Lászlóffy Aladár

Millenáris

Sohasem jöttünk kultúrával,
előbb sziszegve jött a lándzsa…
Az össze burgundokra rávall:
ők törtek rá Burgundiákra.

Ugyan miért is érdemelnénk
nevünkről elkeresztelt tájak
hűségét? Csak ha mégis elménk
emlékhelyei garantálnak.

Ma is bizony mindenki hódít.
Körülkémlel, és mint a róka,
előbb békés szándékot lódít
bevonuláskor a tyúkólba.

Új rendje jön aztán az ólnak,
mely régi karattyolást elvet.
Csak rókanyelven parancsolnak,
és rókahangon énekelnek.

Az öröm mégis millenáris:
a burgundok már szót se szólnak,
mi új ezret remélünk máris,
s bélyegnyi tért a finnugornak.

Utolsó levél

Korok járnak, mint a posták.
Hamvainkat hazahozzák.
Mikes után Bem apót.
De ki otthon Dante volt,
Szókratész és Bolyai –
hova kéne hordani?
S Kossuth! Pedig milyen messze
ment, hogy magát ne eressze…
Van egy buta, gonosz haza,
aki nem engedi haza?
Van egy irigy avult hon –
s lesz egy okos új rokon?
Hinni kéne bolondul,
hogy idővel megjavul,
hogy legvégül mindent belát,
Thomas Mannt és Bartoc Belát
elismer és visszakér,
mire porrá lesz a vér,
mire rozsdává az eszme
vámon, réven beeresztve?
Hogyha élve nincs velem,
őrizz Erdély-schengenem,
hogyha most is itthagyott,
ne adj neki vízumot,
mikor értem jönne végre
s esküszik pokolra-égre,
őt kergesd ki Rodostóba,
nedvespartú száraztóba!
Mint Damjanich özvegye,
semmibe ne menj bele,
Édesnéném, így legyen.
Pecsét légy e szégyenen.

Emberek között

Hogy tud úgy fénnyel megtelni
s kiürülni naponta a menny!
Azóta titokban hányszor nyitotta ki
a lefele nyíló csapóajtót az Úr,
s mondta fojtottan, féltve
fiának: Na menj!…

Emberek között ez így megy örökre:
lehulló alma, p-érték, sík- és térmértan,
s mindjárt kórusban filozofálnak.
De elég egy aszályos év, egy kirabolt karám,
egy bankrabló árvíz, és őrjöngő,
éhes majommá visszaválnak.

Este és reggel közt karácsony,
húsvét és pünkösd –
minden befér.
Hisz egyazon színű a tűz,
az erjesztett lőre, a felkelő
nap és a vér.

Azóta titokban nyitja a lefele nyíló
ajtót az Úr, és fojtottan, féltve
súgja fiának: Ne menj!
Mint neonreklám, itt lüktet egy fényjel:
hol megtelik malaszttal, fénnyel,
hol sötét a föld és a menny.