PÉTER LÁSZLÓ

Péter László

Gárdonyi első olvasói

Gárdonyi Géza első írása 1888. február 28-án jelent meg a Szegedi Híradóban. Ettől kezdve tucatnyi álnevén mindent írt a lapba: hírt, tudósítást, jegyzetet, tárcát. Közben álnéven füzetes regényeket is kiadott. 1889. március 2-án hirdette a lap Dr. Yang háremorvos álnéven A szerelem titkai címmel Várnai Lipót nyomdájában megjelent ponyvaregényét. Aligha írói ambícióinak kielégítése végett, mint inkább az anyagi haszon reményében írta. Augusztus 18-án pedig a sorozat folytatását, szintén Dr. Yang A szépség titkai és a Szerelmes történetek című füzetét. Az előbbit 1 forintért, az utóbbit 60 krajcárért. Ez még 1886-ban Győrött jelent meg, de nem nagyon lehettek vevői és olvasói, hiszen két év múltán is hirdette. Ám Szegeden sem igen fogyhatott, mert szeptember 3-án fél áron kínálta a Híradó. November 16-án ezeket is és az újabbakat is: 1 forint helyett csak 50 krajcár A nászéj titkai, A szerelem és házasság és a Hogyan élhetünk 100 esztendeig...

A Figurák előfizetési fölhívása

Az első igazi könyvére 1890. január 12-én hirdetett előfizetési fölhívást a Híradóban. Március elsején, ígérte, „szemet nem fárasztó betűkkel” annyi példányban, ahány előfizetője lesz, 1 forintos áron megjelenik Figurák című elbeszéléskötete. „Aki szereti a derült levegőjű, cifrázatlan hangon elmondott vidám és furcsa történeteket, s emellett méltányolni tudja egy fiatal író törekvéseit, az bizonyára rendel egy példányt munkámból.” „Gyűjtőknek tiszteletpéldányt adok.”

Két nappal később, január 14-én Kisnapló című sorozatában Mikor a kötet készül címmel számolt be élményéről:

„Ami a leány életében a menyasszonyi ruha, a papnál az első mise, a politikusnál a programbeszéd – az a vidéki író életében a kötet.

Mikor a vidéki író halomra gyűlve látja tárcáit, egyszer csak mint a napsugárvillanás – átjárja lelkét egy nagy gondolat:

– Kötetet adok ki!”

A vidéki írónak, úgymond, a közönség a kiadója. Jó kiadó: olvasatlanul fogadja el a munkákat, s jobbára olvasatlanul is teszi a könyvet a szekrényére.

Február 4-én fölszólítja „ívtartóit”, azaz előfizetés-gyűjtőit és megrendelőit, hogy a gyűjtőíveket 10-ig juttassák el hozzá. A neveket olvashatóan írják, „mert régi jó magyar szokás szerint az összes megrendelőim és előfizetőim nevét kinyomtatom a könyvemben...”. Ezt 8-án és 9-én megismételte.

Mikszáth előszava

Február 13-án hírül adta, hogy Mikszáth Kálmán előszót ígért könyvéhez. Utóbb a Híradó felelős szerkesztőjének, Mócs Zsigmondnak (1853–1892) a Figurákról írt ismertetéséből derült ki, miért adta nevét és tekintélyét Mikszáth az ifjú szegedi hírlapírónak. Mócsnak köszönhette: Mócs annak idején Mikszáthot, a szegény pályakezdő újságírót lekötelezte egy pár cipővel. Most az ő kérésére vállalta a támogatást. Arra is emlékezett, hogy kezdőként őrá is Jókai neve hívta föl az olvasók figyelmét. Mihelyt megérkezik Mikszáth előszava – ígérte Gárdonyi –, megjelenik a Figurák.

Ezért is késett: március elsején nem jelent még meg, csak április 12-én. Másnap, 13-án kedvcsinálónak közölte a Híradó külön is Mikszáth előszavát.

Móra Ferenc szerint Mikszáth vagy nem olvasta el a könyvet, vagy nem látta meg Gárdonyi „oroszlánkörmeit”. Az a gyanúm, Móra sem olvasta el a Figurákat, ebben ugyanis nem nagyon látszanak azok a bizonyos „oroszlánkörmök”. A benne közölt elbeszélésfélék meglehetősen öncélú, belterjes zsurnalizmust tükröznek, már az akkori, de főleg a mai olvasó számára alig mondanak valamit. E tárcák korábban a Győri Hírlapban és a Szegedi Híradóban jelentek meg. A Híradóból zömmel az Egy hírlapíró emlékiratai című sorozatának darabjait vette föl.

