A legkisebb lány, Anna (VI/5) Baló Sándor (VI/6) házastársa lett, gyermekeik nem ismertek. Viski Dániel és Szabó Anna középső lánya, Julianna (V/6) Ady Endre apai nagyanyja, vele a következőkben részletesebben foglalkozunk. E dédszülők legkisebb lányát, Rozáliát (V/12) Vincze Ferenc (V/11) református lelkész vette feleségül, és két lányuk (VI/19, 21) meg egy fiuk (VI/20) született. Csak Ferencnek (VI/20) lettek gyermekei, egyikük, Vincze Géza, szentimrei lelkész kapcsolatban állt a költő közvetlen családjával.

Viski Dániel (IV/3), a dédapa középső lányát, Juliannát (V/6) másnak szánta, de ő megmakacsolta magát, és a szülők által választott férj helyett Ady Dánielhez (V/2), az elszegényedett nemeshez kívánt feleségül menni. Hosszas családi perpatvar után sikerült csak a „hattyúnyakú, büszke papkisasszony”-nak akaratát keresztülvinnie. De már az esküvő is igazolta szüleinek aggodalmát: a vőlegény ugyanis elkésett a szertartásról, mert belefelejtkezett a legénybúcsúba… Előbb Hadadon, majd Lompérten éltek, ez utóbbi falunak 1895-ben 709 magyar és román lakosa volt. Ady Dániel bohém életvitele és összeférhetetlen temészete következtében anyagi helyzetük hamarosan válságosra fordult. A 300-400 holdas birtokot elmulatta és elpereskedte, ami azután meghatározta gyermekei sorsát is. Állítólag a feleség halálát is a férj egyik rossz tréfája okozta. Télen Hadadról tértek haza Lompértra lovas szekéren. A feleségnek le kellett szállnia, szükségét elvégezni, a férj meg ráijesztett: otthagyta. Ő azután ijedten futott utána, és úgy megfázott, hogy tüdőgyulladásban hamarosan meghalt. Felesége halála után Ady Dániel legidősebb fiához került.

Ady Dániel és Viski Julianna négy gyermeke közül az első Ady Sándor (VI/7), aki Hadadon lett jegyző, és akinek nyolc gyermeket szült felesége, Asztalos Julianna (VI/8), egy református pap leánya. Az első már csak a neve miatt is nevezetes, ugyanis őt is Ady Endrének (VII/1) hívták, és ő is a debreceni jogi fakultáson tanult, mint a költő. A költőnél egy évvel idősebb Ady Endre azonban el is végezte az egyetemet, és neves jogászként hasznosította talentumát. Az újságokban, sőt még a szakirodalomban is gyakorta összekeverték e két Ady Endrét. A jogász Ady Endrének három lánya (VIII/1–3) született. Ady Sándor sorban következő három lányának nem lett gyermeke. Egyik (VIII/5) csecsemőkorban meghalt, Jolán (VIII/6) nem ment férjhez, Ilona (VIII/4) frigye pedig terméketlen maradt. A Hadadon 1889. február 26-án világra jött Ady Máriát (VII/8) Landt Lajos (VII/5) vette feleségül 1908-ban Csíksomlyón, és négy fiúgyermekük született. I. Pált (VIII/9) csecsemőkorában elvesztették. György (VIII/7) mérnök és Gábor (VIII/11) jogász, többször házasodtak, gyermekeik és unokáik ma is élnek. Végül Csíkszeredán született II. Pál (VIII/13) mérnök, aki Marosvásárhelyen vezette az oltár elé a zilahi Szabó Irént (VIII/14) 1942-ben. Ady Mária-Mariska már fiatalon novellákat írt, amelyek 1907-ben jelentek meg Sok ború, kevés derű című kötetében. Férje elesett az I. világháborúban, így gyermekei neveltetése Erdélyben, a trianoni diktátum után, súlyos gondokat okozott neki, mivel pedagógusi fizetése alig fedezte a megélhetésüket. Mégis folytatta irodalmi munkásságát is, verseit Én az őszben járok… (1925) című kötetében gyűjtötte össze. A II. világháború után Magyarországra menekült, és Budapesten halt meg 1978. február 25-én. Gyermekei tudatosan próbáltak megszabadulni az Ady család irodalmi terhétől. Gábor és II. Pál 1944-ben ugyancsak áttelepült Magyarországra, és itt magyarosították Landt családnevüket az anyai előnévre: Diosadyra. Gábor alkotmányjogászként a Parlamentben dolgozott, és az 1956-os forradalom alatt ő lett a parlamenti munkástanács elnöke, emiatt később kirúgták állásából. II. Pál a környezetvédelem elismert szakemberévé vált, fia, Diosady Levente (IX/7) Kanadában él, ahol 1971-ben vette feleségül a Zalaegerszegen született Lendvay Klárát (IX/8). Két fiuk – Andrew (X/3) és Laslo (X/4) – van. Ady Sándor következő három gyermeke közül Erzsébetnek (VII/10) és Irénnek (VII/12) nem lettek gyermekei. Zoltánnak (VII/14) két fia (VIII/5–6) született, egyikük ugyancsak Ady Endre (VIII/16), a Műszaki Egyetemen dolgozott, és egy lányáról, Dóráról (IX/9) tudok.

Ady Endre édesapja: Lőrinc (VI/9) másodszülöttként, 1851. augusztus 15-én jött a világra, róla később lesz szó.

Ady Dániel és Viski Julianna harmadik gyermeke, János (VI/10) Szilágycsehiben lett jegyző. Felesége, Nedeczky Mária (VI/11) tizenegy gyermeket (VII/16–22) szült, akiknek leszármazottai jelenleg is élnek.

Az Ady Dániel és Viski Julianna házaspár legkisebb gyermeke Julianna (VI/13). Első házasságából – az úri szélhámosnak tartott – Kubinyi Ernőtől (VI/12) egy, ugyancsak Julianna (VI/24) nevű lánya született. Őt Makay Gyula (VII/23), krasznahidvégi jegyző vette feleségül, és két gyermekükről (VIII/11–12) tudósítanak a családi krónikák. Egyikük, Makay György (VIII/11) sok adattal járult hozzá az Ady család történetéhez. Ady Julianna (VI/13) második férje volt a lompérti Séra Lajos (VI/14), aki jól ismert a költő életrajzából (volt idő, amikor Ady Endre náluk lakott Zilahon, mivel a Séra házaspár később odaköltözött). Séra Lajos szorgalmas és jó gazdának bizonyult, tekintélyes birtokká növelte felesége hozományát. Ady Juliannát nagyon szerették a faluban, ő volt a betegek gyógyítója és az árvák istápolója. E házasságból négy gyermek (VII/25–28) született. A legkisebb, Ferenc (VII/28) később feleségül Diószeghy Annát (VII/29) vette. Az ő édesapja volt giczei Diószeghy Mór református pap, akit azonban költőként és prózaíróként is ismertek a Szilágyságban.

