Gergely Ágnes

A fogadtatás

A külső ajtón lépcsők árnya volt.
És pincegádor egy másik alatt.
Egy újabb ajtón félméter sötétség.
A belső ajtó nyitva. Benn a kék ég.

A padlón, középütt, a sárga árny.
Rossz hátizsák, lefoszlik, mint a szárny.
Kopaszra nyírt fej, pillantás a lépcsőn.
Senki sem mondja: „Eljöttél, de későn.”

Hát eljöttél. A falon ott a kép.
Padló, fal, ajtó, minden a tiéd.
A szög megmozdul, keresztben a holnap.
Még ellenállsz a más dimenziónak.

A repülőút

A virrasztás most már halott.
A narancsfényű ég
leszorítja a megfagyott
hullámok tetejét
– felhőcsomók – kávét, teát
hord végig a steward,
és rendelünk, kávét, teát
– inkább, mint éhhalált –
mert semmi jel az ablakon,
a levéltár üres,
a bűnös kézfej koslatón
egy legendát keres,
hogy azt a kávét vagy teát
ő is úgy itta ki –
és hallgatnak, felhőkön át,
Izland vulkánjai.