Mikszáth óvatosan fogalmazta meg előszavát: nem túl határozottan tette le a garast Gárdonyi mellett. Bevezetőül a szegedi irodalmat méltatta.: „Nekem magamnak is vannak Szegeden született szellemi gyermekeim, akiknek sokkal több küzdelmet kellett kiállaniok, mint a budapesti kölykeimnek, pedig talán erőteljesebbek, életrevalóbbak ezeknél.” „Szeged egy rövid évtized óta magasan emelkedik ki az alföldi városok közt mint könyvpiac. Tíz-tizenöt figyelemre méltó mű jelenik ott meg évenkint; s ha egyszer az a kérdés támadna, miért követel magának a többi alföldi városoknál nagyobb rangot, nem a nagy házait kellene fölemlítenie, hanem e köteteket.”

Rátérve végül Gárdonyira és könyvére, így folytatta: „Ám sok év sok tizenöt kötetjét lapoztam már át, de egyet sem találtam köztük feltűnőbbet, mint fiatal írótársamnak ezt a könyvét, a Figurákat.” A dicséretet költői homályba burkolva fogalmazta meg: „Tiszta kék ég alatt derült napsugár mosolyog – a frissesség harmatja reszket az alakjain. Sok szín, sok szellem s még több elmésség.” S végül, nehogy vád érje a túlzásért, egy mondatba sűrítette bírálatát: „Csak még az ízlésének kell egy kicsit tisztulnia.” Értse ki-ki úgy, ahogy akarja.

Bírálatok

Az első ismertetést a konkurens lap, a Szegedi Napló szerkesztője, Békefi Antal közölte már április 26-án. Először Mikszáth gesztusát dicsérte meg: „Nemes, szép dolog ez: a nagy író észreveszi a vidéki tehetséget, és segít neki kibontani a szárnyát.” Nem tudta, hogy nem Mikszáth vette észre a vidéki tehetséget, hanem baráti ajánlatra állt kötélnek. Utána Békefi bemutatta Gárdonyit: „több könyvet írt már részint nevével, részint névtelenül”. „Az ő jó hangzású nevével a vidéki írók közül a legtöbbször találkozik az ember már évek óta a vonal alatt, ahol víg történeteit és ötletes apróságait elmondja az ő sajátságos, eredeti modorában, mely derűs írói vénáját karakterizálja.” Utána bírálatba hajlott át: a kötetben szereplő huszonnyolc történet hangja „sajátságosan bizarr”; „mindegyikkel eléri [a] szerző a célját, de nem mindegyikkel anélkül, hogy a jó ízlés áldozatul ne esnék”. „Különben – tette hozzá – ezt Mikszáth is megmondta neki.”

Folytatva a bíráló megállapításokat: „A fiatal humoristának egész szenvedélye a mindenáron való kacagtatás, és ennek alárendelt mindent.” Az egész köteten, mondja, „bizonyos pongyolaság vonul végig”; „furcsa, excentrikus figurák rövid bohó kalandjai vannak itt összezsúfolva”. Szerinte Gárdonyi a kiadottaknál sokkal különbeket is beválogathatott volna kötetébe.

Gárdonyi lapjában, a Híradóban főnöke, Mócs Zsigmond másnap, 27-én írt méltatást. Ő természetesen nagyobb terjedelemben dicsérte ifjú munkatársát, de érezte, hogy bírálnia is illik. A könyv állatfigurái, úgymond, rontják az illúziót; majd mintegy mentegetőzésül tette hozzá: „ez azonban nem jogosít föl bennünket, hogy az egész könyvet elítéljük”. Meg kell becsülnünk a humoristát „ebben a sivár korszakban”. Érdekes és jellemző, hogy mindkét bírálója humoristának minősítette a pályakezdő Gárdonyit.

Május 5-én a Szegedi Naplóban Változás szerkesztőségünkben címmel a következő hír jelent meg: „Seress Imre úr tegnap kilépett a Szegedi Napló szerkesztőségéből, s helyét Gárdonyi Géza tehetséges fiatal író foglalta el.”

A Szegedi Híradó másnapi számában bizonyos Anakreon – föltehetően a laphoz március 28-án új munkatársként belépő Lányi Adolár (?–1906) – búcsúztatta. Némi gúnnyal és lebecsüléssel.

„A jó cselédet, ha elhagyja régi helyét, azzal engedik útnak, hogy a kezébe adnak egy billogos írást, amelyben meg vagyon írva, hogy tisztességesen szolgált.

Csak az íróember hagyná el régi fészkét anélkül, hogy egy utolsó »Isten hozzád«-dal sem emberelnénk meg?

Nem, nem, legalább ennyivel tartoznak az utódok az előddel szemben.”

Azt ígérte, elmondja „különvéleményét” arról, akit „Mikszáth jóakarata túldicsért”. De csak ennyire futja tőle: „Kiválóképpen az ötletek embere.”

