Fiatal írók a forradalomban

1956 decemberében Cs. Szabó László, a BBC Magyar Osztályának megbecsült munkatársa négy, Magyarországról csak hetekkel korábban elmenekült, egyaránt huszonkét éves írót ültetett mikrofon elé a rádió külföldi adásainak központjában, a londoni Bush House-ban. Gömöri György, Márton László, Ormay Tamás és Sándor András (költői nevén: András Sándor) még tele volt friss élményekkel a forradalom előtti erjedésről és az 1956 októberében történtekről. Cs. Szabó László nem a műsor, hanem az archívum számára készített velük, nevüket ki sem ejtve, hosszabb beszélgetést. Amit a három fiatal elmond, az ugyan kronológiailag olykor kusza, máskor pedig csupán közismert tények és események ismétlése, s az adatok egy része is ellenőrzésre szorul, mégis érdemes felidéznünk (alig szerkesztve), mégpedig attól a ponttól, ahol – nem sokkal a kezdet után – Cs. Szabó ezt kérdezi:

 

Cs. Szabó: Mikor volt először érezhető, hogy valószínűleg politikai áttöréshez fog vezetni az írók magatartása és az irodalmi élet?

Sándor A.: Már ötvenhárom őszén voltak jelek. A Nyírségi napló volt az első konkrét és kritizáló, politizáló vers – Kuczka Péter részéről.

Cs. Szabó: Az irodalmi életben és az írószövetségben mikor jelentkeztek a tünetek?

Gömöri Gy.: Én azt hiszem, hogy ötvennégyben. Nagyon fontosnak tartanám itt megemlíteni a fiatal írók 1954. október 29-én tartott taggyűlését, amely, azt hiszem, az első olyan DISZ-taggyűlés volt, ahol a legtöbbet mondták el a fiatal írók. Konkréten kritizálták az irodalmi lapok hibáit, az elbürokratizálódott pártvezetés hibáit. Beszéltek az írói szabadság kérdéséről, tehát minden olyan lényeges kérdésről, ami a fiatal írókat foglalkoztatta.

Cs. Szabó: Az írószövetség épületében történt mindez?

Sándor A.: Igen, ott történt, a klubhelyiségben.

Cs. Szabó: Igen. Gorkij fasor tíz.

Márton L.: Én elég pontosan őrzöm magamban ennek a taggyűlésnek az emlékét. Emlékszem például, hogy az egyik legfontosabb nyilatkozatot egy fiatal költő és műfordító, Kiss Károly tette. Ha nem szerénytelenség megemlíteni, de például Timár György, Gömöri György és jómagam is elég erősen kimutattuk a fogunk fehérjét. Ennek azután bizonyos következményei lettek. A DISZ-központ elítélően szólt rólunk. Én utólag tudtam meg, hogy az egyetemre is elmentek, és a tanszékvezetőnek panaszkodtak arról, hogy én milyen csúnya dolgokat csinálok az írószövetségben.

Cs. Szabó: De rendőrségi megtorlás azért nem követte ezt az 1954-es taggyűlést.

Gömöri Gy.: Nem. Mindössze az történt, hogy az egyetemen néhány fiatal írót ezután következetesen jobboldalinak bélyegeztek, és a DISZ-központban az a vélemény alakult ki, hogy ezek nemcsak jobboldaliak, de anarchisták.

Cs. Szabó: A kommunista egyetemi tanárok magatartása mi volt ezekkel a fiatal írókkal szemben?

Márton L.: Kérem, a legjellemzőbb példa – egy nevet mondanék, Sárkány László nyolcelemis pártfunkcionárius nevét, aki egy csoda folytán docenssé lépett elő az egyetemen… ő, amikor szerzői estet akartunk tartani, kis híján betiltotta, mert az est anyagát nem mutattuk be neki előzőleg. A szerzői estet mégis megtartottuk, de utána rendkívüli támadásoknak voltunk kitéve, a Szabad Ifjúságban és az egyetemi lapokban sorozatosan denunciáltak bennünket. Ekkor úgy éreztük, hogy az egyetemi létünk is veszélyben forog. Nem történt semmi, de veszélyt éreztünk.

Cs. Szabó: Ez 1954-ben történt. 1955-ben viszont már kitört az írók forradalma. Erről mit tudnátok mondani?

Gömöri Gy.: Ötvenöt nyarán kezdődött, Benjámin László úgynevezett pesszimista verseivel. Ezek igen nagy feltűnést keltettek. Mi ezeket az utóbbi időkben írt legnagyobb verseknek tartottuk.

Cs. Szabó: Hol jelentek meg?

Gömöri Gy.: Az Irodalmi Újságban.

Cs. Szabó: Betiltották az Irodalmi Újságot?

Gömöri Gy.: Ezt a számát nem.

Cs. Szabó: Írt ő Rákosi ellen is valamit, nem?

Gömöri Gy.: Az már később történt, amikor Haraszti Sándor kiszabadult, és Benjámin írt egy verset Így vagyunk címmel. Ezt Harasztinak ajánlotta, és a lényege az volt, hogy szánja-bánja hiszékenységét, azt, hogy elhitte a rágalmakat, amiket Harasztira szórtak, és hogy általában hitt a hazug kommunista propagandának.

Cs. Szabó: Szóval nem csak Harasztira utalt.

Gömöri Gy.: Általában Rajkékra, a Rajk-ügyben elítélt kommunistákra.

Cs. Szabó: Más nevét azonban nem említette.

Márton L.: Célzást tett.

Sándor A.: Például a versben volt ez a két sor: „Az eszmét kell, ha körömmel is, kikaparnunk a sárból.” Ez a vers illegálisan sokszorosított példányokban terjedt. Sokkal később, ötvenhat tavaszán jelent meg a Dunántúl című…

Gömöri Gy.: A Széphalomban, a miskolci lapban.

Cs. Szabó: Ötvenöt őszén mi történt?