Az anyai ősök

Az édesanya, tiszaeszlári Pásztor Mária (VI/27) apai ágú ősei a költő ükapjáig, az 1760-ban született Pásztor Jánosig (III/5) vezethetők vissza. A családi hagyománynak megfelelően ő is református pap lett (noha sárospataki diákoskodása alatt csizmadiaként is dolgozott), és feleségül Csizmár Erzsébetet (III/6) vette. Pásztor János azonban összekülönbözött feletteseivel (szuperintendánsa szerint „tudattalansága és élete folytatása botránykozást okoz”), ezért meg kellett válnia állásától, és legidősebb fiához, Józsefhez költözött. A „megbotránkoztatást” valószínűleg mértéktelen szeszesital-fogyasztása okozhatta. Az ükszülők négy terhességéből öt gyermek született. A legidősebb gyermekből, Pásztor Józsefből (IV/8) lett a költő egyik dédapja, aki Sárospatakon tanult, és református lelkészként 1804-ben Kolozsvári Borbálát (IV/15) vette feleségül. A második és harmadik gyermeknek, Zsuzsannának (IV/9) és Dánielnek (IV/10) csak a neve ismert. A következő terhességből kétpetéjű ikrek születtek: I. János (IV/11) hamar meghalt, míg Julianna (IV/12) felnőtt, és Sebő Lajos (IV/13) vezette oltárhoz. Pásztor József gyermekei között az utolsó megint a II. János (VI/14) nevet kapta.

Ismerkedjünk meg most a költő anyai ágú Kolozsvári őseivel. Ady Endre családfáján a legtávolabbi ismert ős Kolozsvári I. Péter (IV/1) református lelkész, aki 1738-ban halt meg. Felesége, Kerekes Judit (I/2) negyven évvel élte túl. Bizonyára több gyermekük születhetett, de csak két fiuk neve maradt fent: II. Péter (II/1), Ady Endre szépapja és István (II/4). Kolozsvári II. Péter ugyancsak a református papi hivatást választotta, feleségének neve (II/2) nem ismert, csupán halálozási éve – huszonegy évvel élt tovább férjénél. Gyermekeik közül csak kettőről tudunk. Az egyik Kolozsvári János (III/9), a költő dédapja, aki – a családi hagyományoknak megfelelően református lelkészként – ismeretlen nevű feleségével (III/10) egyazon évben, 1793-ban halt meg. Nekik hat gyermekük született, és az egyik volt Kolozsvári Borbála (V/15), Ady Endre egyik dédszülője.

Ady Endre e dédszüleinek, Pásztor Józsefnek és Kolozsvári Borbálának a házasságából öt gyermek született. Az elsőszülött Zsuzsanna (VI/13) sorsa ismeretlen. A második volt Dániel (VI/18), Ady Endre anyai nagyapja. Az ő története megint csak a család szégyenkrónikájába tartozott. Református papként 1841-től Érmindszenten dolgozott 2-3 évig, de a falubeli birtokosok – állítólag italozása miatt – alkalmatlannak találták e hivatásra. Felettesei más eklézsiát ajánlottak neki, amit nem fogadott el, és inkább a katolikus püspök szolgálatába állt Szatmárnémetiben. A római katolikus hitre tért Pásztor Dániel intézőként dolgozott a püspök birtokán, de itt sem maradt sokáig. Beköltözött Szatmárra, ahol társadalmi lecsúszása folytatódott: vármegyei útbiztos (útkaparó), majd mezőőr lett. Az ő házasságára és gyermekeire még visszatérek. Pásztor József és Kolozsvári Borbála gyermekei között a sorban következő I. Istvánt (V/15) és Jánost (V/16) csecsemőkorában elvesztették. Az utolsó gyermek is az István (V/17) nevet kapta. Felnövekedvén református pap lett, Virág Teréziát (VI/18) vette feleségül, és kilencvenkét évet ért meg. Csak egy lánya, Teréz (VI/28) született, aki Dózsa Jenő (VI/29) református pappal házasodott össze.

Ady Endre anyai nagyapja, Pásztor Dániel Kabay Rozáliát (VI/21) vezette oltárhoz Érmindszenten 1842-ben. A költő Kabay ágú ősei közül a református Kabay Gábor (V/17), az egyik dédapa Érmindszenten volt vagyonos falusi birtokos. Feleségül Simay Zsuzsannát (V/18) vette, és négy gyermekükről van tudomásom. A legidősebb, Gábor (V/20) és felesége, Sipos Julianna (V/19) azért is fontos, mivel ők nevelték fel a korán árván maradt Pásztor Máriát, vagyis Ady Endre édesanyját. A gyermekek sorában Rozália (V/21) következik, őt vezette oltárhoz Pásztor Dániel, ő tehát Ady Endre anyai nagyanyja. Rákhel (V/22) Balázsy Imréhez (V/19) ment nőül, gyermekeik közül csak Miklós (VI/30) ismert. Végül a legkisebb lány, Klára (V/20) Barna Balázs (V/21) asszonya lett, az ő gyermekük (VI/33) és unokájuk (VII/48) is a Balázs nevet kapta. Mindenesetre joggal írhatta Ady Endre: „Igéim bővek, zengők, nagyok: / Papoknak ivadéka vagyok” (Pap vagyok én).

Pásztor Dánielnek és Kabay Rozáliának, Ady Endre anyai ágú nagyszüleinek öt gyermekük született. Az első, Róza (VI/22) háztartási alkalmazottként élt. Férje és gyermekei nem ismertek. A következő a sorban Ida (VI/23), „a csodaszép barna asszony”, akinek küllemén túl viselkedése is feltűnést keltett a családban, de tágabb környezetében is. Mint színésznő ugyanis a művészek akkor szabadosnak mondott életét élte. A sokat tapasztalt, olvasott, élénk képzeletű nagynéni gyakori érmindszenti látogatásai során nagy hatást gyakorolt a gyermek Ady Endrére, aki szerint: „a színpad ölte meg” 1916‑ban. A harmadik gyermek, Lajos (VI/24) papnak készült, de a tanárairól írt gúnyversei miatt kicsapták, katonának állt, s végül öngyilkos lett. (Ady Endre bizonyára túlzott, amikor azt írta róla: „Egyik nagybátyánk remek poéta volt”.) Pásztor Miklós (VI/25) a gimnáziumot, majd a katolikus papneveldét végezte el Szatmárban, de a felszentelés előtt megszökött, és a parasztgazdák juhászbojtára lett Szatmárudvariban. Később a Szatmár megyei Lazariban telepedett le, ahol görögül és latinul tudó földművesként éldegélt. Egy parasztlányt – Szilágyi Borbálát (VI/26) – vett feleségül. Nyolc gyermekük született (VII/39–41 és 43–47). A legidősebb, Róza (VII/39) Márka János (VII/38) felesége lett, és ők is nyolc gyermeket (VIII/14–15) nemzettek. Pásztor Miklós (VI/25) gyermekei közül Pásztor János (VII/41) juhász és fia, József (VIII/16) neve is gyakorta szerepel az Ady Endre életével foglalkozó írásokban. A különös sorsú nagybácsi, Pásztor Miklós (VI/25) azonban nem érte be feleségével, nagyon szerette a nőket, a család – ezért is – megszakította vele a kapcsolatot. Végül Pásztor Dániel és Kabay Rozália legkisebb gyermeke volt Pásztor Mária (VI/27), Ady Endre édesanyja.