Az előfizetők

Gárdonyi megtartotta ígéretét: kötetének végén A könyv megrendelőinek névsora címmel 148 nevet sorol föl a következő bevezető után:

„Régi jó magyar szokás szerint én is kinyomattam azoknak a neveit, akik a könyvem megjelenését előre biztosítani szívesek voltak, s ezzel engem hálára köteleztek. Nekem a síromig kedves emlékem lesz ez a névsor, amely különben érdekes adatul is szolgálhat arra, hogy a XIX-ik század végén kik pártolták Szegeden az irodalmat.”

Az első meglepetésünk, hogy nemcsak szegediek és környékbeliek (Belényes [Bihar vm.], Csongrád, Dorozsma, Hódmezővásárhely, Horgos, Kistelek, Módos [Torontál vm.], Nagyszentmiklós [Torontál vm.], Percsora [a mai Baks része], Ráckeresztúr [Torontál vm.], Sándorfalva, Tenke [Bihar vm.]), nemcsak fővárosi, dunántúli (Győr, Kaposvár, Pécs, Szőlősgyörök [Somogy vm.]), észak-magyarországi (Léva, Eger, Füzér [Abaúj-Torna vm.]), hanem külföldi (Bécs, Belgrád, Szarajevó) előfizető is akadt. Rejtély, hogyan értesültek a könyv megjelenéséről, hogyan fizettek elő rá.

A reformkorban szokásba jött gyakorlat a társadalom- és művelődéstörténet értékes forrása. Kósa János (1914–1973) társadalomtörténész, a szegedi egyetemnek – nyilván 1949-i disszidálása miatt – elfelejtett magántanára 1947-ben éppen erről tartotta magántanári próbaelőadását, amelyen részt vettem.

A szegediek neve mellett Gárdonyi sem tüntette föl a lakóhelyet. Az ömlesztve, valószínűleg a beérkezés sorrendjében közölt névanyaga betűrendbe szedve így fest:

Abránovich Gyula

Agócsy Ödön

Ambrozovits Ede

Babarczy József

Babó Emil dr.

Cserey Zsigmond dr.

Csikós N[agy] József

Csutorás Ferenc (Kaposvár)

Daubravszky Viktor

Dominig hadnagy

Dósics Tivadar

F. J.

Faragó Ödön dr.

Ferderberg Róza (Szarajevó)

Ferenczi János

Fischer Juliska

Fleiszig Zsigmondné (Hódmezővásárhely)

Fluck Ferenc

Fournier Károly

Főkövi Lajos

Fröhlich Jenő

Gáspár Imre (Győr)

Giffing Mihály (Győr)

Greger Béla

Gross Józsa

Heksch Vilmos

Hoffer Vilmos

Hoffmann Berta

Hohenfels Stella (Bécs)

Ivánkovics Károly

Kálosy Józsefné (Budapest)

Karkecz Alajos

Kass János

Kazaly Imre dr. (Dorozsma)

Keglovich Emil

Kelemen Béla dr. (Dorozsma)

Kelemen István

Kereskedő ifjúság (Szeged)

Keresztes Sándor

Kis Pál (Palcsi)

Kiss Ferenc

Klein Béla

Kósa Lajos

Kovács Albert

Kovács József ügyész

Kováts József

Kőrös Mihály

Kőrösi Ferenc

Kőrösy Lajos

Krausz Berta (Tenke)

Krausz Ede (Tenke)

L. J.

László Gyula

Lendvay Vilmos (Léva)

Lévay Ferenc

Limbai Elemér (Győr)

Lindenberg Célia (Budapest)

Lipkay Kálmán dr.

Liptai Emil

Lővinger Antal

Magyari Ede (Kaposvár)

Maróthy Ferenc (Dorozsma)

Matskássy József

Mayer Béla (Belgrád)

Mihalovits Ferenc

Mihályfi László

Mócs Szaniszló Gyula (Eger)

Mócs Zsigmond (10 példány)

Obláth Lipót

Ollik Vilmos

Orosz Mihály (Hódmezővásárhely)

Pálfi Antal (10 példány)

Pálfy Viktor

Pálmay Dezső dr.

Papp Dezső dr.

Paray Ignác

Pillich Gyula

Polgár László

Politzer Sándor

Pollák Cz.[iporesz] József

Pribicskó Károly (Győr)

Reáliskola, tanári könyvtár

Reáliskola, tanulók könyvtára

Reményi Ármin (Horgos)

Rényi Gyula

Réthey Lajos

Rosenberg Rezső

Salamon Zsigmond

Sári Mátyás

Schwarz Ferenc

Schwarz S.-né (Hódmezővásárhely)

Somogyi József

Spitzer Gyula (Módos)

Steierlein Géza (Kaposvár)

Stein Bernát

Stein János

Stelczel Frigyes

Szathmáry Györgyné (Budapest)

Szebenyi Benő

Szeged-belvárosi tanítók könyvtára

Szegedi kórház

Sziráky József

Szmódics Ödönné (Kaposvár)

Szmollény Nándor

Szommer Endre

Szögedi Endre (3 példány)

Tahy János (Horgos)

Tajthy Ferenc (Dorozsma)

Takács Áron

Tamassy József

Temesváry Andor

Temesváry Imre

Thomay József

Tihanyi Sándor (Pécs)

Tóth János

Ujj József dr.

