Péter László

Klauzál családja

A Népszabadság március 14-én kolumnás cikket közölt az első magyar népképviseleti kormányról. Ebben Daniss Győző – Fónagy Zoltán közlése nyomán – mellékesen megemlítette, hogy Mészáros Lázárnak, Deák Ferencnek, Klauzál Gábornak nem voltak leszármazottaik, mivel – agglegények voltak. Mészáros és Lázár igen, Klauzál nem. A cikkhez csatolt kis életrajzban pedig Klauzál halálának helye is hibás: nem Szegeden, hanem Kalocsán hunyt el. A hiteles történet megérdemli a kissé részletesebb tárgyalást. Sok egyéb hozadékkal is jár; egyebek közt a reformkorban és a szabadságharc tüzében a soknemzetiségű forrásból megszülető magyarság képének tanulságával.

Fölmenői

Klauzál Gábor (1804–1866) Pesten született; apja, Klauzál János (1761–1831) császári királyi huszár ezredes, az Esterházy hercegről elnevezett ezred tisztje pedig még Belgiumban. Testvérnénje Csehországba ment férjhez, s vele költözött ő is oda, majd katonaként került a magyar fővárosba. 1787 tájt Szegeden vette feleségül Babarczy Ágnest (1771–?), Babarczy Ferenc városi tanácsnok (1785–86-ban polgármester) és Szubics Jozefa leányát. 1793-ban a forradalmi Franciaország elleni háborúban szerzett érdemeiért még mint az Antal főherceg budapesti ezred kapitányát I. Ferenc császár nemesi rangra emelte. Nemesi előneve Czímer Károly (A szeged-belvárosi kaszinó története, 1929) szerint szlavkovitzi, Habermann Gusztáv (Személyi adattár a szegedi polgárcsaládok történetéhez, 1992) szerint szlavóvici.

A Babarczyak a Város tucatnyi patríciuscsaládai közé tartoztak. Babarczi János már 1667/68-ban főbíró volt. Babarczi Ferencet 1723-ban vásárbíróvá választották. Bizonyára ugyanő volt 1747–54 közt és 1765/67-ben a Város főkapitánya. Éppen róla írta a Szeged története (1985), hogy vele kapcsolatos az első adat a jellegzetes szegedi földbérleti rendszerről: 1753-ban szatymazi telkét öt évre adta árendába Sőreghy Jánosnak és társának. 1756-ban a tanács őt rendelte ki biztosul a sebészcéh élére. Tiszte volt az ellenőrzés, a választások lebonyolítása. A céhláda egyik kulcsa a céhmesternél, a másik a cégbiztosnál volt. Gazdagságáról tanúskodik, hogy 1785-ben 270 forint hitelét követelte vissza a csődbe jutott szűcsmestertől, Straiczmon Jánostól. Ebben az évben hunyt el: végrendeletével 500 forintot hagyott a városi ispotályra, azzal a kikötéssel, hogy ennek kamataiból folyamatosan két koldust tartsanak el. Képét közli Reizner János Szeged története 3. kötetének 80. lapján.

Az ő azonos nevű fia lehetett Klauzál apósa: az a Babarczy Ferenc, aki 1832-ben királyi biztosként a közkórház felügyeletét látta el, elrendelte kórházra ügyelő bizottság fölállítását, 1838-ban pedig phisicus, azaz állandó orvos alkalmazását. Az első kórházi orvos az éppen akkor végzett és hazakerült Steinhardt (1848-tól Erőskövy) Antal (1808–1879) lett.

Szubics Jozefa – meglepő – szerb születésű volt. Dalmatának (bunyevácnak, horvátnak), tehát katolikusnak vélnénk, de ezt a családnevet nem találjuk Heka László összeállításában (A szegedi dalmaták, 2000), annál inkább a szerbekről szóló történeti irodalomban. Reizner az 1748. évi palánki tűzvész károsultjai közt említi Trifon Szubity nevét. Az 1848. október 15-i véres vasárnap áldozatai között pedig a fölsővárosi Szubits kereskedőét. Róla azóta tudjuk, hogy maga hívta ki maga ellen a nép dühét, mert 1848 nyarán, a délvidéki szerb fölkeléstől fölbuzdulva azt híresztelte, hogy a szerbek nemsokára a magyarok hátán fognak járni…