Az irodalomtörténészek szerint Ady Endre az Eszterkuthy Éva húga című novellájában tulajdonképpen anyai nagyanyjának (tehát Kabay Rozáliának) és egyik húgának a sorsát érzékeltette: „Eszterkuthy Éva: az én nagyanyám volt, édesanyámnak édesanyja, tiszteletes aszszony, papné. Valamikor hat faluban nem találhattak nála szebb leányt, s mégis végül a szerelemtől halt meg. Félig úri, félig paraszti leány volt, de nagyon finom, szép és halk leány, erőnek erejével férjhez adták a nagyapámhoz, aki beleszeretett. Szülői megrészegedtek a nagy szerencsétől, hogy úrnak a felesége lesz a leányuk, papné, s a szép papné pedig belehalt ebbe a szerencsébe… Eszterkuthy Éva világéletében undorodott a csóktól, de nyolc évig bírta, hét gyermeket – hetet – ajándékozott kelletlenül, irtózással az urának, s meghalt.” (A családfa ugyan csak öt gyermek születéséről tud, de a tizenhat éves korában férjhez adott lány valóban korán, harminchat éves korában halt meg. Lehet, hogy két gyermekét korán elvesztette, és ezért nem tudnak róluk az Ady család kutatói.) Az anyai nagyanya húgára, Rákhelre vagy Klárára pedig így emlékezett Ady Endre: „Eszterkuthy Sárát menyecskének címezgették alattomos, gúnyos falusi szájak, s emlékszem: szörnyű cím volt ez nálunk. Igen: Eszterkuthy Sára szerette a férfiakat… Lám, Eszterkuthy Éva utálta a csókot, meg is halt öröm nélkül, s a mi házunk is vajon nem éppen emiatt olyan zord és szomorú? Nyolcéves koromban… szándék és olcsó tudat nélkül éreztem, hogy a mi famíliánk sorsát nagy csók-adósságok nyomják s ez alatt sokan fogunk még összeroppanni…” Emiatt is nevezhette magát Ady Endre „hűs vérűek unokájának” (A szerelmetlenség Istenéhez).

Az Ady Endre által emlegetett anyai ágú örmény vagy indiai eredetre („Jöttem a Gangesz partjairól” – A Tisza‑parton) a családfa semmiféle adata nem utal, ezt legfeljebb anyjától örökölt kreol bőre, nagy, sötétbarna szeme és „keleti” megjelenése indokolhatta.

Családja

Ady Endréhez édesanyja, az „Édes-Ides” állt legközelebb, és az ő szívében is költő fia foglalta el az első helyet. A katolikus Pásztor Mária Szatmáron született 1858. július 4-én. Négy és fél éves volt, amikor meghalt harminchat éves édesanyja epebetegségben (baját „epéshidegnek” mondták). Két esztendővel később elhunyt ötvenhárom éves édesapja is, agyvérzésben. Akkor nagybátyja, ifj. Kabay Gábor (V/20) és felesége, Sipos Julianna, a „Julcsa mama” (V/19) vette magához és nevelte Érmindszenten. (E Szilágy megyei falucska közigazgatásilag Érkávás községhez tartozott, 1877-ben 941 magyar és román lakossal. 1977 óta románul Ady Endre – magyarul Ady-falva – a település neve.) A kislány csak néhány elemi osztályt végzett, később sem olvasott könyveket. Állítólag nevelőszülei „kimerülésig” dolgoztatták, és első kérőjének odaadták a tizenhat éves lányt. Ugyanakkor tiszteletet érdemlő a hozománya: Kabay Gáboréknak 53 magyar holdjuk volt, viszont 40 (ugyan szikes) holdat kapott örökül Pásztor Mária.

Apjáról írta Ady Endre: „Nagyszerű úr ám az én apám: családjának egyetlen tagja, aki elrúgta magától a latin iskolákat, ennek folytán zabolázhatatlan, igaz és természetes, ősi és zsarnok magyar maradt.” Csak két-három gimnáziumot végzett Zilahon, később sem igen olvasott, még újságot sem. Az Érmindszentre beköltöző, „gyüttment” Ady Lőrinc a felesége révén kapott több mint százéves kétszoba-konyhás zsúpfedeles parasztházban alapított családot, amely ifjabb Kabay Gábor telkén állott. Ady Endre is itt született: „Ez itt falu, az én falum, / Innen jöttem és ide térek. Mindszentnek hívják…” (Séta bölcső-helyem körül). Fia szerint apja „pontosan hajnali öt órakor káromkodja el magát az alsó udvarban”, és kezdi mindennapos munkáját. A Lompértról – némelyek szerint – „kurta gubás parasztként” Érmindszentre érkező vagyontalan Ady Lőrinc a felesége hozományaként kapott 40 holdon dolgozott kora hajnaltól késő estig, és végül is a 100 magyar holdra gyarapított rossz-szikes földjén sikeres parasztgazdaságot hozott létre. Mindezt kemény munkával, takarékos gazdálkodással és nem kevés ügyességgel. Egyrészt a földek újbóli tagosításakor – a falubeliek szerint – „Adyék megtollasodtak”, másrészt a felesége bevonásával végzett, jórészt illegális dohánytermesztéssel. Így 1908-ban megépíthették a telkükön azt a többszobás lakóházat, amit azután Ady‑kúriának neveztek a falubeliek. Ady Lőrincet később a Szilágy megyei törvényhatósági bizottság tagjának, az érmindszenti református eklézsia főgondnokának (noha templomba nemigen járt), sőt a falu bírójának is megválasztották. Kortársai mint talányos észjárású, rapszodikus gondolatkapcsolású, szaggatott beszédmodorú, erőszakos, mokány magyarra emlékeztek rá, akiben élt az Adyk pereskedő hajlama. Csípős megjegyzéseivel sokakat és gyakorta megbántott. Az apa és fia, „két nyakas, magyar kálvinista” (Krisztus-kereszt az erdőn) közt sem volt ritka a konfliktus. Ady Lőrinc is nagyon szerette a nőket. Élete fő szomorúsága kezdetben az volt, hogy Endre fia – a remélt szolgabíróság helyett – a költészetre adta a fejét (talán ezért is hozzá Lajos állt közelebb), később pedig az, hogy egyetlen unokát sem nemzettek számára a fiai. Időskorát a mind gyakrabban jelentkező asztmás rohamok keserítették meg. Erős dohányos volt ő is. Hetvennyolc éves korában aggkori tuberkulózisban (?) halt meg, 1929. április 22-én.

Ady Endre szüleinek házassága nem volt boldognak mondható. Emiatt írta édesanyjáról: „Szeme, vágya, eper-ajka, / Szíve, csókja mindig könnyes” (Az anyám és én). Erőszakos férje sok beleszólást nem engedett a család életébe, sőt őfelette is basáskodott. Férje szoknyavadászatáról tudott, és elfogadta. (A magyarázat Ady Endre Eszterkuthy Éva húga című novellájában található meg.) Az édesanyja egyszer súlyos, őrüléssel határos idegbetegségen esett át, mely kórházi kezelést igényelt. Ekkor a hétéves Ady Endrét és öccsét nagynénjük, Séra Lajosné született Ady Julianna (VI/13) gondozta Lompérton. A költő édesanyja 1937. november 28-án Budapesten egy villamosmegállóban, váratlan hirtelenséggel, szívinfarktusban halt meg, életének nyolcvanadik évében.

Pásztor Máriának három terhessége ismert. Az elsőből született lány, Ilona (VII/30) korán meghalt. A második volt a sorban Endre (VII/35), aki – a keresztlevél tanúsága alapján az András nevet kapta. A család ismerői szerint az édesanyjára hasonlított, sötét bőrét, haját és szeme színét is tőle örökölhette:

Sötét haja szikrákat szórt,

Dió-szeme lángban égett,

Csípője ringott, a büszke

Kreol-arca vakított.

(Az anyám és én)

Végül Lajos (VIII/36) zárta a sort. Az alacsony gyermekszám hátterében mindenképpen a születéskorlátozás igénye állhatott, amely leghatékonyabb módszerének akkortájt a szexuális absztinencia számított. Mindezt a frigidnek mondott Pásztor Mária szívesen fogadhatta, ugyanakkor megmagyarázhatja Ady Lőrinc gyakori házon kívüli „nőügyeit”.