Ungvári Péter

Urbán Juvenál

Urs Ferenc (Ráckeresztúr)

Urs Nándor (Budapest)

Urs Simon

Vadász Lajos

Vágújhelyi Mariska (Hódmezővásárhely)

Vanga József

Varjassi István (Horgos)

Várnai L[ipót]

Városy Gyula (Kistelek)

Weiner Miksa

Winkler testvérek [Bernát, Mór]

Zádory Károly (Dorozsma)

Zeller Györgyné (Szőlősgyörök)

Zsarkó Gyula

Zsiga János (Csongrád).

Társadalmi színkép

Helytörténeti kutatók érdekes föladata lesz az ország különféle helységeiben Gárdonyi olvasóinak kiderítése. Alább azokról szólok, akiket a magam ismeretei és Apró Ferenc kiegészítései alapján érdekesnek tartok. S kiindulópontul Gárdonyinak az általam kötetbe szedett Szegedi figurák (2000) című gyűjteményét használom, mivel számos név ott is előfordul. S ebben az az érdekes, hogy olyanok is előfizettek a Figurákra, akikről Gárdonyi éppen ezekben a hónapokban írt a Szögedi Paprika című élclapjában nem mindig csak előnyös karikatúrát. Ilyen mindjárt az elején Babarczy József (1820–1909) ügyvéd, törvényhatósági bizottsági tag, a 40-es évek elején pozsonyi jurátus. – Előtte Agócsy Ödön található: a sövényháza–szegedi ármentesítő társulat ellenőre. – Abránovich Gyula: adóhivatali végrehajtó. – Utána pedig ott van a kalandos sorsú Babó Emil (1858?–1915?), akinek sem születési, sem halálozási évszámát nem tudjuk, csak becsüljük. Szintén ügyvéd, 1892-től Szeged függetlenségi párti országgyűlési képviselője. 1896 áprilisában a budapesti Országos Kaszinóban kártyacsaláson érték. Nem lőtte főbe magát, mint a korabeli társadalmi erkölcs megkövetelte volna, hanem megszökött. Bécsben, Párizsban, Amerikában, San Sebastianban, olasz városokban látták; állítólag a firenzei Giornale del Popolo munkatársa lett. Hírek szerint Japánban, Kínában is járt. Tömörkény A bujdosó (1911) című tárcájában mondta el történetét. Sz. Szigethy Vilmos is írt róla A régi Szegedből az újba (1932) című könyvében. Alakja, akár Rudolf trónörökösé, a tanyai nép közt folklorizálódott: visszavárták. Gárdonyi a Szögedi Paprikában az ő portréját is megrajzolta. – Beck Pista (1848–1912) jellegzetes szögedi magyar; alakját nekrológjában Móra Ferenc örökítette meg. Néprajzi írásait miniatűr könyvecskében adtam ki (Szegedi emlékek, 1985). – Bérczi~Bérczy Antal (1844–1920) városi alkapitány, rendőrbíró szintén szerepel a Szögedi Paprika Gárdonyi jellemezte szegedi figurái közt. – Bokor Adolf (1860–1932) gyógyszerész, városatya, a Lloyd Társulat elnöke jótékonyságáról volt híres. – Bokor Pál (1855–1944) 1890-ben még községi bíró, 1898-tól tanácsnok, 1908-tól polgármester-helyettes. Szegedországtól Magyarországig (1939) címmel megírta emlékezéseit az 1919. évi ellenforradalmi napokról. – Bozsó Ödön adóhivatali ellenőr. – Böröcz Pál szatócs. – Braun János hangszerkészítő irodalmi alak: Berczeli Anzelm Károly Mesterhegedű (1978) című regényében valamelyik őseként Bagdi János néven örökítette meg alakját. – Burger Alajos (1830–1900), Burger Zsigmond nyomdász és lapkiadó öccse, e réven Tömörkény István rokona; városatya és iskolaszéki tag. – Cserey Zsigmond kerületi orvos volt, Szinéri György írói néven maga is író: regényeket írt; színművét bemutatta a városi színház. – Csikós Nagy József (1853–1923) gyógyszerész, városatya. Róla is írt Gárdonyi a Szögedi Paprikában. – Domonig Ernő főhadnagy, a szegedi 46. közös gyalogezred tisztje. (Ebben a szegedi házi ezredben szolgált Tömörkény is.) – Daubrovszky Viktor (1859–1931) zeneiskolai tanár. – Fournier Károly (1836–1923) hentes, a Szegedi Kézművesbank későbbi elnöke, azok közül a francia eredetű, hugenotta családok leszármazottai közül való, akik a Temesközből jöttek föl Szegedre. – Faragó Ödön (1858–1915) városi tisztiorvos, a Dugonics Társaság tagja volt. – Ferenczi János (1838–1896) tanító, a Csongrád Vármegyei