Vasadi Péter

István-zsoltár

súlyos selyempalást vagy
alád bújunk hazának

te nagy király, ki titkon
átszállsz határainkon

mi veszni látszik, gyűjtöd
lelket, földet meg üszköt

minden darabka létet
ütöd rá a pecséted

nem engeded a jussod
kell bár pokolra jutnod

mert ott is szent maradnál
mély kút, erő, aranytál

öled tele javakkal
szavad, rajzó aranyhal

úszik felénk serényen
fekete tengerlésben

meghaltál, mégis itt vagy
ki urad vérét ittad

etted a testét, mélyen
bukva e meredélyen

buzgó király; de vannak
kik ellened harapnak

csitulni jobb lett volna:
belük fittyen karókra

valál, kit más úr elles
népbe komor szerelmes

előtted, arany lengés
lángolt a honteremtés

mögötted fénybe’, porba’
dús földünk elnyugodva;

húzzák ma is az ökrök
szekérként te-idődet;
köztünk vonul az öklöd