Ady Endre öccse, Lajos (VII/36) négy év két hónappal volt fiatalabb a költőnél. Az érmindszenti gyermekkor után négy évig a zilahi kollégiumban együtt tanultak. Ady Lajos a kolozsvári egyetemet végezte el, és gimnáziumi tanár lett, előbb Zilahon, majd Budapesten. 1919-től debreceni tankerületi főigazgató és tanügyi főtanácsos. Kezdeti baloldaliságát az I. világháború utáni pálfordulása követte, így jól illeszkedett be kora társadalmába a Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny szerkesztőjeként és a tanártársadalom egyik vezetőjeként. Bátyja példájának vonzásában megkísértette a költői-írói hivatás is, amitől Ady Endre erőteljesen eltanácsolta („Egy családból elég egy bolond!”). Emiatt a fiatal korában írt novellákat később már csak tanulmányok és tankönyvek követték. 1923-ban azonban ő írta meg a költő első életrajzát, és az Ady-családfa összeállítására is elsőként vállalkozott. Ady Lajos feleségül a szomszéd falubeli, jómódú földbirtokos idősebb lányát, Kaizler Annát (VII/37) vette. (E sorok írója szeretettel emlékszik rá mint első tanítónőjére a budapesti Áldás utcai iskolában.) Az ő házasságuk is gyermektelen maradt, így érthető meg Ady Endre édesapjának keserve: „Két fia van és velük elvész / E dús kis földnek kis családja…” (Nagy sírkertet mérünk). Végül is csak az édesapa került az érmindszenti házuk melletti temetőbe… Ady Lajos korán agyvérzést kapott, ezt túlélve sokat szenvedett 1940-ben, ötvennyolc éves korában bekövetkező haláláig.

Ady Endre megértette az emberi teremtés misztériumát:

Hiszen ők cselekvék, hogy élek,

Hogy sokat és nagyot akarok.

Hallgatnak s én rettegve

Érzem, hogy ki vagyok.

(Apámtól, anyámtól jővén)

A „nagy csók-adósság”

Ady Endre versben elbeszélt szerelmi életét bárki megismerheti. A családjukra nehezedő „nagy csók-adósság” az ő életét is meghatározta. Már kisgyerekkorában mély nyomot hagyott benne játszadozása Pápay Rózával: „Ló-sóskás parlagon ébredt föl / Egykor e bűnös, ős szerelem: / Róza, a szomszédék kis Rózája / Bujósdit játszott velem” (A Hágár oltára). Ezért írhatta egyik novellájában: „Én már hároméves koromban nem voltam ártatlan… Hároméves korom óta mindig szerettem, emésztően, viharosan és sokszor” (Katinkáig).

A pubertás kihívását szemléletesen érzékeltette A negyedik nyáron című novellájában: „Ó, ekkor szenved, ilyenkor, tizenhárom és tizenhét év között legembertelenebbül az ember. Ütköző férfiasságát naponkint ezer alázás éri, s úgy kívánja a szerelmet, ahogy soha többé nem tudja, amikor már joga volna hozzá…” Az ébredező nemiség olyan erővel tört rá, hogy orvosi kezelést igényelt. Katinkáig című novellájában találó leírását adta a serdülőkori nemi fantáziálásnak, a fiúk nemi érését jelző éjszakai magömléseknek és következményeinek: „Tizenhat esztendős voltam akkor, gyakran beteg, mozgásra tunya, önmagamban élő, korán érett, képzelődő és víziókat látó. Az ágyamat nagyon szerettem. Gyönyörűséges, lármás, bizarr, gyötrelmes és vad álmok keltek ki belőlem éjszakánként. Reggel összetépettnek éreztem az agyam. Reszkettem és vánszorogtam…

Ekkor jön az a március, amikor olyan élesek voltak a tavaszi fuvalmak, s az én tavaszi álmaimban mindig leány-virágok nyiladoztak.

Tunyább, szomorúbb és ingerlékenyebb voltam, mint valaha. Június volt és vizsga az iskolában. Velem akartak éppen büszkélkedni a tanárok. Egyszerre hangosan felzokogtam. Megijedt mindenki, s én magamnak sem mertem bevallani, mi bánt. Egy kertre gondoltam, ahol tegnap piros rózsákat láttam: tébolyodott düh szállott meg, hogy miért nem lehetek én most ott…

Sötét sávokat láttam a júliusi napfényben, szerencsétlen és háborodott voltam, ha kérdezték, mi bajom…” Ezen ideg-összeroppanása után orvosi kezelést kapott.

Első nemi kapcsolata feldúlta életét. 1893 vagy inkább 1894 őszén, tehát tizenhat-tizenhét éves korában került sor az „első komoly csókra” egy szerb pincérlánnyal vagy prostituálttal. Az első szeretkezés nagy, kiábrándító élményét mind versben:

Nagy tőgyű, szerb leány,

Mint remegett kicsi apródod,

Vén templomban éjfélt bunkózott

Akkor az éji óra-verő

S én mentem első, komoly csókra,

Gyönge legény, szűzi legény.

És bús íze vala a csóknak

És átkozott volt az a csók

És te nem tudtad, hogy ki csókol

És én nem tudtam, hogy ki csókol

És én nem ismertem még akkor

A csóknál nagyobb valót.

(Heléna, első csókom)

– mind prózában (Katinkáig) megfogalmazta: „Kábultan és szomorúan tértem vissza. Az a szerb leány gyalázatos volt… Sírtam, hogy korán vágyakoztam, sokat szerettem, álmokkal csaltam és szenvedtem magam eddig. Miért? Semmiért. Hát ez az a nagy pillanat, melyről azt hittem, hogy gyilkosan kéjes nárciszillatot lehel, s egy pillanatra megérezteti az egész univerzumot velünk. Úgy éreztem, hogy engem elámítottak és megöltek…” Mégis, a későbbiekben is kerülte az „úri” nőket, mivel unalmasnak tartotta őket, és a szokásos társasági élet terhére volt. A vásárolt „olcsó” csókokból viszont kivette a részét. Mindezeknek azonban következményei lettek. Már zilahi diák korában összeszedte az „utolsó gyermekbetegséget”: a kankót, amit szégyellt, és nem kezeltetett. Így betegsége elhatalmasodott rajta, súlyos testi és lelki konfliktust okozva (ekkor merült fel először benne az öngyilkosság gondolata), de a kezelésére csak Debrecenben, elsőéves joghallgató korában szánta el magát. Vérbajairól itt most ne essék szó.

Szexualitása nagy erővel nyomta rá bélyegét életére, mert – mint vallotta – „…csók‑kérő daganata / A sírban sem fog lelohadni” (Biztató a szerelemhez). Mindezek jótékonyan hatottak művészetére, mivel szerelmei egyben múzsái is voltak, és rajtuk keresztül sikerült a férfi-nő kapcsolat addig nem ismert mélységeit és bonyodalmait feltárni:

Nekem a szerelem nem volt víg ajándék,

Lovagi birkózás, tréfás kopja-játék,

De volt ravatalos, halálos-víg torna,

Játék a halállal, titkos élet-forma.