Tanítóegylet elnöke; Bálint Sándor Szegedi szótárának (1957) bibliográfiájában fölsorolta a Magyar Nyelvőrben megjelent szegedi népnyelvi közleményeit. – Fluck Ferencről (1829–1913) szintén Gárdonyi írt ez idő tájt jellemrajzot. A szabadságharcban fél szemét vesztette, kezét összeroncsolta egy ágyúszilánk. Homor István főreáliskolai tanár, későbbi igazgató az ő roncsolt kezéről készítette első röntgenfölvételét. Raggambi Fluck Ferenc 1870-tól sótárnok volt; Móra Ferenc írta, hogy ő ezt először tábornoknak olvasta. De nem csak ő! Nemrég a védendő szegedi sírok jegyzékében is úgy szerepelt mint tábornok! – Főkövi Lajos (1851–1900) zeneiskolai tanár ugyancsak szerepel Gárdonyi szegedi figurái között. Zenetörténész is volt, gazdag szakkönyvtárral dicsekedhetett. – Gáspár Imre (1854–1910) költő, műfordító ekkor Győrött hírlapíró. Krúdy Gyula portrét festett róla; Sziklay László monográfiát írt életművéről (1955); Komlós Aladár a szocialisztikus költészet előfutáraként méltatta. – Ivánkovics Károly (1841–1903) üvegkereskedő. – Karkecz Alajos ferences, később világi pap; Urbán Juvenállal 1889-ben Hitszónoklati Folyóirat címmel lapot alapított és szerkesztett. 1893-ban a rendből kilépett, világi pap lett, a szerkesztéstől visszalépett. – Kass János (1856–1928) a híres szegedi vendéglős, a köztünk élő szegedi díszpolgárnak, Kass János (*1927) grafikusnak a nagyapja. – Kazaly Imréről Sztriha Kálmán a Kiskundorozsma története (1937) 177. lapján megírta, hogy 1889–1893 közt volt a község plébánosa. A váci teológián tizenhat éven át egyházjogot és egyháztörténelmet tanított. Édesapja, Kazali Imre (1809–1873) 1835-től az alsóvárosi elemi iskola tanítója volt. Az alsóvárosiak iskolájukat sokáig Kazali-iskolának, kazalinak hívták. (Méltó lenne visszaállítani a nevét!) Emléktáblája megvan még az iskolának a Dobó utca felőli, zárva tartott lépcsőházában. Móra Ferenc az emléktábla leleplezésekor, 1924-ben Kazali tanító úr címmel méltatta érdemeit. (Olvasható Mórának Szögedinumdánum címmel 1979-ben kiadott miniatűr könyvében.) – Keglovich Emil (1856–1912) jeles szegedi fényképész és festőművész. – Kelemen Béla (1863–1944) ügyvéd, 1890–95 közt a dorozsmai járás főszolgabírája volt. 1901-től Dorozsma országgyűlési képviselője, 1906–10, majd 1917–18 közt Szeged és Csongrád megye főispánja. 1919-ben az ellenforradalmi kormány belügyminisztere, majd kormánybiztos-főispánja. Fontos dokumentumkötete a naplóját és okmánytárat tartalmazó terjedelmes munkája: Adatok a szegedi ellenforradalom és a szegedi kormány történetéhez (1923). – Édesapja, Kelemen István (1833–1926) szintén ügyvéd, majd városi tiszti főügyész volt. – Érdekes, hogy Tömörkény későbbi apósának, Kis~Kiss Pálnak (1835–1925) neve után Gárdonyi is odaírta népszerű nevét: Kis Palcsi.– Kiss Ferenc (1860–1952) „a szegedi erdők atyja”; főerdész, azaz „a pöleldös”, ahogy Móra Ferenc a Georgikonban (1925) emlegeti. Felesége, Ströbl Margit Tömörkény nagynénje volt. – Kósa Lajos (1844–?) „vándorköltőt” annak idején közismert fűzfapoétaként emlegették.– Kovács Albert (1825–1894) gyógyszerész volt a máig működő Kígyó patika megalapítója (1874): az ő gyógyszertárában gyakornokoskodott 1882–84-ben Steingassner, a későbbi Tömörkény István. „Kovács papus”, ahogy becézték, nemcsak városatyaként, hanem iskolaszéki elnökként is nevezetes közéleti férfiú volt Szegeden. – Kovács József valószínűleg ügyész. – Kováts József (1854–1903) tűzoltóparancsnok. – Kőrös Mihály (1867–1924) kötélgyári tisztviselő, költő, a Dugonics Társaság tagja. 