Mezei András

Vers

Uram, én imádkozom.
Neked mindegy, hogy õrület
habja csapódik ki a szájszélre
vagy néhány nehéz szóból virágzó
hangcsokor. Ennyi a vers. Nem több.
Nekem jó. Egy-egy megtalált, rejtett
valómmal lelkem mérgeit hullatom el.
És máris Õ ítélkezik fölöttem,
a belõled való, mely a Te arcod váza,
ha hab a számon, ha tört szemem szilánkja,
sós, száradt verejték kicsapódva, ha
hülyék nyála is olykor, ha tüdõben
hörgõ váladék, vesém aranya,
a vastagbél napi penzuma, mit
az ígyen szerkesztett élet betarttat.
Bizony, a szép, mely embernek tetszõ
dolog, a már kiszenvedett, porladó
testbõl is feléd mutat.

Föltámadás

Jeruzsálem felett ha kék az ég:
anyám szeme, s kékebb, mint másutt.
Ha föltekintek rá, kétezer év
öreg fejemre rásüt.