Jász Attila

Kávé, tea, olvasgatás

Kávé, tea, olvasgatás, de közben
néhány mondat úgy telibe talál,
hogy fel se tudok állni, fekszem itt
csendben és hallgatom, ahogy a szív
bugyborékol, vérzik a mondatoktól,
talán csak ki kell várni, nyelje el
valamelyik kamra, ahol a többi
is összegyűlik használat után,
bár vannak mondatok, melyek akár
halálos sebet is tudnak okozni,
ha épp szívtájékon találnak el.

Kell hozzá egy

Kell hozzá egyfajta ostobaság,
hogy írni merjek, például e verset,
egy homályos felhővel letöröljem
a táblát, majd én írjak a helyükbe
újabb mondatokat, s bizonytalan
szorongással akár pillanatokra
is elhiggyem, és higgyek benne, mint
egy istenben, ez jó, most éppen így,
jobb vagyok, mint a többiek, akik
korábban ugyanebben hittek, és
írták tele a táblát, vagy azoknál,
akik majd mondataimat letörlik
elnézően mosolyogva, szegény –
de biztos-e, hogy ők az ostobábbak.

Egy eltévedt hattyú

Egy eltévedt hattyú riadtan
gubbaszt az éjszakai parton,
aludna talán, de a lárma
nem hagyja, a reflektorok
meg folyton a szemébe vágnak,
pislog, s nem érti, hogy került
ilyen helyzetbe, hiszen évek
óta pihen meg ugyanitt
egy éjszakára, de sehol
sincs a nádas, a tocsogók,
olyan ijedt, akár egy angyal,
ahogy gubbaszt a kocsmazajban,
mint aki éppen elakadt,
ezt ne tekintsd parabolának,
egy hattyú gubbaszt ott riadtan.