1886-ban Költemények címmel jelent meg Szegeden könyve. – Kőrösi Ferenc rendőrbiztos, tisztelebeli alkapitány. Róla Sz. Szigethy Vilmos írt A régi Szegedből az újba [1932] című könyvében. – Kőrösy Lajos mézesbábus, Laudon (ma Mikszáth Kálmán) utca 14. sz. alatt. – László Gyula (1847–1908) ügyvéd, 1875-től városi főjegyző, 1882-től tanácsnok, 1898–1902 közt polgármester-helyettes. Éppen Gárdonyi jegyezte föl róla a Szögedi Paprikában, hogy neki – mint szatymazi birtokosnak – köszönhető a gyermek kutyúprímásnak, Dankó Pistának fölfedezése. – Lévay Ferenc (1848–1895) főreáliskolai tanár, 1870-től a Szegedi Híradó főmunkatársa, 1884-től Csongrád megye tanfelügyelője, 1890-től kultuszminisztériumi osztálytanácsos. – Limbai~Limbay Elemér írói név; valójában Limbeck Ferenc győri zenetanárt és írót rejti. Magyar dal-album (Győr, 1878–1884) és Daltár (Győr, 1879–1885) című gyűjteményei népszerű műdalok mellett népdalokat is tartalmaz. – Lipkay~Lipkai Kálmán ügyvéd. – Liptai Emil, eredeti nevén 1881-ig Lindenberg Emánuel gépügynök, az Első Magyar Varrógépgyár megalapítója. Két fia is író lett: Liptai Károly (1873–1933) színikritikus; Liptai Imre (1876–1927) regény- és drámaíró, fordító. Mind a ketten a Szegedi Híradó szerkesztőségében kezdték pályájukat. – Maróthy Ferenc nevére nem akadtam Dorozsma monográfiáiban, pedig családja törzsökös, redemptus família, amely sok közéleti vezetőt adott a községnek. Közéjük tartozhatott a Figurák előfizetője is. – Tinkovai Matskássy József (1835–1933) főreáliskolai tanár arról lett nevezetes, hogy a Vízkor, 1879. március 17-én az igazgató távollétében ő fogadta az árvízkárosultaknak menedéket adó főreáltanodában (a Szegedi Tudományegyetem mai, Dugonics téri központi épületében) Ferenc Józsefet. A menekültek elhelyezésében, élelmezésében tanúsított érdemeiért 1880-ban a király a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki. – Mayer Béla (1848–?) talán Mayer Ferdinándnak (1817–1903), a híres Fekete Ház tulajdonosának, Endre Béla festőművész nagyapjának fia; 1872–73-ban főreáliskolai testnevelőtanár; utóbb apja cégét örökölve vaskereskedő. Ám 1911 után csődbe vitte apjának virágzó üzletét. – Mihályfi~Mihályffy László (1842–1929) szabómester volt, később dohánytőzsdés. Korábbi foglalkozásáról kapta üzlete az Oskola és az Oroszlán utca sarkán a Kecsketrafik nevet. Úgy látszik, az irodalom is érdekelte. Talán vevői voltak az Oskola utcai szerkesztőségek munkatársai. – Mihalovits Ferenc a városi kapitányi iktató- és kiadóhivatal írnoka. – Mócs Zsigmondról már tudjuk, hogy ez időben a Híradó felelős szerkesztője volt; a gavallérosan megvásárolt tíz példányt nyilván elosztogatta, így keltvén hírnevet ifjú újságírótársának. Szegedről Fiuméba ment lapszerkesztőnek. – Obláth Lipót (1832–1917) már 1878-tól haláláig tekintélyes városatya, a Szabadelvű Kör gazdasági szakosztályának elnöke, a Lloyd Társulat örökös tiszteletbeli elnöke. A Víz idején játszott jelentős közéleti szerepet; mindenféle bizottságban benne volt, abban is, amelyik a királyt fogadta, meg amelyik utóbb a királynál járt küldöttségben. 1858-ban alapított 640 kötetes könyvtára Kulinyi Zsigmond szerint magyar és német nyelvű történelmi, nemzetgazdasági, jog- és államtudományi és szépirodalmi műveket tartalmazott. Évente 40–50 forintot költött gyarapítására. Egyike volt az 1890-ben alakult Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezőinek, de tisztséget nem viselt. Az 1911. évi címtár földbirtokosnak tüntette föl. – Ollik Vilmos a városi számvevőség számtisztje. – Pálfi Antal (1845–1919) Belényesről került a Vízkor, 1879-ben Szegedre, Tűzoltó Pálfinak is hívták, mert állítólag ő volt az ország legrégibb önkéntes tűzoltója. Foglalkozása után meg Kávésnak nevezték, megkülönböztetve a tősgyökeres tanyai családból származó Pálfy Antal (1829–1907) domaszéki tanyai kapitánytól, akit viszont himlőhelyes arca miatt Rupának hívtak. Pálfi Antal jótékonyságáról volt híres: évente két-három belényesi diákot látott el ruhaneművel; szülőfalujának könyveket küldött ajándékba. Ady a Vasas Szent Péter utcai államfogházban élvezte először segítségét: Pálfi újságot, italt hozott be a Bihar megyei foglyoknak. Ady a Nagyváradi Napló 1902. július 26-i számában A rabok mecénása című cikkében nyugtázta a segítséget. 