Czigány György

Rögtönzés Vörösmarty két szavára

Mint öreg verőérben száguldó vér,
dallam lesz bennünk diadallá: hóhér
percet fülelve szemétből fakadt
szavakba rejt szívdobbanásokat –
erőnk szerint makacs, vénülni rest
hevét nem féltve pendül meg e test
még; érintésére sírhantok, zárak
nyílnak föl s eltemetett villámlásnak
dühéből szelíd táj, tűzzel tele
terem: vágyaink égbevétele
világol, pokolra szálló Jézusként
csak ami csonka, vereségünk gyújt fényt.
Egy anyás, lassú csuklómozdulat
és ének, mely mint körmenet halad
– verssor az utcazajban – ez az egy:
bár nem remény, hogy fölülkerekedj,
elég lehet. „Halál, hol a fullánkod?!”
– hűség suttogja, míg te sírod ásod.
Szennyvíz csurog, vagy angyalok csevegnek? –
hajából csüng ki a mosolya ennek,
muskátlit villant rád egy ablak végül.
S ki halálát fogadta gyermekéül,
e hazává lett mosollyal talán
be is nézhet a mennyek ajtaján.