Sándor A.: Ötvenöt őszén a legjelentősebb dolog volt, hogy Szegeden az Irodalmi Újság egy estet tartott, és ezt a rádió is közvetítette. Ekkor jött le Benjámin és Hámos György. Ugyanakkor jelent meg az Irodalmi Újságnak az a száma, amelyet elkoboztak, Benjámin epigrammáival, és Kónya Lajosnak is volt benne egy ingerlő verse. E miatt a két dolog miatt kobozták el az Irodalmi Újságot. Ez a szám Pesten alig került ki kézbe, viszont vidéken nem tudták betiltani, a vidék megkapta ezt az újságot. Meg is támadták Hámost és Benjámint, hogy mivel Szegedre jöttek, ezt direkt csinálták. A szegedi pártbizottság talán a legsztalinistább volt az országban, a Gerőékkel voltak összeköttetésben, és feljelentést tettek. Nagy botrány volt Szegeden az irodalmi est miatt, és ennek a következményei lényegében a decemberi párthatározathoz vezettek.

Cs. Szabó: De előbb volt az ülés, novemberben. Erről szeretnék valamit hallani.

Gömöri Gy.: Előzőleg volt egy két-három napig tartó taggyűlés az írószövetségben.

Cs. Szabó: Mikor?

Gömöri Gy.: Azt hiszem, október-november táján.

Márton L.: Októberben volt az ülés, és három napig tartott. Délután ötkor kezdték, és általában reggel négyig folyt.

Cs. Szabó: Írók, egymás között.

Gömöri Gy.: Igen. De részt vett ezen a gyűlésen például Horváth Márton, Szalai Béla és többen a pártvezetőségi tagok közül. Az ülés lényege az volt, hogy az írók igen élesen megmondták a véleményüket a kulturális vezetés nemcsak hibáiról, de teljes csődjéről.

Cs. Szabó: Ezek már az országos nevű írók voltak, nem a fiatalok.

Márton L.: Hogyne. Háy Gyula követelte a Népművelési Minisztérium megszüntetését, illetve átalakítását. Az összes művészeti főosztályok eltörlését óhajtotta, és a minisztérium hatáskörét a művelődési propagandára akarta korlátozni, nem pedig a művészet adminisztratív irányítására.

Cs. Szabó: Háy és Déry neve arra enged következtetni, hogy a kommunista írók közül inkább a berlini múltú kommunisták voltak azok, akik az ellenzék élére álltak, és nem a moszkovita kommunisták.

Sándor A.: Ez így volt, de szeretném hozzátenni, hogy Benjámin szerepe nagyon fontos volt. Ő volt a legkonkrétabb és leggerincesebb.

Cs. Szabó: Pedig ő kétszer is kapott Kossuth-díjat.

Sándor A.: Sokkal gerincesebb volt, mint Zelk Zoltán, sokkal korábban fordult el.

Cs. Szabó: Namármost, szeretnék valamit hallani magáról arról a viharos nagygyűlésről.

Gömöri Gy.: Nagyon érdekes, hogy ezen az ülésen már csírájában elhangzott mindaz, ami később a híres Petőfi-köri sajtóvitán. Ugyanis Déry itt sorra vette a kulturális élet kommunista vezetőit, és mindenkiről elmondta, hogy miért nem alkalmas arra a posztra, amelyet betölt. Például Darvasról, Révairól, Horváth Mártonról.

Cs. Szabó: Révai akkor már visszavonult, beteg ember volt. Darvas játszott szerepet, de Révai már nem.

Gömöri Gy.: De Révai bűnei olyanok voltak, hogy okvetlenül kellett róla beszélni.

Cs. Szabó: Az öröksége ott élt.

Gömöri Gy.: Nyilvánvalóan. Darvasban élt tovább, ha ezt lehet mondani. Hozzá akarom tenni: nagyon érdekes, hogy amikor Déry mindezeket megkritizálta, azt mondta, hogy Andics Erzsébet leváltásán még gondolkodni kellene. A magyar irodalomtörténetben először fordult elő, hogy valaki tökéletes egységfrontot tudott létrehozni a magyar írók között, önmaga ellen.

Cs. Szabó: Tulajdonképpen Darvas József Révai szellemét testesítette meg.

Márton L.: Kérem, nekem van egy jó barátom, aki Darvasnak valamikor jó barátja volt, Keszthelyi Zoltán költő és műfordító, tőle tudok egy nagyon érdekes adatot Darvas működéséről.

Cs. Szabó: Shakespeare-t fordított.

Márton L.: Többek közt. És Howard Fast műveit. Nos, Keszthelyi egészen az 1948–49-es évekig jó barátja volt Darvasnak. Ekkor úgy látta, hogy Darvas nemcsak prostituálja magát a kommunista propaganda érdekében, hanem egyik legerőszakosabb végrehajtójává válik ennek a politikának. Emlékszem, tavaly szilveszterkor összetalálkozott Keszthelyi és Darvas az írószövetségben. Ott voltunk néhányan fiatalok. Keszthelyi odament Darvashoz, és azt mondta neki: „Józsikám, miért nem hagyod abba ezt az egészet? Nem veszed észre, hogy kurva vagy?”

Cs. Szabó: Az ülés maga hogy játszódott le?

Gömöri Gy.: Az írószövetségi taggyűlés rendkívül viharos volt. Ezen az összes pesti tag részt vett, néhány olyan író kivételével, aki az elszigetelődést választotta, például Füst Milán, azt hiszem, nem volt ott. A kommunista írók vitték a vezető szerepet. Fölszólalt Déry és Benjámin, Háy Gyula. Azonkívül a segédcsapatok, vagyis Méray, Karinthy, azt hiszem, Kuczka is. Velük szemben Horváth Márton oldalán mindössze néhány sztálinista író állott: Gergely Sándor, Barabás Tibor…

Márton L.: Balázs Anna…

Gömöri Gy.: Gereblyés László. De ezek mind igen mérsékelt tehetségű írók voltak. A taggyűlés hangulatára jellemző volt, hogy amikor Horváth Márton befejezte a beszédét, akkor a taggyűlés kilencven százaléka nem tapsolt. Ez a néhány ember tapsolt csak neki.

