Ágh István

A mûvész osztályrésze

Gerzson Pál Berzsenyi-képe alá

Partra szállottam. Levonom vitorlám.
Szélárnyék óv már Boreas dühétõl.
Múlik az emlék, amitõl vacogva
                      Kellene félnem.

Eltûnt kijátszott fiatalkoromnak
Kínja s a férfi becsapott magánya.
Biztos talentum mentett, s az erõs szív
                      Jussa, szerencse.

Mondhatom boldog megelégedéssel,
Van kies szõlõm, mit a Múzsa pártol,
Földi magaslat, ahol eltünõdhet
                      Hosszan az ember,

Míg lakhelyérõl arany palló ível
Által a széles világ gyöngykaréján,
S túl a Badacsony balatoni kékje
                      Habzik a mennyben,

Dõzsöl a párás délibáb-tünékeny
Földön az égi színek sokasága,
Szétszállna, pedig örök, mintha mindig
                      Állva ragyogna.

Életem mûve, kezem alkotása
Fürdik az ihlet azúr mosolyában,
Közben a saját képére varázsol
                      Szigliget öble.
Innen bár Grönland örökös havára
Essem, a forró szerecsen homokra:
Ott meleg nyárral óvsz, éteri szépség,
                      Itt hüvös árnnyal.