(A Szerelem eposzából)

A szeretkezésről azonban Ady Endre tudott – hangulatától és a partnerétől függően – szinte szögesen ellentéteset írni. A Híven sohase szerettem című verse szerint: „Ha öleltem, ha csókoltam, / Borús komédiás voltam.” A férfi önzését sem restelli: „… Mikor én csókolok. Nem a némbert, / Én magamat csókolom” (A Hágár oltára), mivel „…ha szerettem, magamat szerettem” (A cigány a vonójával). Mégis, gőgösen vallotta: „nincs nő, akit meg ne érdemelnék”, mivel: „Nagy vagyok a szerelemben, / Nem szeretett senki szebben, / Se jobban, se hitesebben…” (Én jó Hiszekegyem). Emiatt írhatta Lédának az Elbocsátó, szép üzenetben: „Kinek én úgy adtam az ölelést, / Hogy neki is öröme teljék benne…” Megélte a férfi-nő kapcsolat minden dimenzióját az istenülés bódulatától – „S az asszony-test néha sokkal‑sokkal mélyebb, / Mélyebb az Életnél, mélyebb a Halálnál, / Mélyebb az álmodnál, mellyel vágyva hálnál” (A Szerelem eposzából) – a másik feletti uralomvágy rabketrecén át a Héja-nász az avaron kínszenvedéséig, ahol „dúlnak a csókos ütközetek”.

Ady Endre nagy szerelme Diósi Ödönné Brüll Adél (keresztnevének visszafelé olvasása alapján nevezték Lédának) (VII/32) volt. Az apai nagyszülőket, így Brüll Lipótot (V/7) és feleségét Nagyvárad leggazdagabb zsidó családjai közt tartották számon. Az apa, Brüll Sámuel (VI/16) a vagyon jelentős részét azonban tőzsdén elvesztette, és ezáltal nemcsak a szintén gazdag családból származó feleségét, Stern Cecíliát (VI/17), de három lányukat is nehéz helyzetbe hozta. Így a feltűnő szépségű elsőszülött lányt, Adélt nem szerelme, Ordódy Pál főhadnagy, az úri társaság képviselője, hanem a helyi cégfestő kisiparos fia, Diósi Ödön vette feleségül 1897-ben. A másodszülött Brüll lány, Margit (VII/33) értelmi fogyatékosnak bizonyult, míg a legkisebbel, Bertával (VII/34) Ady Endre kezdetben barátságba, később ugyancsak bizalmas viszonyba került.

Ady Endre 1903 nyarán ismerte meg Lédát, és kapcsolatuk 1912-ig tartott. A költőnek nem maradt utóda, éppen ezért is tudta oly mély szomorúsággal a magtalanságot (a meddőséget) verseiben (például A fiam bölcsőjénél címűben) kifejezni. A közhiedelemmel ellentétben azonban Léda 1907. augusztus 26-án halva született lánya (VIII/13) igen nagy valószínűséggel Ady Endrétől származott. A megfelelő súlyú magzat pár nappal a születés előtt halt el a méhben, aminek okát utólag nem lehet megállapítani. Léda sokat cigarettázott, még a terhesség alatt is, ami növeli a magzati halálozás gyakoriságát. Felmerülhet a vérbaj okozta magzati fertőzés, majd halálozás lehetősége is, de 1907-ben Léda – ha esetleg megkapta volna Ady Endre vagy férje (állítólag Diósi Ödönnek is volt vérbaja) betegségét – már túl kellett hogy legyen e betegség fertőző időszakán. A családi háromszögben élő Léda halva született lányának anyakönyvi kivonatában apaként Diósi Ödön kereskedő szerepel, hiszen ide mindig a törvényes férj nevét jegyzik be. Három érv – erősödő sorrendben – szól azonban Ady Endre apasága mellett: 1. Ady mély aggodalommal és féltő gondoskodással kísérte végig Léda terhességét. Léda a vajúdás kezdetekor Adyt hívta Budapestről Nagyváradra. Róla Léda szülése után Vészi Margit a következőket írta naplójába: „Ady előkerült halálsápadtan, üveges, sírós szemekkel. Beszélni nem tudott…” Diósi csak szeptember közepén látogatta meg feleségét, és ezután vetette fel a válás gondolatát. (Diósi Ödön, becenevén Dodó valószínűleg biszexuális volt, ez magyarázhatja, hogy különösebb zokszó nélkül fogadta el a családi háromszöget. Sőt, egyik levelében Léda férjének Adyval való kapcsolatáról azt írta: „S ez a Dodó, hogy szereti ezt az embert, néha féltékeny vagyok rá.”) 2. Léda és Ady Endre a fogamzás legvalószínűbb időpontjában, 1906. december 4-én, illetve az azt megelőző és követő két hétben: november 20‑a és december 18-a között együtt voltak. 1906. szeptember 10-e és november közepe között kettesben vettek részt egy hosszabb földközi-tengeri hajóúton, majd utána Ady Endre és Léda rendszeresen találkoztak Párizsban. 3. Vészi Margit („Margita”) közlése szerint: „Ady a maga gyermekének vallotta Léda szülöttét, azzal a bizonyítékkal, hogy hat ujjal született, mint ő.” Adynak ugyanis hat ujja volt, és ennek a dominánsan öröklődő fejlődési zavarnak a megismétlődése a leánymagzatban valóban apasága döntő bizonyítékának számít.

Kérdés persze, hogy korábban (és később) miért nem lett gyermekük. Valószínűleg akkortájt Léda e gyermekkel szerette volna magához kötni a tőle már menekülő költőt. Lángoló érzelmeinek kezdeti korszakában viszont Ady Endrének okozott mély szomorúságot és „magtalan álmokat” meddőségük:

Bús szerelmünkből nem fakad

Szomorú lényünknek a mása,

Másokra száll a gyermekünk,

Ki lesz a vígak Messiása,

Ki majd miértünk is örül.

(A mi gyermekünk)

Ady Endre termékenysége sem lehetett ugyanakkor megfelelő, mivel különben – ismerve nagyszámú szexuális kapcsolatát – több általa okozott terhesség lett volna várható. A csucsai legenda szerint 1917-ben született egy fia a falubeli mosónőjüktől, aki Benamy Sándor szerint: „Gyönyörű teremtés volt, csupa női titok, hamisság!” A fiú a Csucsai Péter nevet kapta, és Ady barátja, a költő Octavian Goga (a későbbi miniszter) nevelt fiaként nőtt fel. Goga volt ugyanis a csucsai vár későbbi tulajdonosa. Benamy írta róla: „Tökéletes Ady‑fej, haj, szem, bőr, testtartás.” Állítólag maga Ady is beszélt e fiáról barátainak. A fiatalember költészettel nem foglalkozott, a nőkkel annál inkább… A II. világháború után traktorosként, majd később kétkezi munkásként tartotta el magát. Mindezek azonban – szemben Léda magzatával – nem bizonyítják Ady Endre apaságát. Sőt, jogos feltételezni termékenységi zavarát, amit fiatal korában szerzett és későn kezelt kankójára visszavezethető mellékhere-gyulladása okozhatott. Az ezt követő hegesedés rossz minőségű ondót és így csökkent termékenységet idézhetett elő. Öccse, Ady Lajos gyermektelenségét is fiatalkori kankójával magyarázzuk.