Cs. Szabó: Az írók egyik nagy bűnéül azt rótták fel, hogy kollektíve léptek fel, ahelyett, hogy egyenként fordultak volna a Párthoz. Ez miből állt?

Gömöri Gy.: Nagyon érdekes dolog a következő: ezen a taggyűlésen már kész memorandumot olvasott fel, ha jól tudom, Zelk. Az írók és művészek lényeges követeléseit továbbította a memorandum a pártközponthoz. Ez azután az Irodalmi Újságban megjelent, nem olyan régen. Ebben olyan dolgok voltak többek között, hogy miért vették le a műsorról az Ember tragédiáját? Miért bocsátották el a Szabad Néptől azokat az újságírókat, akik nem voltak hajlandók hozzájárulni Nagy Imre eltávolításához? Miért nem adják elő a Csodálatos mandarint? Satöbbi. Déryék elmondották ezen a taggyűlésen, hogy több ízben kérték a Népművelési Minisztériumot: személyesen Andicsot és Darvast is, hogy hívjanak össze gyűlést, ahol ők ezt megbeszélhetik. De a kulturális vezetők ezt halogatták, tehát ők kényszerültek arra, hogy ezt a memorandumot a magyar művészeti élet kiválóságaival, főleg a párttagokkal aláírassák, és itt, ezen a gyűlésen proklamálják.

Cs. Szabó: A pártonkívüliek még mindig nem játszottak szerepet ebben az időben?

Márton L.: A memorandum aláírásában nem vettek részt. A közhangulat akkor már igen erős volt. Erre az időszakra esik Kodály Zoltánnak néhány nem publikált, de ismert kirohanása a rendszer ellen. Ebben az időben lépett fel ismét Kodolányi János, Németh László. Például Németh László Petőfi Mezőberényben című drámája, amely a Népművelés című folyóiratban jelent meg, igen jelentős írói tett volt, amelyet azután a Szabad Népben Bóka László igen csúnyán denunciált, és amelyet Illyés Gyula volt kénytelen megvédeni. Németh László ebben a drámájában igazolást keresett a saját nemzedéke írói magatartására. A párton kívüli írók befolyást még mindig nem gyakoroltak, de ahogy Németh László, Szabó Lőrinc, Kodolányi János ismét felléptek a magyar irodalomban, az igen erős svungot jelentett a párttag írók számára is.

Cs. Szabó: Bátorítást a fiataloknak is.

Márton L.: Természetesen.

Cs. Szabó: Németh Galilei-drámája is az ő igazolását, a harmadik utat szolgálta. Szeretném megkérdezni, hogy Illyés hol vette védelmébe Németh László színdarabját.

Márton L.: Illyés tulajdonképpen nem a darabot védte meg, hanem, egészen nyíltan, Németh László magatartását. Ez a Szabad Népben történt, néhány nappal Bóka cikkének a megjelenése után. Ha jól emlékszem, mi ezt Pesten olvastuk. Ez még ’54-ben volt.

Cs. Szabó: Térjünk vissza a memorandumhoz. A memorandum után megindult az írók üldözése. Mi történt december elejétől kezdve, amikor a Párt az írók ellen fordult, és megpróbálta megtörni vagy megpuhítani őket?

Sándor A.: A decemberi párthatározat teljes elnémulást hozott, az Irodalmi Újságban azontúl csak egészen kis kvalitású emberek írásai jelentek meg. Az írók tökéletes hallgatással válaszoltak a párthatározatra.

Cs. Szabó: Ötvenhatban, a Petőfi Kör híres ülésén, Déry azt mondotta, hogy decemberben és januárban nem tudta, hogy hol fog hálni a következő éjszaka. Túlzott, vagy valóban ilyen veszélyben volt ő akkor?

Márton L.: Tibor bácsitól személyesen hallottam néhány dolgot erről. Például behívták őt a pártközpontba, ahol napokig puhították. Kizárással és más intézkedésekkel fenyegették. Sőt, akkor történt az is, hogy megtiltották könyveinek a külföldi kiajánlását. Ekkor történt az a botrány, hogy Kínában kiadták Révai József Déry-ellenes tanulmányát, de a könyvet, amelyről a tanulmány szólt, nem engedték megjelenni. Déry Tibor ekkor igen nehéz anyagi helyzetbe került. Körülbelül havi háromezer forintot kapott az Irodalmi Alaptól, de lévén, hogy nem publikálhatott, nem tudott tisztességesen megélni. Többek közt azért becsüljük Déryt, mert nem volt hajlandó eladni magát, holott juthatott volna nagyobb összeghez, ha prostituálódik.

Cs. Szabó: Az enyhébb helyzet hogyan következett be? Rákosi megingásával vagy attól függetlenül?

Gömöri Gy.: Én azt hiszem, hogy a XX. Kongresszusnak ebben nagy szerepe volt, mármint a magyar kommunista vezetők megpuhulásában. Az, hogy a párton belül, a Központi Vezetőségben ellentétek vannak, az, hogy például akkor egy csomó olyan tagot fölvettek a Központi Vezetőségbe, akik addig nem egészen sztálinista politikát folytattak. Erről mi tudtunk. És ez újabb erőt adott az írók koncentrált támadásához. Ez idő tájt, még valamivel az írószövetség közgyűlése előtt kezdett az Irodalmi Újság színvonala rohamosan javulni. Ekkor már nem Hámos György szerkesztette, akit leváltottak, hanem Enczi Endre, és Enczi helyet adott az írók nyomására, vagy talán szimpátiából, olyan írásoknak, olyan cikkeknek, amelyek az írók bátor hangulatát tükrözték.

Cs. Szabó: Mikor?

Gömöri Gy.: 1956 április és május között. A XX. Kongresszus volt befolyással a magyar közhangulatra is.