De hogy az élet milyen bonyolult volt már akkor is, mutatja, hogy ennek a szerb családnak egyik ága annyira elmagyarosodott, hogy nevét is megváltoztatta: 1712-ből már ismerjük Szubó szegedi határőrségi hadnagy nevét: ő bérelte a Várostól a majsai pusztát. 1806-ban a palánki rác ulánusok hadnagya volt Szúbó János. 1848. március 18-án annak a küldöttségnek, amely a városi tanácstól a nemzeti zászló kitűzését kérte a széképület, azaz a városháza tornyára, Bérczy (Szilber) Antal, Dáni (Danné) Ferenc, Zsótér Andor mellett tagja volt Szúbó Péter is! (Két német, egy görög és egy szerb eredetű – magyar!) Ez a Szúbó Péter (1814–1853) a piaristáknál érettségizett, Pesten jogot végzett, szülővárosában ügyvéd lett, 1848-ban beállt honvédnek, 1849-ben tagja a városi képviselő-testületnek. Igaz, a Bach-korszakban is vállalt hivatalt: 1853-ban tanácsnok lett. Habermann Gusztáv írta róla: „1848-ban meggyilkolt fivérének, Subics Sándornak gyermekeit ő gondnokolta.” Tehát a nemzeti zászlót követelő és honvédnek álló Szubó Péter az öccse volt a meglincselt magyargyűlölő Szubics szerb kereskedőnek!

A nevek változatos írásmódja ne zavarjon bennünket. Ebből az elmagyarosodó famíliából született Klauzál Gábor anyai nagyanyja: Szubics Jozefa. Ágnes után fia is született: Babarczy Imre (1773–1840) ügyvéd lett, majd Csongrád vármegye szolgálatába lépett. 1799-ben aljegyző, 1805-ben országgyűlési követ, 1807-ben főjegyző, 1808-tól alispán és követ. Királyi tanácsosi cím birtokában vonult vissza negyvenkét évi közszolgálat után. Hamvai az alsóvárosi templomban nyugszanak; sírköve a templom oldalfalában látható.

Finta Terézzel kötött házasságából két fia és két lánya született. Babarczy Antal (1813–1881) táblabírósági elnök a család fekete báránya: 1846-ban még a Város díszpolgárává választotta. De nem bocsátották meg neki, hogy 1847-ben Klauzál Gáborral szemben lépett föl követjelöltként, és az országgyűlésből kibuktatta unokabátyját! 1848-ban a szegedi népgyűlés megfosztotta polgárjogától. Bosszúból a császárhoz pártolt: 1849 őszén Pest megye és a jászkun kerület királyi biztosa, majd pedig a nagyváradi kerület királyi biztosa. Ferenc József 1855-ben ezért birodalmi bárói rangra emelte.

Babarczy Imre másik fia az ő nevét viselte. Róla nem tudunk közelebbit.

Klauzál János és Babarczy Ágnes frigyéből 1788-ban ikerlányok születtek, majd egy fiuk, Ferenc, de ők korán elhaltak. A később született Johanna és Krisztina már szüleikkel együtt megkapták a nemességet. A két lányt még két fiú követte. A Szegeden született Klauzál Imre (1799–1847) okleveles gazda, szakíró, 1830-tól Csongrád vármegye táblabírája. 1833-ban jelentős szakirodalmi tevékenysége alapján a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. 1838-tól Rohoncon (Vas megye) Batthyány Kázmér jószágigazgatója. Gazdasági tanintézetet alapított, amelyben magyarul oktattak. A jobbágyrendszer elavultságát, a tőkés gazdálkodásra való áttérést hirdette. 1840-ben Oroszváron (Moson megye) növénytermesztő és -nemesítő intézetet alapított. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) alapító tagja volt. Élete delén hunyt el Bécsben.

Szűkebb családja

Klauzál Jánost Imre fia születése után Pestre helyezték: Klauzál Gábor ezért született 1804. november 18-án Pesten, a Károly-kaszárnyában, az invalidusok pavilonjában, a Gránátos utcai oldalon – ahogyan Czímer Károly tudósít. Iskoláit is ott végezte. Jogi képzettséget szerzett, 1824-ben ügyvédi vizsgát tett, és bátyjának, Imrének hívására Szegedre ment. A szegedi hagyomány szerint, amelyet szintén Czímer rögzített, mint vándor jurátus gyalogszerrel jött álláskeresőbe, és kendőbe kötve hozta botja végére akasztott batyuját. Nyilván nagybátyjának, Babarczy Imrének támogatásával Csongrád vármegye tiszteletbeli aljegyzője, 1825-ben fizetéses törvényszéki ülnöke, táblabírája lett. Már 1827-ben a megye országgyűlési követévé választották, de betegeskedése miatt tisztségét ekkor még nem vállalta. 1832-től 1836-ig, 1839/40-ben és 1843/44-ben azonban ő a megye egyik képviselője a rendi országgyűlésben Pozsonyban. Körültekintő, óvatos politikus volt, a záradékok, klauzulák nagy mestere. Jelmondat is született róla: Klauzál – clausulae nomen est omen! Itt figyelt föl rá a reformnemzedék: ennek alapján lett a Batthyány-kormány minisztere. Bár akkor éppen nem volt az országgyűlés tagja, Batthyány Lajos miniszterelnök 1848. március 22-én küldönccel szólította föl a miniszterségre.