Ady Endre a század tízes éveiben gyakorta gondolt a házasságra, és végül feleségül Boncza Bertát (VII/29), Csinszkát (Ady Endre tipikus névadása = csacsi ® csacsika ® csacsinszka ® csinszka) vette. A Boncza család első ismert őse a székely Boncza Ábrahám (I/3), korának hírhedt alkimistája. A XVI. század második felében Gyulafehérvárott élt lengyel feleségével Izabella királynő kegyeltjeként. Leszármazottai közé tartozott Csinszka ük/dédszüleinek (III/9–10) két fia: az unitárius vallású désfalvi Boncza Sámuel (IV/20) és Elek (IV/21). Boncza Sámuel fia, Imre (V/26) részt vett a ’48/’49-es szabadságharcban, és ezért sokéves börtönbüntetést kellett elszenvednie. Megpróbáltatásai bizonyára hozzájárulhattak megőrüléséhez, negyvenöt évesen halt meg a tébolydában. Boncza Elek tanulmányainak befejezése után gróf Bánffy Miklós (1801–1894) erdélyi földbirtokos és főpohárnok jogtanácsosa lett Kalotaszeg székhelyén, Bánffyhunyadon. Feleségül szőkefalvi Nagy Jozefinát (V/23) vette, és három gyermekük született. Boncza Eleket és feleségét azonban 1848-ban a lázadó oláhok lemészárolták, így két lányuk és fiuk árvaságra jutott. A tízéves Malvinát (VI/28) Bánffy grófék vették magukhoz, míg a két kisebb gyermek, I. Berta (VI/30) és Miklós (VI/31) az egyik anyai nagybácsihoz került Bágyonba. Felnövekedvén, Malvina rangon alul ment férjhez, de Bánffy gróf jószágigazgatót csinált a Garibaldival harcoló férjéből, Kováts Károlyból (VI/27), és zentelkei birtokán, majd később a Kolozs megyei Csucsán foglalkoztatta. Ekkor a kisebbik Boncza lány, I. Berta, (VI/30) is hozzájuk került, ezért tőlük kérte meg kezét a bánffyhunyadi járás főszolgabírója, törökfalvi Török Károly (V/29). A legkisebb fiú, Miklós (VI/31) jogot végzett, ügyvéd lett, majd tulajdonosként újságot (Magyar Közigazgatás) szerkesztett, sőt Marosvásárhely és a topolani járás országgyűlési képviselőjévé több alkalommal is megválasztották. Anyagi meggazdagodását sikeres tőzsdei tevékenységének köszönhette. Mindezek egyértelműen igazolták talentumát meg rámenős, erőszakos természetét, amely elhíresült különcséggel társult. Politikai hitvallása is erre utalt: „Nem illünk ide, Európa szívébe. Csak hencegni és cifrálkodni tud ez a lusta, bőrébe nem férő fajta. Az európai civilizáció munkásokat és becsületes hivatalnokokat kíván, nem címeket és négyes fogatot.” Boncza I. Berta és Török Károly első fia (VI/35) csecsemőkorában meghalt agyhártyagyulladásban. A második volt II. Berta (VI/36), a harmadik Lili (VI/37) őt hatévesen vesztették el, végül a legkisebb Károly (VI/38). Apjuk kártyaveszteségei miatt, sikkasztásba keveredett, és negyvenegy évesen öngyilkosságot követett el. Ettől kezdve I. Berta egyedül nevelte két élő gyermekét öccse anyagi támogatásával. Később Boncza Miklós taníttatta II. Bertát Pesten Zirzen Janka három évfolyamos tanítóképzőjében, és ekkor beleszeretett unokahúgába. A már agglegénynek számító Boncza Miklósnak állandóan voltak „női”, sőt Erlesbeck Kamilla (V/28) egy kislányt is szült neki, de korábban házasságra nem gondolt. A fiatal II. Berta érzelmei egy Ignácz István nevű jogászfiú felé irányultak. A megkérés elfogadása ezért inkább a nagybácsi részéről az ő családjának nyújtott anyagi támogatás viszonzásaként fogható fel. Házasságukat édesanyja is hevesen ellenezte, nemcsak a korkülönbség, hanem a „vérfertőzés” miatt is. A törvény ugyanis tiltotta a másodfokú rokonok házasságát, az országgyűlési képviselő Boncza Miklós azonban képes volt a különleges engedély megszerzésére. Így 1893. július 4-én a Kálvin téri református templomban a negyvennyolc éves Boncza Miklós feleségül vette húszéves, tanári diplomáját éppen megszerző unokahúgát. Tanúként Wekerle Sándor miniszterelnök és Heltai Ferenc, Budapest főpolgármestere vettek részt az esküvőn. A férj feleségének – II. Berta korábbi, romantikus ötletének teljesítéseképpen – Alpári Ignáccal (többek között a Nemzeti Bank és a Tőzsdepalota tervezőjével) Csucsán, a hegyoldalban kirobbantott sziklára egy Körösre tekintő „várat” építtetett. A hamarosan bekövetkező terhesség azonban tragikus véget ért. A feleség szeretett volna a fővárosban szülni, de a férj ragaszkodott ahhoz, hogy gyermeke a csucsai kastélyban jöjjön világra. A várt fiú helyett egy „groteszk lány” (Csinszka szavai) született 1894. június 7-én, és az édesanyát az oláh bába megfertőzte, ezért II. Berta a születést követő tizedik napon meghalt gyermekágyi lázban. Az apa az ugyancsak (III.) Berta nevet kapó lányát (VII/49) lelencbe kívánta adni, de ezt I. Berta – a nagymama és nagynéni egy személyben – nem engedte, és magára vállalta nevelését. (Öccsével azonban soha többé szóba nem állt.) III. Bertát tízéves korában a pesti Erzsébet nőiskolába adták, majd 1911-ben a svájci Lutry leányinternátusába került. 1911 novemberében innen írta első levelét Ady Endrének.