Márton L.: Egy igen jelentős tényről kell itt megemlékezni. Gergely Sándor Szerkesztgetünk, szerkesztgetünk című cikkéről és az azt követő Gergely- és sztálinistaellenes támadásokról. Gergely ebben a cikkében kétségbe vonta a kommunista írók jogát ahhoz, hogy a Párt politikáját és személyesen a Párt vezetőit is bírálják. De igen nagy ütéseket kapott a fejére. Érdekes módon nem azoktól, akiket támadott, hanem különböző sztálinista vagy a sztálinistáktól már elszakadni kívánó íróktól: Földeák Jánostól, Rajcsányi Károlytól, szóval olyan kommunistáktól, akik addig lelkiismeretesen végrehajtottak minden pártutasítást, de akiknek ekkor kezdett megjönni az eszük.

Sándor A.: Szerintem a XX. Kongresszus azért volt annyira jelentős, mert attól kezdve az írók állandóan hivatkoztak rá. „A XX. Kongresszus, lám, megmondta…” S ennek az égisze alatt sokkal többet mondtak, sokkal többet követeltek, mint valaha is követelt a XX. Kongresszus. Ugyanez történt kicsit később, most nyáron, a kínai kongresszussal. „Lám, a kínaiak már hol tartanak…” stb.

Gömöri Gy.: Nagyon jelentősnek tartom a lengyel eseményeket. Tudniillik ebben az időben mi például az egyetemen kéziratban terjesztettük a lengyel írók, azt hiszem, 19. plénumán elhangzott beszédeket. Például Jan Kott igen élesen nemcsak kritizálta, de egyenesen megsemmisítette a zsdanovi kultúrpolitikát, megmutatta, hogy tíz év alatt milyen csődbe jutott az irodalom. Ezt mi terjesztettük az egyetemen, és az írók is olvasták.

Márton L.: És a Wazik-verset.

Gömöri Gy.: Vers felnőttek számára. Ez nyersfordításban nekem is megvolt, és továbbadtam ismerőseimnek.

Cs. Szabó: Csak nyersfordításban? Ugyanis ez megjelent szabad földön, Horváth Béla fordításában.

Márton L.: Volt, akinek megvolt.

Gömöri Gy.: Nekem például Nagy Laci, a költő mondotta, hogy hallotta Horváth Béla fordításában, és neki tetszett is. Csak véletlenül lehetett elkapni. Épp akkor szavalták a Szabad Európa Rádióban. Ellenben a nyersfordítás kézről kézre járt.

Cs. Szabó: A magyar forradalomban tehát szerepe volt az írók 1955. novemberi lázadásának, a lengyel eseményeknek, a XX. Kongresszusnak. Mindez a Petőfi Kör vitái felé vezetett. Itt milyen szerepet játszottak az írók?

Gömöri Gy.: Röviden összefoglalva: a kört még ’54 végén Lakatos István Baumgarten-díjas fiatal író kezdeményezte, néhány képzőművész és zeneművész barátjával.

Cs. Szabó: Pedig ő el volt hallgattatva!

Gömöri Gy.: Ő inkább műfordításokat készített. De ’54-ben már volt erre lehetőség – ez a Nagy Imre- korszak volt, ne felejtsük el. Ezután a DISZ rátette a kezét a mozgalomra, és elnevezte DISZ Petőfi Körnek. Jómagam is tagja voltam, nem voltak túlságosan érdekesek az ülései egészen 1956 elejéig. Ekkor kezdődött egy üléssorozat a XX. Kongresszus szellemében. Úgymond felülvizsgálta minden tudományág és minden szakma eddigi eredményeit és tényleges helyzetét.

Cs. Szabó: Meghatározott napokon? A tudománnyal és az irodalommal más-más üléseken foglalkoztak?

Gömöri Gy.: Négy ilyen ülés volt. Azt hiszem, az első volt a történészeké, a második a közgazdászoké, a harmadik a filozófiai ülés, ahol Lukács György beszélt, és a negyedik volt a híres sajtóvita. Ezen annyian voltak, hogy a Petőfi Kör Múzeum utcai helyiségébe, tulajdonképpen a Kossuth Klubba, nem fértek el az emberek, és át kellett menni a Tudományegyetem aulájába. A sajtóvitáról már napokkal előbb tudomást szereztek az emberek, és hallatlan izgalommal várták. Nekünk például azt mondták (fél hétkor kezdődött az ülés), hogy már fél ötkor legyünk ott, mert nem lesz hely. Valóban óriási volt a tömeg, és mint később kiderült, az udvarra beengedettekkel együtt (ezek nem kaptak meghívót, és nem voltak a kör tagjai, hanem csak hallottak a vitáról, és szerették volna végighallgatni) mintegy hatezer ember jelent meg.

Sándor A.: Nagyon lényeges itt szerintem a sajtó kapcsolata. Ugyanis egy-két újságot kivéve, mint a Szabad Nép és az Esti Budapest, az ott lévők már a mi oldalunkon, a jobboldalon voltak, és a Petőfi Körben elhangzott vitákat röviden-tömören, de megjelentették a sajtóban. Ha kicsit is, de az emberek tudták, hogy mi történik ott, és ezért volt hatalmas érdeklődés egész Budapesten, az egész országban.

Cs. Szabó: Jobboldalt említett. A sztálinisták minden független gondolkodású magyar írót jobboldalinak tekintettek?

Sándor A.: Én is jobboldali író voltam a szegedi egyetemen, ők is…

Gömöri Gy.: …a budapesti egyetemen.

Cs. Szabó: Holott nem nagybirtokosok…

Sándor A.: Nekem az Új Hangban megjelent egy versem, decemberben. Attól kezdve voltam hivatalosan elítélt jobboldali író, még a pártbizottság elé is becitáltak letolni.

Márton L.: Én véletlenül esztergályos voltam, mielőtt újságíró lettem volna.