1903-ban pedig éppen Ady nyerte el a Szigligeti Társaságnak Pálfi Antaltól a legjobb váradi újságíró jutalmazására szánt alapítványa évi kamatát, a 200 koronás Pálfi-díjat. Kulinyi szerint 1901-ben túlnyomóan szépirodalmi művekből álló 1400 kötetes könyvtára volt: „a tulajdonos folyton gyarapítja, hogy azt valamely kulturális egyesületnek ajándékozza”. – Pálfy Viktor (1860–1899) ügyvéd, Pálfy Ferenc polgármester fia; 1891-től a város katonai ügyosztályának tanácsnoka. Korán, tüdővészben hunyt el. – Pálmay~Pálmai Dezső (1850–1908) ügyvéd, törvényhatósági bizottsági tag, a Szegedi Háztulajdonosok Egyesületének titkára. – Papp Dezső szintén ügyvéd volt. – Paray Ignác a Phönix Biztosító Társaság szegedi vezértitkára. – Pillich Gyula (1869–1928) városi adófőtiszt, később főszámvevő. (Leszármazottja volt Jobba Gabi [1947–1983] színművésznő.) – Fegyverneki Polgár László (1837–1917) földbirtokos Szatymazon és Fegyverneken. Törökszentmiklóson született, Kisújszállásról házasodott, de már középiskoláit a szegedi kegyes oskolában végezte. Református főgondnok létére ő kezdeményezte a szatymazi katolikus kápolna (kibővítve a mai templom) építését. A szeged-fölsővárosi, majd a szatymazi gazdakör, a Szegedi Polgári Dalárda elnöke, a szatymazi gazdakör örökös díszelnöke. – Politzer Sándor ékszerészről egyetlen adatom, hogy mint városatya 1906. január 15-én Rainer József főkapitány és Tóth Pál főjegyző mellett egyedül ő írta alá a jegyzőkönyvet Nagy Mihály darabont főispán beiktatásáról. – Pollák Cziporesz~Cipóresz József talán zsidó iskolai tanító volt. – Érdekes, hogy a főreáliskola mind tanári, mind ifjúsági könyvtára számára rendelt egy-egy példányt. – Rényi Gyula a Szeged-Csanádi Takarékpénztár főpénztárosa. – Réthey Lajos (1860–1940) színész. – Rosenberg Rezső (1840–1914) cselédszerző. – Salamon Zsigmond (1846–1903) 1872-től a szegedi törvényszék jegyzője, majd bírája, 1899-től a szegedi ítélőtábla bírája. Gárdonyi róla is portrét rajzolt a Szögedi Paprikában. – Sári~Sáry Mátyás (1844–1907) negyven éven át zabosfai, később lengyelkápolnai (ma: zákányszéki) tanyai tanító. Alakját Tömörkény több írásában is megörökítette (Iskolavizsga, Így volt rendelve). – Két ilyen nevűvel számolhatunk. Az egyik Somogyi József (?–1912) szűrszabómester, a későbbi polgármesternek, Somogyi Szilveszternek (1872–1934) az apja volt; lehet, hogy akkor még joghallgató fia számára fizetett elő a Figurákra? A másik Somogyi József (1833–1903) rendőrbiztos, tűzoltóparancsnok, majd árvaszéki írnok. Ő volt az, aki 1869-ben becsalta a Várba Rózsa Sándort. – Schwarz Ferenc nyomdász, a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Egyletének pénztárnoka. – Steiner Bernát, a csontégetőgyár (spodium) tulajdonosa. – Stelczel Frigyes (1848–1915) mérnök, MÁV-főfelügyelő, 1892–1904 közt a MÁV szegedi üzletigazgatóságának helyettes vezetője. Várostya, a középítészeti tanács tagja, a Szegedi Tisztviselők Egyesületének és a kezdeményezésére megalakult Szegedi Képzőművészeti Egyesületnek elnöke, a vasutasgyermekek számára létesített internátus kezdeményezője. Kulinyi Zsigmond az ő 500 kötetes, főként műszaki és közgazdasági tárgyú könyvtáráról is megemlékezett. – Szebenyi Jenő, 1887-ben a szegedi 1848–49-i betegsegélyző és temetkezési honvédegylet titkára. – Sziráky József (1829–1899) késesmestert Mikszáth is (Milyen a magyar iparos?, 1882), Tömörkény is (Bicskavásárlás, 1891) megörökítette. 