Csinszka és Ady levelezéséből fény derült távoli rokonságukra, ezért a költő „kis húgomnak” szólította „Bertukát”, a maga nevét pedig „bátyjaként” írta alá. Persze közben a költő számos más fiatal nővel is levelezett, de III. Bertát sem kellett félteni, ő is több vasat tartott a tűzben. Így ismeretes svájci találkozása Tabéry Gézával, a későbbi erdélyi íróval, majd Csucsára történő visszatérése után eljegyzése a mérnökjelölt Lám Bélával. Ady Endre hamarosan végleg „elbocsátotta” Lédát, majd a kis női csukák szorításából és az öregedés irtózatából menekülve mindinkább a házasság menedékébe szeretett volna húzódni. Így csaknem egy időben III. Berta eljegyzésével kérte meg Dénes Zsófia kezét, sikertelenül. 1914. április 23-án került sor Ady Endre csucsai „rokonlátogatására”, ami nem túl jól sikerült a költő másnapossága miatt. Mégis, kapcsolatuknak nem lett vége, sőt! III. Berta mindenképpen élete nagy lehetőségének vélte házasságát a legnagyobb kortárs költővel. (Ami Ady Endre számára nem lehetett meglepetés, mivel barátja, Keresztszeghy Zoltán korábban már tájékoztatta őt a lány karakteréről, miszerint azt 90%-ban az esze és csak 10%-ban a szíve uralja.) Adynak tetszett a lány, még inkább iránta mutatott lobogó érzelmei, ráadásul szülei is nagyon megörültek, hogy végre egy „lánnyal”, ráadásul előkelő és gazdag erdélyi család úrikisasszonyával jegyezné el magát. Így került sor a második látogatásra június 6-án, amikor is III. Berta megszakította kapcsolatát Lám Bélával, és a költő megkérte a kezét. Már együtt tettek látogatást közös rokonuknál, Viski Józsefnél, és ekkor írta Ady Endre A Kalota partján című versét. A fiatal lány megkérését a költő ugyan hamar megbánta, de mivel Boncza Miklós megtagadta a lánykérést, Ady dacos harcba kezdett házasságáért. Így csaknem egyéves, konfliktussal terhelt (Ady 1915. február 12-én majdnem belehalt a túladagolás miatti veronálmérgezésébe) mátkaságuk után tartották meg az esküvőt, 1915. március 27-én. E kapcsolatnak köszönhetők az Ady Endre költészetében is különleges helyet elfoglaló Csinszka-versek. A két szélsőséges: túlérzékeny, szeszélyes, önző személyiség (amit Adynál akaratgyengeség és a költészetének mindent alárendelő attitűd, Bertánál pedig az akaratosság‑céltudatosság, valamint a pajzsmirigyének túlműködéséből adódó izgatott harciasság is motivált) magánélete azonban semmiképpen sem alakulhatott harmonikusan, amit az I. világháború okozta gondok, a költő súlyosbodó betegségei és iszákossága, valamint az anyagi gondok csak tetéztek. Csinszka megpróbálta Ady Endre italozását kordában tartani, ami viszont a költőből viharos reakciókat váltott ki. Emiatt aztán megízlelték az együttélés poklát, amelyből az átkok sem hiányoztak. Gyermekük nem született, amit Ady Endre hanyatló férfiassága, illetve terméketlensége is magyarázhat. Ismert azonban Csinszkának egy olyan, 1927-ben Hatvany Lajosnak írt mondata is, miszerint: „A Kultusz, ami bennem él Iránta, fájdalmasan ügyetlen, furcsán titkolt, szégyellnivalóan szűzi, suta és személytelen. Egy tizenhat éves diáklány éretlen romantikája, aki sohasem juthatott el testi mivoltáig, s csak genién keresztül érezte meg a vágyat Ady után, ki az élet nagy borzongásait jelentette számára…” Benedek István szerint „ez az egyetlen hely, ahol Csinszka nyilatkozik szűzen maradottságáról, vagyis Ady férfiasságának kudarcáról…”. S talán ezzel lehetnek kapcsolatosak másutt leírt panaszai is: „irtózom a szájától”, és hogy házassága kezdetben is csak „nappal volt boldog”. Ugyanakkor Király István szerint: „A Bonczának szóló levél (1914. június 26-án) utáni éjjel lehetett kettőjük számára a nászéj.” Így mindenesetre érthetővé válnak Csinszkának a költő halála után megfogalmazott szavai: „Egészséges, nyugodt életre vágyom! Bandi mellett ápolónő voltam. Kimerültem. Pihenni akarok, szépen élni…” A huszonnégy éves Adyné férje halála után szerette volna az „első költő felesége” rangját megtartani, de Babits Mihály e tervében nem támogatta. Harsányi Zsoltot is megkísértette. Végül 1920 augusztusában Márffy Ödön (1878–1938) festőművész felesége lett. Gyermeke később sem született. Vallomása szerint: ő „Nem meddő nő, csak gyermektelen. Olyan, akiben túl sok volt a felelősségérzet és túl sok volt a gyávaság egy új emberélet megteremtésére.” 1931-ben saját kiadásban Csinszka Versei címen megjelentette költeményeit. Lázasan kereste helyét a művészetben (de az értők szerint műkedvelő maradt mind a rajzolásban, mind a költészetben, noha visszaemlékezései íráskészségét igazolják) és az életben (rajongó barátságával tüntette ki Bárczy István főpolgármestert és Mikes Lajos szerkesztőt). Az önmagában meg nem talált géniusz iránti nosztalgiából túlzott képzelőerejét és hiúságát mindenképpen a nála jóval idősebb „nagy” emberek szolgálatába próbálta állítani. Passuth László visszaemlékezései szerint „élete utolsó két vagy három esztendejében egész lényét beborító szenvedély vagy inkább romantikus szerelem tartotta fogva”. Állandó fejfájásainak hátterében érszűkületet kórisméztek, de nem kezeltette magát. Így Csinszka 1934. október 24-én, negyvenéves korában agyvérzésben halt meg.

A családfa értékelése

Ady Endre őseinek és rokonságának megismerése számos tanulsággal jár. Ahogy a családfából is látszik, a korábbi generációkban magas volt a gyermekszám. A szapora csecsemő- és korai halálozás miatt azonban sokan nem érték meg a felnőttkort, elsősorban a fertőző betegségek áldozatai lettek. Ismerve ugyanakkor a természetes termékenység megnyilvánulását, amely családonként átlagosan tizenegy gyermek világrajöttét eredményezte, feltételezhető, hogy sok, közvetlenül a születés után bekövetkező életvesztés nem is szerepel a családfán. A másik lehetséges magyarázat szerint a református papi ivadékok már akkortájt is képesek voltak a hatékony fogamzásgátlásra.

Néhány meglepően hosszú ideig élő személy is található a családfán, így a már említett és kilencvenkét évig élt Pásztor II. Istvánon kívül Viski Dániel nyolcvanhárom és Ady Dániel is hetvenhat éves korában halt meg. Közéjük sorolható Ady Endre édesapja és édesanyja is a maguk hetvennyolc és nyolcvan évével. Mindezek alapján kiszámítható Ady Endre születéskor várható élettartama is, amely nyolcvankét év körülire tehető. (A szülői átlaghoz a következő generációban akkortájt három évet kellett hozzáadni.) Ennek alig több mint a felét érte meg a költő. Tetemes életévvesztése döntően egészségi állapotának kedvezőtlen alakulásával kapcsolatos. Mindezek a sorsfaktor fogalomkörébe tartoznak, amely Ady Endrénél számos részre bomlik, és amellyel a következő részben foglalkozom.

Érdemes még a foglalkozásválasztás régi hagyományára utalni e családfa kapcsán is. A múltban a fiúk általában folytatták apjuk foglalkozását, így volt ez a céhmesterségeknél, a papi hivatásnál és a kialakuló értelmiségi pályáknál is. Hiszen a szülő lehet a gyermek legjobb pedagógusa, tudásának és tapasztalatának leghatékonyabb átadója, emellett a „bejárt út” az öszszeköttetések és az iskolák kiválasztása miatt is hasznos.

A házasságkötésekkor általában érvényesült a hasonló hasonlót választ elv. A református papi családok gyermekei gyakorta egymással kötöttek házasságot, és ebben meghatározó volt a szülők szerepe. Az olyan kivételek, mint Viski Julianna és Ady Dániel egymásra találása, ritkák. Más kérdés, hogy ez utóbbi nem is bizonyult sikeresnek. A szociális helyzet is meghatározó: az urak és szegények általában saját körükön belül házasodtak. Az ettől való eltérés általában nagy feltűnést, sőt felháborodást keltett.

A kivételes adottságúakat szokás tehetségeknek, míg a tehetségük valóra váltására képeseket helyes talentumoknak nevezni. Ady Endre problémaérzékenységét jól jelzi, hogy ő is különbséget tett e két fogalom között, és gyakorta használta a talentum megnevezést. Mégis, a jelenlegi magyar nyelvben általában – hibásan – a tehetség megnevezést használják mindkét kivételességre.