Gömöri Gy.: Engem pedig azért neveztek elsősorban jobboldalinak, mert egy vitán Juhász Ferenc kötetéről azt találtam mondani, hogy ő nem szakadt el a magyar néptől.

Cs. Szabó: Namármost, a sajtóülésről szeretnék valamit hallani.

Gömöri Gy.: Tehát ezen az ülésen részt vettek mindazok az írók, akik az írói mozgalmat megindították. Nagyon fontos volt három felszólalás: Tardos Tiboré, Déry Tiboré és Méray Tiboré. (Ez a Tiborok ülése volt). Akik a párt álláspontját képviselték a vitán, Horváth Márton, Vas Zoltán és még néhányan, azokat lehurrogták. Vagyis Horváth Mártont egyszerűen nem engedték szóhoz jutni. Amikor beszélt, állandóan közbekiáltoztak.

Cs. Szabó: Vas Zoltán mint író szólalt fel?

Gömöri Gy.: Nem. Tudniillik itt már általános kérdésekről volt szó. Déryék lényegében azzal, hogy Révait kritizálták, a Központi Vezetőség egyik volt tagját kritizálták, általában véve az egész vitának volt egy nemcsak irodalmi, hanem politikai jellege, tehát egy Nagy Imre-párti és sztálinizmus elleni jellege.

Márton L.: Én elég pontosan emlékszem [Déry] Tibor bácsi felszólalására. Lényegében három embert támadott. Rákosin kezdte: Rákosi a maga közismert súlyával ránehezedik a magyar politikai életre. Ezt ugyan nem mondta ki, de ez volt az első. A második, akit támadott, az Révai József volt, mondván, hogy Révainak nem hisz, ezért és ezért. A harmadik Horváth Márton volt. Egészen klinikai pontossággal kimutatta a kaméleonságát. Dérynek volt a legnagyobb sikere, óriási tapsot kapott. Egy momentumot jegyeznék még meg. Amikor Révait támadta, akkor sok közbeszólás és aláírásgyűjtés volt, hogy ne engedjük Révai elvtársat bántani, aki szintén komoly értéke a magyar kultúrának. Ezeket a közbeszólásokat lehurrogták.

Gömöri Gy.: Tehát éppen az a fontos itt, és ki akarom egészíteni Laci barátomat, hogy azt mondta Déry: Révai nem ismeri a magyar valóságot. És erre bolydult fel a terem. Erre ugrott fel a DISZ Központi Vezetőség egyik jelen lévő titkára, Hollós, és az asztalt verte: „Nem engedem Révai elvtársat rágalmazni!” S erre a terem körülbelül három percig csatatérré változott: fönn az erkélyen és lenn a földszinten egymásnak estek az emberek, egymás képébe üvöltötték a véleményüket. Tekintve, hogy a sztálinisták kisebbségben voltak, végül az egyetemisták és az írók „Hall-juk Dé-ryt!” kórusa győzött. Déry zavartalanul tovább folytatta a beszédét, míg Huszár, a DISZ másik titkára, fölállt, és azt mondta, hogy aki nem bírja végighallgatni, az menjen ki a teremből.

Sándor A.: Szerintem lényeges, hogy például mivel vádolták utána Déryt, hogy a pártfunkcionáriusokat le akarja járatni, és a párt legfőbb vezetése ellen beszél, mint amit teljesen ki kell küszöbölni a közéletből. Ez lényegileg el is hangzott.

Gömöri Gy.: A kisebbfajta, tehát másodrendű, úgynevezett középkáderek azért sértődtek meg rettenetesen, mert Déry nemcsak azt mondta, hogy a Központi Vezetőség jelenlegi tagjait le kell váltani, hanem azt, hogy ő nem bízott ezekben a középkáderekben sem. Megtörténhet, hogy – úgymond – sánta lovak helyett sánta szamarakat kapunk.

Márton L.: Még egy ilyen kifejlett kaméleonról kellene szólnunk, Nógrádi Sándorról. Nagyon jellemző, ami történt. A Déry-felszólalás után, amikor már rendkívül erős hangulat volt mellette, Nógrádi kijelentette, hogy ő ugyan nem ért egyet azzal, amit Déry mondott, de igen örül neki, hogy elmondta, mert legalább – ahogy ő mondta – „kijönnek a dolgok”, szabadon lehet megvitatni mindent, és semmi ok sincs arra, hogy Déryt elítéljük az elmondottakért. Néhány nappal ezután Nógrádi volt egyike azoknak – ezt Tibor bácsitól tudjuk –, akik az ő kizárását nemcsak megszavazták, hanem szinte kezdeményezték.

Cs. Szabó: A XX. Kongresszus után és a Petőfi Kör ülésezése idején az Irodalmi Újságnak és a Csillagnak a hangja erősen megváltozott. Különösen az Irodalmi Újságé. Nagyon olvashatóvá vált az utolsó esztendőben. Mi úgy hallottuk idekint, hogy a lapot ettől az időtől kezdve szétkapkodták, sőt előfizették, és még olyan hírek is voltak, hogy a rendőrséget kellett kivezényelni. Erről szeretnék valamit hallani.

Gömöri Gy.: Ami például a Csillagot illeti, az sajnos egyáltalán nem változott meg. A szerkesztője, Király István Horváthnak a legbuzgóbb kiszolgálója volt és maradt. Ami az Irodalmi Újságot illeti, itt konkrétan megtörtént, hogy a pártközponti ülést ismertető számáért száz forintot ígértek, és nem tudom, nem kötötték-e meg az üzletet. Az Irodalmi Újság hallatlanul keresett lett hosszú időn keresztül.

Cs. Szabó: Nemcsak irodalmárkörökben, hanem, ha jól tudom, a munkások között is.

Sándor A.: Ez valóban így van. Az Irodalmi Újságnak meg is növekedett a példányszáma, majdnem tízezerre. Munkások Csepelen tényleg hosszú sorokban álltak – szó szerint –, és majdhogynem verekedtek a példányokért. Én magam is kénytelen voltam egyszer harminc forintot fizetni egyért.

