Szöllősi Zoltán

A tanya bolondja

Körfűrész zúg,
darázs,
zúg a Nap,
vágja a delet szálkás deszkára,
     fehér por lep be háztetőt,
falat,
jár-kél a könnyű szoknyájú szellő
és szívemből álmatlan álom,
     kászálódik a tanya bolondja.

Homlokom szórja,
ajkam gyűjti a fényt,
lángol a kép,
számban a szó elég,
     ömlik a lélek formátlan árnya,
ájult lugasok,
ájult fák alá
     cammog a hőség megdögleni,
sül a vasakon hangyálló rozsda.

Mészkőben a lyuk,
szemek gödre,
házunk alapja megvakult tenger,
kagylója,
     füle,
kiégett zúgás –
nem megyek tovább,
itt maradok már,
lebegjen csak, lebegjen álmom
     égre kanyargó tejfehér úton
délben.

Megérteni tán én vagyok méltó,
     még nem befejezett itt semmi –
bennünk a házunk,
bolyongásunk is
és zokoghat a kő,
     gyermekként sírhat,
megeredhet a száraz szikla is,
szívünkben sósan tenger locsoghat.

Kamaszének

Ha mesterem,
az élet,
     életidegen,
ide felnőnöm nékem bűn,
nem szabad,
nem tudja majd a szívem,
     kezem mit tegyen,
gazdátlan egemről elvadul a Nap.

Kamasz hitemet,
nyers bőrt,
kiteregetem,
kinek mindegy,
     mire cseréli magát,
angyal eszejárása cselekedetem,
hisz hallucinálok magas,
     szent hazát.

Létem talány,
rajtam túl meddig ágazik,
fönt fájdalmas félhold lüktető vesém,
lent álmom,
     mert tél van most,
szürkén havazik.

Vagyok bár evilági,
ám élek mégis csillag száraz titkán,
élek hős mesén,
     kelhet a Nap,
tart álmom bűnbeesésig.

Dőzsölök

Dőzsölök, nyárvégi méhek,
     világot kóstol tekintetem,
gyűlik nyelvemen méz, ének,
     morgolódok és ínyenckedem,
     világot kóstol tekintetem:

hazát, elmúlást, szerelmet,
     ami az embert helyén tartja –
szél ha jön, lombot emelget,
     estét sejdítő szoknya alja,
     ami az embert helyén tartja.

Kigondolt mesékbe rengve
     kell-e kitalálni az álmom?
bánatot keresnem kell-e,
     kell-e Istenem megtalálnom?
     kell-e kitalálni az álmom?

Álomtöredék

billegő, mohos háztetők
     – tanyák-e vagy város?
sírásom, eső temetőt,
     országot alámos

eszmélet rúg szíven, őröm,
     ébredjek – hol vagyok? –
ébredésem lassan őrlöm
     s nem én, angyalom vacog