1891-ben Jókai is tőle vett új metszőollót: „Tíz év óta használok egy Sziráky-féle kertészollót, és még most is jó az acéla” – mondotta. – Szmollény Nándor (1860–1915) polgári iskolai, majd felsőkereskedelmi iskolai tanár, várostörténész. Fő műve A szegedi magyar nemzeti színészet százéves története (1906). – Szommer Endre (1861–1943) zeneiskolai tanár, a Szegedi Polgári Dalárda karnagya. Ekkor még csak hét éve, 1883 óta élt Szegeden. – Szögedi Endre (1847–1903) zenetanár, zeneszerző, a Szegedi Polgári Dalárda megalapítója (1872), 1884-től zeneiskolai igazgató. Érdekes, hogy három példányt vett! – Tajthy Ferenc 1889–1921 közt Dorozsma „közbecsülésnek örvendő” főjegyzője volt. – Temesváry Imre (1838–1922) városi rendőralkapitány. – Thomay József (1847–1929) 1876–1924 közt a szegedi evangélikus gyülekezet lelkésze. – Az 1911. évi címtárban tizennégy Tóth János található. Közülük a Somogyi u. 23. sz. alatt lakó férfiszabót veszem gyanúba: közel a szerkesztőségekhez talán Gárdonyi is kuncsaftja volt, s illendőségből vagy kíváncsiságból előfizetett a Figurákra. – Ujj József (1855–1952) ügyvéd, városatya, tb. főjegyző, számos egyesület vezetőségi tagja. 1923-ban kormányfőtanácsosi címet kapott. – Ungvári Péter fogorvos. – Urbán Juvenál(is) Ferenc-rendi szerzetes, 1896–98 közt az alsóvárosi rendház főnöke. Karkecz Alajossal ő alapította 1889-ben, és szerkesztette – 1893-tól egyedül – a Hitszónoklati Folyóiratot. – Urs Simon az Országos Központi Elhelyező Ügynökség Szálloda, Vendéglő és Kávéházi Személyzetelhelyező Osztályának vezetője Szegeden. Hogy mi volt ez a furcsa intézmény, külön nyomozást igényelne. – Vadász Lajos (1853–1923) rendőrkapitány, később anyakönyvvezető. – Várnai Lipót (1850–1905) nyomdatulajdonos, lap- és könyvkiadó. Gárdonyi több füzetét ő adta ki; eleinte a Szögedi Paprikát is az ő nyomdája állította elő bérmunkában. A szerkesztő és a kiadó Paprika János, azaz Gárdonyi volt. – Városy~Várossy Gyula (1858–1926) 1887–90 közt segédlelkész Kisteleken, 1894–1911 közt pedig plébános. Maga is író, egy időben országgyűlési képviselő. Szegeden született, és nyugállományba vonulása után hazatért szülővárosába. – Weiner Miksa (1848–1922) terménykereskedő, városatya. Kállay Albert főispán és Pillich Kálmán ügyvéd barátjaként volt városszerte ismeretes. Gárdonyi ezt írta róla a Szögedi Paprikában: „Lelkes barátja az irodalom[nak] és művészetnek. E tekintetben dicséretre méltó jó példával jár elöl. Egy család megélhetne abból, amit évenként könyvekre, folyóiratokra költ.” – A Winkler Testvérek cégének a Fölső Tisza-parton volt fatelepe. Bernát is, Mór is városatya volt. Mór (1841–1932) a Belvárosi Kaszinónak is tagja. – Zádory Károly 1880–1889 közt volt dorozsmai főjegyző. Erőszakosan kisajátított földnek közpénzen való vásárlásával vádolták, leváltották, de a bíróság 1891-ben fölmentette. – Zsarkó Gyula vendéglős, A körtéhez címzett Vár utcai vendéglő tulajdonosa vagy bérlője.

Mérleg

A válogatás miatt a pontos statisztikának nem volna értelme, de azt hiszem, az iménti rosta meggyőzen bizonyítja, hogy a száztíz évvel ezelőtti Szeged nem vizsgázott rosszul. A társadalom szinte minden rétegéből akadtak, akik megelőlegezték a bizalmat egy ifjú írónak, újságírónak, s bár nem kaptak érte teljes élvezetet nyújtó alkotást, bizonyára nem bánták meg. Az az egy forint nem hiányzott a bukszájukból, s ha elolvasták a Figurákat, némi szórakozásukra szolgált. Az ügyvédek, városatyák, kereskedők szép számmal voltak az előfizetők közt; néhány réteget azonban hiányolhatunk: kevés tanár, lelkész volt köztük, egy színész, képzőművész egy sem. De végül is a mérleg nem rossz. Valószínűleg mégsem annyi példányban adta ki könyvét Gárdonyi, ahányan előfizettek: száznegyvennyolc példány aligha hozhatta be az önköltséget is. Ámde két-háromszáz példánynál többet aligha adott ki könyvéből a Singer és Wolfner kiadó.