Márton L.: Az Irodalmi Újság népszerűségére szeretnék egy igen jellemző példát mondani. Az én társbérlőm, akivel nem voltunk a legjobban, és az államvédelemtől kezdve mindennel fenyegetett, és megpróbált néhányszor zár alá tétetni, ezért az Irodalmi Újságért bekopogott a szobámba, és miután két éve egy szót sem váltottunk egymással, a lehető legudvariasabban elkérte tőlem. Ettől a perctől kezdve minden pénteken tárgyaltunk egymással, mert jött és kérte az Irodalmi Újságot, amit én úgy kaptam meg, hogy fél kettő felé kiálltam a sarokra, a Belvárosi kávéház elé, és körülbelül kettőig ott álltam. Amikor megérkezett az újság, ökölbe szorított kézzel léptem az újságárushoz: „Látom, hogy van magának…”

Sándor A.: Ugyanígy volt a Hétfői Hírlappal, ami akkor indult meg. Vasárnap este szinte nem lehetett végigmenni a Körúton és a pesti utcákon, mert hatalmas, több százra rúgó tömeg csoportokban várta az újságárusoknál. Az emberek elkapták a motorkerékpárost, úgyhogy a Széll Kálmán térre el se jutott az újság.

Gömöri Gy.: Mi volt ennek a nyitja? Azt hiszem, az, hogy az Irodalmi Újságban igazat írtak, és jól írták meg. Ugyanez volt a Hétfői Hírlappal. Boldizsár, aki szerkesztette, megmutatta, igenis lehet jó újságot csinálni Magyarországon.

Cs. Szabó: Ekkor azonban már nagy szerepet játszottak a párton kívüli írók is.

Gömöri: Feltétlenül. A párton kívüli írók körülbelül a Petőfi Köri viták idején vagy még kicsit később kapcsolódtak aktívabban az irodalmi életbe. Persze olyan költők és írók, mint Weöres Sándor, Németh László vagy akár Szabó Lőrinc, már előzőleg is, ’53 óta, egyre gyakrabban jelentek meg az irodalmi folyóiratokban. De például az, hogy Ignotus Pált ezen a vezetőségi ülésen vezetőségi taggá választották, és beválasztották Szabó Lőrincet, Németh Lászlót és Sinkát, ez a párton kívüli írók teljes rehabilitálását jelentette.

Sándor A.: Most lényeges, hogy a Petőfi Köri vitákkal egy időben vidéken több helyen is voltak hasonló viták. Én Szegeden éltem, az ottani vitákról tudok. Szegeden két vita volt július első felében, amelyek hajnalig, tehát kivilágosodásig tartottak. Itt mindaz elhangzott, ami Pesten, a Petőfi Köri vitán, de korábban. Mert ez az első sajtóvita előtt történt. Elhangzott a zsdanovizmusnak a teljes kritikája, és felvetődött, hogy „szocialista realizmus” az nincs is, ez egy olyan elvont fogalom. Ugyanakkor ez azért volt olyan lényeges, mert Szegeden voltak – amiben Dérynek igaza volt – a középkáderek, és ott volt a legsztálinistább városi pártbizottság.

Márton L.: Két dolgot szeretnék ehhez kapcsolódva mondani. Az egyik: emlékszem arra, hogy a nyári könyvnapon milyen átütő sikert aratott két költőnek a műve. Illyés Kézfogások című gyűjteménye és Szabó Lőrinc életművének a válogatása, amely órák alatt fogyott el, és jellemző, hogy akkor már milyen hangot, milyen szerepet kaptak a párton kívüli és a néphez hű írók. A másik, amit mondani szeretnék, hogy a zsdanovizmus leküzdésében igen komoly szerepe volt a kommunista Lukács Györgynek és főleg Lukács György egyik igen tehetséges tanítványának, Mészáros Istvánnak, aki az Új Hangban megjelent esztétikai elemzésében porrá zúzta a zsdanovizmust. Kimutatta róla a dekadenciát, a marxizmusellenességet, szóval minden rosszat, amit régen a moszkoviták szoktak mások fejére olvasni.

Sándor A.: Idén nyáron az egész nép az íróktól várt valamit. Az írók adták meg a hangot, ők mondták ki az igazságot. Ugyanis akkorra kialakult az irodalmi egység. Addig, az elmúlt években, marakodtak egymással különböző klikkek az írószövetségen belül. Ezek most egységfrontot alkottak. Az lehetetlen volt, hogy a teljes írószövetséget (felülről) megsemmisítsék, likvidálják. A nép tehát ezért kívánt olvasni, hallani akarta őket.

Cs. Szabó: Mi történt a Petőfi Kör és október között? Milyen szerepet játszottak az írók egészen a szabadságharc kitöréséig? Volt-e később is fontos szerepük?

Gömöri Gy.: Én fontosnak tartom azt a párthatározatot, amely megbélyegezte a Petőfi Kör üléseit. Ez olyan hullámokat vert, hogy például tudomásom szerint Budapest egyetlen komolyabb értelmiségi pártszervezetében sem fogadták el. A Lenin Intézet negyedikes filozófusai tiltakoztak ellene. Ezenkívül a Szabad Nép pártszervezete, a Magyar Nemzet, majdnem minden értelmiségi pártszervezet. A munkások azért nem tiltakoztak, mert nem tudták, miről volt szó, és be lehetett őket ugratni. Persze ez se minden üzemben történt meg, de például, azt hiszem, a Gheorghiu Dej üzemben volt az, hogy a munkásoknak a Csárdáskirálynőre ígértek jegyet, amennyiben hajlandók tiltakozni a Petőfi Köri rendezvények ellen, amelyekről fogalmuk sem volt.

