Kortárs

Színházcsinálók?

Amióta Magyarországon kora ősztől kora nyárig tart a színházi évad, színészeket márciusban–áprilisban szerződtetnek, tavasszal szerveznek társulatot, nyár közepére készül el a műsorterv, és februárban nevezik ki az új igazgatót. Elvben, mindenesetre.

Épül a Nemzeti Színház. Talán most felépül. Akik az építkezésért felelősek, állítják: 2002. március 15-én megtartható lesz az ünnepélyes nyitó előadás. Az építőkön nem múlik: az épület állni fog.

Akkor számoljunk! 2001 nyarára össze kell állnia a műsortervnek, május végére a társulatnak, áprilisban–márciusban színészeket kell szerződtetni, tehát 2001 februárjában ki kell nevezni a Nemzeti Színház igazgatóját.

Ezt úgy mondják: szakmai minimum.

Február van: ki lesz a Nemzeti Színház igazgatója? Ki fog színészeket szerződtetni, társulatot szervezni, műsortervet készíteni, idén ősszel elkezdeni a színházi évadot? A Nemzeti Színház nem alkalmi politikai ünnep, nem politikusok pompanapi díszfelvonulása! Ki fog ebbe a gyorsan emelkedő épületbe lelket, szellemet lehelni? Illetékesek azt állítják: folynak az egyeztetések, mert a parlamenti pártok között egyetértésre van szükség az új igazgató személyét illetően.

Elvben, helyes.

De még ha puszipajtások is az evezősök, egy lyukas teknőben akkor sem lehet átevezni az óceánt, bárha mindannyian nagyon és elszántan akarják elérni a túlsó partot... S ha néhányan nem is olyan nagyon akarják, akkor...

Politikus urak! Késésben vannak. Derék dolog az egyeztetés, fontos az egyezségkötés – másfél száz éve mondta nagy nyomatékkal Széchenyi István: Egyesség nélkül Hunnia semmi! –, de egyezséget időben kell kötni, különben a megegyezés fabatkát sem ér. És az, akit fél év múlva, ne adj’ isten, az utolsó pillanatban neveznek majd ki a Nemzeti Színház igazgatójának – személyének alkalmasságában egyetérthet akár mind a hat parlamenti párt! –, Nemzeti Színházat, színházat, igazit aligha lesz képes csinálni. (S ha valaki majd az utolsó pillanatban fogadja el a felkínált rangot, biztos, hogy csak politikailag, tehát csak ideig-óráig lesz alkalmas a Nemzeti Színház igazgatására. Lyukas teknő az óceánon!)

Mert hogy kik állnak majd a Nemzeti Színház színpadán 2002. március 15-én, azt most, 2001 márciusában kell eldönteni. A Nemzeti Színházért felelős, időben kinevezett igazgatónak. Hogy a többi színház is működőképes maradjon. Hogy ne omoljon össze a pesti Magyar Színház. Hogy a Várszínházban mindenki örömére nyíljon meg az új Táncszínház. Hogy ne a többi színház tönkretétele árán sikerüljön megnyitni a Nemzeti Színházat. Hogy a Nemzeti Színház valóban nemzeti és valóban színház legyen. S hogy ne az egymással perlekedő, egyezkedő politikusoké, de az ország ünnepe legyen, amikor majd estéről estére felgördül a függöny a felépült Nemzeti Színházban.

Épül a Nemzeti Színház. Az építkezésnek igen, de a színháznak nincs gazdája.

Politikus urak! Sürgősen dönteni kell! Különben megint elsüllyed a hajó.

 

Szigethy Gábor