Tornai József

Balaton, Balaton

Balaton, Balaton:
mindenütt fájdalom,

miattad, miattad,
mert a kő alatt vagy!

Akárhol a partot
járom, te riadsz ott,

nevetésed, hajad
ijeszt fűzek alatt,

a strand égett gyöpén
rajtad csorbul a fény

s autó-bogarakban
új szemüveged lobban,

nézel egy ablakon,
hol már sose lakom,

hol annyiszor szerettem
meghalni száz öledben,

a forró hullámzásban
ujjongni zabolátlan.

Balaton, Balaton:
tékozló fájdalom,

mert jött-jött, mindenütt
táncolt a tó velünk,

és félvak utcatábla, nád,
kékhátú éjszakák

és reggel a kisházban
csupasz csigát találtam,

a cseresznyefás kertben
csont-bőr cicát etettem

s fürdőkád tengerén
száddal nyíltál fölém,

csókot, hisztériát:
test misztériumát

ontottad rám, ha reggel
a boltból kis üveggel

megérkeztem az ágyhoz
s nem tudhattam: elátkoz

vagy hív alkohol-hangod,
míg fönt jegenyelombok

ígértek csöndet és
üvöltő napsütést.

Balaton, Balaton:
szédülés, fájdalom,

kullancsos, sunyi emlék
lepi a naplementét

s én már nem akarok
ideg-áldozatot,

nem akarok sehol már
égni, mint férfi-oltár,

Csopakon, Fonyódon sem
sírni, hogy nyoma sincsen

nyakadnak, parfümödnek,
s amíg más nők fürödnek,

rám kiált Tihany tornya:
hiszen még kézenfogva

sétálhatnál vele!
Jaj, fekete, fekete

arany-perc: Balaton,
halál és fájdalom.