Márton L.: Szeretnék megemlíteni egy dolgot. Ez a határozat, ahogy mindannyian tudjuk, Rákosi Mátyás egyik utolsó műve volt. De a határozat után még valami történt. Rákosi a lemondása előtt mintegy egy héttel összeállította az úgynevezett négyszázas listát. Ez négyszáz olyan magyar író és művész nevét tartalmazta, akiket le kell tartóztatni. Nagyon jellemző, hogy a lista élén nem kisebb ember állt, mint Kodály Zoltán. Egyébként, ami az írók fizikai megsemmisítését illeti, a forradalom alatt kezünkbe került az ÁVH titkos „ütemterve”, ahol az állt, hogy ’57 első negyedében fizikailag meg kell semmisíteni Tardos Tibort.

Ormay Tamás: Ezt az iratot én személyesen láttam. Egy sváb-hegyi villában találta egy újságíró kollégám, ő hozta be a Népszava szerkesztőségébe. Beszélgettünk arról, hogy ezt lefényképezzük, és esetleg a Népszavában le is hozzuk. A listának egy része volt ez, egy oldala. Más író azon az oldalon nem volt.

Cs. Szabó: Namármost, milyen szerepet játszottak az írók a forradalom alatt?

Gömöri Gy.: Először is, meg kell különböztetnünk az október 23-a előtti eseményeket az az utániaktól. Előbb az írószövetség hatalmas szerepe mintha egy kicsit csökkent volna, tekintve, hogy a közgyűlés maximális erőkifejtés volt, ahol mindenki elmondta a magáét. Ezek után az írók különösebbet nem csináltak, de a Petőfi Kör persze tovább működött, és volt egy pedagógusvita, egy orvosvita, és éppen aznap szerveztek volna egy irodalmi vitát, amikor kitört a forradalom.

Sándor A.: Konkréten a forradalom napján és az utána következő napokban újra tevékenykedtek az írók. Én bent voltam akkor két napot az írószövetségben, és 23-án éjszaka pontosan négy jegyzéket küldtek el az Akadémia utcába, a párthoz. Az egyikben a forradalom célkitűzéseinek a megvalósítását követelték. Ezt a pártközpont visszadobta. Erre megpróbáltak simítani a szövegen. Ez négyszer végbement, amíg gerincességgel ezt lehetett csinálni, de még az utolsó, legenyhébb javaslatot is visszadobták. Úgyhogy az írószövetségben egy ilyen teljesen őrült állapot és hangulat volt. Egy példa: Erdei Sándor, aki az írószövetség főtitkára volt, és most is az, a fivérével, Erdei Ferenccel beszélt, és leszidta, árulónak bélyegezte telefonon keresztül.

Gömöri Gy.: Amikor az írószövetség értesült róla, hogy az egyetemisták valamit terveznek október 23-ra, akkor hivatalos közleményt tett közzé az újságban. Tudjuk, hogy ez nem az írószövetség, hanem párttitkára, Máté György műve volt. Máté ebben a pár soros közleményben tiltakozott az állítás ellen, miszerint az írók október 23-ra bármilyen tüntetést szerveznének. Nálunk, az egyetemen vita folyt, hogy az írószövetség csatlakozik-e vagy sem. Abban maradtunk, hogy ez tökéletesen mindegy, mi, egyetemisták kimegyünk az utcára. Ahogyan az előttem szóló András barátom elmondta, csatlakoztak később az írók, amikor a forradalom kitörésében már részt vettek.

Sándor A.: Máté Györggyel kapcsolatban: ő írta valóban az elutasító nyilatkozatot. Azonban én jelen voltam a szerdai napon, tehát 24-én, amikor vita volt az írószövetségben, és a bent lévő írók szó szerint kiseprűzték onnan Máté Györgyöt.

Márton L.: Hogy a történelem számára megmaradjon valami erről a Máté Györgyről, csak annyit, hogy a fordulat éve utáni esztendőkben ő jelentette fel az államvédelmen és vitette börtönbe hosszú időre a kor egyik legtehetségesebb költőjét és kétségkívül egyik legkiválóbb műfodítóját, Faludy Györgyöt.

Cs. Szabó: Az ÁVH megpróbált fellépni az írók ellen is?

Ormay T.: Nem tudunk arról, hogy az ÁVO az írók ellen fellépett volna. Az ávéhások meglehetősen műveletlen emberek voltak, de az írók nagyságát mutatja, hogy a forradalom második hetében, 29-én, egy ÁVH-s küldöttség, amely a Fiumei úti ÁVH-laktanyából jött, bement az írószövetségbe, s azt mondta az íróknak, hogy mi, négyezer ávéhás, le akarjuk tenni a fegyvert. Ide akarjuk hozni a fegyvereket az írószövetség udvarába. Nagyon nehezen tudták az írók megmagyarázni, hogy erre nincs mód.

Márton L.: Gergely Miska, fiatal író, szervezőtitkár, tárgyalt az ávósokkal. Kétségbeesve. „De elvtársak, itt nincs hely! Hová akarják rakni azt a rengeteg puskát?” „Nem baj – mondta az egyik ávéhás –, jöjjenek el az elvtársak a Fiumei útra, és mi ott lerakjuk a lábaik elé a fegyvert.”

Cs. Szabó: Az írók november 11-e után játszottak-e szerepet az oroszokat támadó röpiratok szerkesztésében, nyomtatásában?

Gömöri Gy.: Nagyon jelentős szerintünk az, hogy november 25-e körül volt egy elnökségi gyűlés az írószövetségben. Ezen részt vettek az írószövetség újonnan megválasztott elnökségi tagjai, a zeneművészek küldöttsége, filmművészek – a zeneművészektől Járdányi, a színészektől Bessenyei és Szakáts Miklós, azonkívül az egyetemi forradalmi diákbizottság részéről Szél Sándor és mi ketten, András meg én.

Sándor A.: A Tudományos Akadémiáról Keresztury Dezső volt ott. Bojtár volt a képzőművészektől.