Ahogy Ady Lőrincné mondta költő fiáról egy interjúban: „Tehetségében sohasem kételkedett, inkább csak annak eredetét kutatta fáradhatatlan buzgalommal. Rengeteg időt töltött családi írásaink között. Kutatta, hogy kinek voltak irodalmi hajlamai.” Következtetése: „Hogy szamárésszel és mulatságok szükségéből én éppen verseket írtam s olykor írok, úgy gondolom, hogy ezt nem az atyai leszármazódásomnak köszönhetem egészen, hiszen alapjában elég gyámoltalan emberek valának.” Ady Endre inkább édesanyja családjában vélte különleges talentumának nyomait felfedezni. „Anyai részről csupa pap, diákos, poétás ember az ősöm” – írta önéletrajzában, 1909-ben. A magyar nyelvű kiadványra előfizető anyai dédapjára csakúgy büszke, mint anyai nagyapjára: Pásztor Dánielre, aki „…versfirkáló ember volt, mondják”, noha „versei nem lehettek felséges művek…”. Ezen túl megemlítette még egyik nagybátyját is, Pásztor Lajost, aki ugyancsak írt gúnyverseket. A versírás azonban nem egyenlő a tehetséggel, különösen nem a kivételes talentummal. Harmincegy unokatestvére közül az egyik, a tanítónő Ady Mariska is írt verseket, de nem Ady Endre szintjén. Az anyai ősök költői tehetségével kapcsolatos nézetét azonban – a családfa ismeretében – szubjektív túlzásnak tarthatjuk. Tényként fogadhatjuk el szüleiben a lírikus tehetség hiányát. Alacsony iskolázottságuk ezt önmagában nem magyarázhatja meg, hiszen írástudatlanok is jelét adhatták rigmusteremtő képességüknek. Ady Endre szüleiben azonban ennek nyoma sincs, olvasni sem szerettek. A négy nagyszülő közül háromban egyáltalán, a negyedikben, Pásztor Dánielben is csak nagy jóindulattal lelhető fel e tehetség.

Többen megpróbálták az apa tulajdonságaival magyarázni költői adottságait. Így Nagy Sándor írta például a következőket Ady Endre apjáról: „A fiú alig hasonlít hozzá, ellenben a költő nagyon sokat örökölt tőle. Nyakas, kemény, erőszakos természete egészen az apjáé volt… Azok a frappáns és újszerű jelzők, melyekkel úgy telítve van költészetének bűbájos nyelve… szintén az apja lelkében éltek és szólaltak meg először eredeti, ősi formájukban, nyersen és népiesen, hogy aztán a fiú lelkében finomuljanak a magyar nyelv káprázatos szépségeivé. Ugyancsak az apa eredeti, csiszolatlan, rapszodikus előadásában találjuk fel a fiú verseiben rejlő gondolatvibrálásokat, egyes szavak közé ékelt sejtéseket, azt a klasszikus homályosságot, melyet csak a felületes olvasó nevezhet elég meggondolatlanul értelmetlenségnek.” E hipotetikus, de érdekes megfogalmazások azonban inkább a családi minta hatására utalhatnak. Ady Lajos – bátyja példája és növekvő társadalmi ismertsége miatt – ugyan kacérkodott a költői-írói hivatással, de végül jó íráskészségű pedagógusként tevékenykedett. Így állíthatjuk: Ady Endre családjában költői géniuszságának sem elődje, sem utódja nincs, ezért e tekintetben is helytállóak halhatatlan sorai: „Sem utódja, sem boldog őse… Nem vagyok senkinek” (Szeretném, ha szeretnének).

A kivételes társadalmi teljesítmény négy adottság: az átlagot meghaladó általános értelmesség, a kiugró tehetség valamelyik specifikus szellemi (például költői) szférában, a különleges kreativitás és a feladat iránti erős elkötelezettség (ún. motiváció) egybeesésekor várható. De csak akkor, ha ezt a környezeti feltételek (megint csak négy): a családi körülmények, az iskolai képzés színvonala, a kortársi hatások (különösen tizenéves korban) és a társadalmi lehetőségek segítik.

Az iskolai hatások Ady Endre életében átlagosnak vagy annál jobbnak mondhatók. Az érmindszenti református elemi iskola I–III., majd a katolikus iskola IV–V. osztályát 1883 és 1888 között járta ki. Utána a nagykárolyi piarista gimnáziumba adták szülei, és itt végezte az I–IV. osztályokat. 1892-ben azonban átíratták a zilahi református gimnáziumba, ahol az V–VIII. osztályok befejezése után 1896-ban érettségizett. Az apai kívánalomnak megfelelően a debreceni jogi akadémián folytatta tanulmányait az 1896/97-es tanévben, amit azután 1899 decemberében abbahagyott, és a debreceni lapoknak lett újságírója, amit átmenetnek tekintett a költészet felé. Hiszen Ady Endre már hétéves korában megírta első költeményét (öccse tetteit foglalta gúnyversbe), és tizenéves korában már rendszeres versíró. Ahogy emlékezett: „Nyögdicsélő verseimet… Zilahon, V. vagy VI. gimnazista koromban írtam” (Az Ifjúság kora). Éppen ezért „Csodagyermeknek tartottak még a tanáraim is. Verseket írtam és latinul beszéltem. Idegenek között zavart és félszeg, megszokott körben izgága, követelő, hiú, önhitt és zsarnok… aki a lelke mélyén azt kívánta, hogy vele foglalkozzék mindenki” (Katinkáig). Majd „tizenhét éves koromban… már mint önképzőköri rendkívüli tag, sok verssel bélyegeztem meg a nevem…” (Önéletrajz, 1909). Úgy érezte: „Tanítóim nem voltak, nem volt tanítókra szükségem, mert éltem, s mert nagyon éreztem az életet.” Hiszen ahogy Bíró Lajos is megállapította: „az egyetlen igazi programja a maga ereje, a maga talentuma volt… A genijéről királyian bizonyos volt már huszonhárom éves korában… bizonyosan tudta, hogy ő egyetlen és páratlan és rendkívüli…” S e nézete később sem változott: „Ma: bárkinél külömb vagyok” (Akarom: tisztán lássatok). Kossuth‑verse jelent meg először nyomtatásban, mégpedig 1896. március 22-én a Szilágyban, ekkor tizenkilenc éves volt. A belső ihletettségű „igazi” verseket tartotta fontosnak, amelyeket „Írunk, mert a szívünk kényszerít, hogy írjunk… s aminek minden sora egy-egy órával kurtította meg a nyomoruságos életünket…”. Ezentúl, mint írta: „Gazdag embergyarlóságaim lehullanak rólam, amikor azért veszek ceruzát a kezembe, hogy valljak, írjak…” Az más kérdés, hogy saját hangját, az Új Versek különleges „Ady‑világát” jóval később találta meg, és ez okozta első költői válságát: „A húszéves diák már szkeptikus volt s érezte, hogy a versei rosszak. A rossz versekért megveregették a vállát, s emiatt hosszú évekig nem mert verseket írni.” Az első két kötete (Versek és Még egyszer) után ezért tartós szünet következett. Nagyváradi életéről írta: „Újságot csináltam, vezércikket írtam, s nyilván elpusztulok, vagy nagyon okos életbe kezdek, ha nem jön el értem valaki: Asszony volt… megfogta a kezemet, s meg se állt velem Párisig. Ekkor rám erőltette az ő akaratát s magtalan hiúságát, hogy bennem hajtson ki, ha tud.” Ő volt Léda, akit „Édes, szépséges, romboló sorsom”-nak nevezett, és aki elindította az Új Versek útján.

Ady Endre ugyanakkor gyakorta szenvedte meg a társadalmi lehetőségek korlátait, ahogy a Hortobágy poétája is:

Ezerszer gondolt csodaszépet,

Gondolt halálra, borra, nőre,

Minden más táján a világnak

Szent dalnok lett volna belőle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba

Társakra s a csordára nézett,

Eltemette rögtön a nótát:

Káromkodott vagy fütyörészett.

(Folytatjuk)