Gömöri Gy.: Együtt megszövegeztünk egy nyilatkozatot, ami tulajdonképpen tiltakozott a második orosz agresszió és a Kádár-kormány ellen. Ha nem is közvetlenül, ez egy elvi deklaráció volt, amely leszögezte a magyar értelmiség követeléseit. Ezt Pesten mint Értelmiségi Nyilatkozatot emlegették.

Sándor A.: Ez volt 12-én, hétfőn, délelőtt, és másnap már az egész városban kint volt ez a kiáltvány a falakon.

Cs. Szabó: Máté György és a sztálinisták nem jöttek vissza?

Sándor A.: Nem.

Márton L.: Egy volt ott: Szüdi György. Ő nagyon nagy nímand volt, megjelent a szövetségben, de senki nem vette komolyan.

Gömöri Gy.: A nyilatkozat megszövegezésében nagy szerepe volt Németh Lászlónak és Illyés Gyulának. Németh László volt az, aki a nyilatkozat bevezető részét diktálta, és ezt azután az egész elnökség elfogadta.

Sándor A.: A szöveg öt pontból állt.

Cs. Szabó: Szóval nyugodtan elmondhatjuk, hogy noha orosz megszállás alatt volt Budapest, november 12-én, és amikor Kádárék szerint az úgynevezett „ellenforradalmat” leverték, a forradalom a magyar szellemben és a magyar irodalomban változatlanul diadalmaskodott.

Sándor A.: Az ülést eredetileg Háy Gyula lakásán akarták megtartani. Ezt tudom, mert én tartottam a kapcsolatot Erdei Sándorral, az írószövetség főtitkárával a Forradalmi Bizottság részéről.

Cs. Szabó: Ő tisztességesen viselkedett.

Sándor A.: Ő nagyon tisztességes volt.

Márton L.: Teljesen szakított a fivérével.

Sándor A.: Azután azért nem volt a gyűlés Háy lakásán, mert közben letartóztatták Nagy Tamást, és Háy Gyula nem merte vállalni, hogy lakásán tartsák az értekezletet.

Cs. Szabó: Ki az a Nagy Tamás?

Gömöri Gy.: A közgazdasági egyetem tanára, kiváló közgazdász.

Sándor A.: Az Értelmiségi Forradalmi Tanácsban volt vezető. Szóval ezért volt az értekezlet az írószövetségben, ahol majdnem mindenki megjelent. Tamási Áron…

Márton L.: Sinka.

Sándor A.: Kivéve talán Déryt. Telefonált, hogy valamiért nem tud eljönni.

Gömöri Gy.: Nagyon fontosnak találjuk Németh László szerepét. Ő volt az, aki több újságcikkben hitet tett az általa elképzelt új demokratikus rendszer mellett. Egyik cikke az Új Magyarországban jelent meg. Ezt nagyon sokan olvasták, és jó véleménnyel voltak róla.

Cs. Szabó: Építsük fel az eseményeket október 23-a és 30-a között!

Sándor A.: Az október 14-én iduló héten alakult meg Szegeden a Mefesz, az egyetemisták és főiskolások szövetsége.

Cs. Szabó: Hamarább, mint Budapesten.

Gömöri Gy.: A felkelés kirobbanása előtti időkről még meg kell mondani, hogy körülbelül október 20-a és 23-a között a budapesti egyetemeken „kis Petőfi Körök” alakultak, jakobinus vitaklubok, a nagy Petőfi Kör mintájára. Konkrétan a Műegyetemen a Vasvári Kör, a jogi karon a Hajnóczy Kör, nálunk, a bölcsészeten 22-én alakult meg a Március 15-e Kör.

Márton L.: A Március 15-e Körrel kapcsolatban: olyan követelések hangzottak el, mint a rendkívüli pártkongresszus összehívása, a Gerő-féle szektás vezetés eltávolítása, sőt, már az orosz csapatok kivonásáról is szó volt, ami persze meghaladja egy ilyen jakobinus vitaklub kereteit. Ez már egészen határozottan forradalmi irányzat volt.

Gömöri Gy.: Október 22-én délután vagy este egy teljesen váratlan ötlet eredményeként a budapesti egyetemek elhatározták, hogy szimpátiatüntetést rendeznek a lengyelek mellett, ugyanis hallottuk, hogy Varsót körülvették a szovjet tankok. Valamit kellett csinálnunk. A tüntetés időpontját másnap fél háromra tűztük ki, ami három órára módosult. A Petőfi-szobornál gyülekeztek az egyetemek, kivéve a Műegyetemet, amely 23-án reggel néma tüntetésről hozott határozatot. Ők a Bem-szobor megkoszorúzását tűzték ki céljuknak. Mi viszont ragaszkodtunk ahhoz, hogy bizonyos jelszavakkal megyünk ki az utcára. Tehát két gyülekezési pont volt. A Petőfi-szobor és a Műegyetem épülete.

Márton L.: Áttérve a keddi, 23-i nap kronológiájára, a délelőtt legjellemzőbb eseménye volt, hogy Piros László belügyminiszter közölte az egyetemisták küldöttségével: a tüntetést betiltja, sőt, az első szava szinte az volt, hogy „lövetni fogok”. Szóval amikor még azt sem tudta, hogy az egyetemisták elállnak-e a tüntetéstől vagy sem, azonnal fegyverrel fenyegetőzött. Ami azután történt, az a magyar forradalmi tömegeken múlott.

 

A beszélgetésben szereplő huszonkét évesek közül oxfordi tanulmányaik végeztével Gömöri Györgyből többkötetes költő, tanulmányíró, műfordító lett, s a Cambridge-i Egyetemen a lengyel irodalom tanára. Márton László a Sorbonne-on is tanult, novellista, néhány éve visszatért Budapestre, és a legutóbbi időkig Magyarország algériai diplomáciai képviseletét vezette. Ormay Tamás Londonban volt pszichoanalitikus, újabban budapesti lakos. Sándor András költő nyugdíjazásáig a német irodalom professzora volt a washingtoni Harvard Egyetemen, azóta az év nagy részében Magyarországon él.

 

(Közli: Sárközi Mátyás)