A városházi táncpalotában tartott bálon daliás táncával meghódította „az akkori hölgykoszorú egyik legékesebb gyöngyét”, a kék szemű és szőke hajú, cseh eredetű Prezetska Vencel (?–1814) gyógyszerész és Hilsz Borbála leányát, Prezetska Máriát, és szüleinek ellenkezését legyőzve, 1827. szeptember 26-án feleségül vette. Apósa Székesfehérvárról került Szegedre. 1784-ben megvette Graff Mátyásnak A megváltóhoz címzett patikáját, és a mostani Klauzál tér és Kelemen utca sarkán épített házában helyezte el. (A helyén épült a Víz után a Lengyel-palota, amelynek földszintjén remélhetőleg hamarosan újra megnyílik a kis Virág cukrászda.) 1785-ben kapott polgárjogot. Gyermekei: Ferenc Xaver Károly, Katalin, János, József, Károly és Mária.

Prezetska Mária Antónia tehát Szegeden született 1805. január 16-án. Habermann Gusztáv nyomozása alapján tudjuk, hogy házasságot kötött bizonyos Kroher báróval, s özvegy volt, amikor férjhez ment Klauzál Gáborhoz. Húszévi házasság után, amelyből gyermek nem származott, 1847-ben, tüdőgyulladásban elhunyt. Klauzált ez annyira megviselte, hogy agyvérzés érte.

Klauzál Gábor földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter (1848. április 7-től szeptember 10-ig) tehát özvegy volt, nem agglegény. A szeptemberi válságkor, amikor a bécsi udvarral kiéleződött ellentét a szabadságharc kitörésével fenyegetett, lemondott, és visszavonult kistétényi (a mai budatétényi) birtokára. Az orosz invázió miatt rémképek gyötörték. Világos után az Újépületbe zárták, de a haditörvényszék fölmentette.

1851-ben feleségül vette az aradi vértanúnak, Nagysándor József (1804–1849) tábornoknak jegyesét, Schmidt Emmát.

A Schmidt család története megint szerteágazó. Csak Schmidt Józseftől kezdjük: ő Makón született 1795-ben, sörfőző volt a mai szegedi szemklinika helyén álló sörházkaszárnyában (tréfás nevén flóriánkaszárnyában, lévén Szent Flórián a sörfözők védőszentje, s a sör ironikus neve flóriánvíz), és 1870-ben hunyt el. A sörházról kapta nevét a Sörház utca, a Víz utáni Ipar utca, amelyben Juhász Gyula született. (Szülőháza helyén a sebészeti klinika áll.) „Számos neves szegedi családnak volt násznagya vagy keresztkomája” – írta Schmidt Józsefről Habermann Gusztáv. Még minden bizonnyal Nagyszentmiklóson vette nőül Bauer-Sachs Jozefát. Házasságukból Ferdinánd, János, Klementina és Mária, valamint ismeretlen nevű fiú származott.

Schmidt Ferdinánd (1820–1899) ügyvéd lett. 1849-ben honvéd, majd a 7. nemzetőr zászlóalj századosa. Világos után az Újépületben raboskodott, és közkegyelemmel szabadult. Uradalmi tiszttartó lett Szegváron, majd a Pallaviciniek gazdatisztje Bakson. 1841. szeptember 22-én házasságot kötött Palásthy Katalin Jusztinával, Palásthy (a szájhagyomány szerint eredetileg Plankenhorn) Józsefnak (1787–1851), a Pallaviciniek jószágkormányzójának lányával.

Ez az a Palásthy, akit algyői kúriájában betyárok gyilkoltak meg bosszúból, amiért kegyetlenül bánt az uradalom cselédségével. A Palásthy-eset címmel én is megírtam ezt a történetet (olvasható Mindörökké Szeged [1997] című könyvemben), de írt róla Tömörkény István, Tóth Béla (1857–1907), Oltvai Ferenc is. Vaszy Viktor operát tervezett róla.

A rokonságok az érdekesek. Palásthy lányait neves szegediek vették feleségül. Leopoldinát Osztróvszky József szegedi polgármester, Rózát Temesváry István Csongrád megyei alispán, Lizát Vedres István fia, János.

Vedres János és Palásthy Erzsébet lánya, Vedres Klementina (Vedres István unokája) pedig Ströbl Józsefnek (1840–1894), Tömörkény István anyai nagybátyjának lett felesége.

A másik fiú, az idősebb, Schmidt János (1818–1858), szintén ügyvéd lett. 1838. szeptember 8-án feleségül vette Hentz Annát. Házasságukból János, Anna, Jozefa, Irma Erzsébet Katalin, Imre, Ilona Ida és Emma gyermekei származtak. Schmidt János 1848-ban honvédtiszt volt.

Schmidt Imre (1839–1902) szintén bekerült – ha közvetve is – a magyar irodalom történetébe. Ügyvéd, majd ügyész, 1890-től törvényszéki bíró lett, mégpedig Szekszárdon, így idősebb Babits Mihálynak (1844–1898) kollégája. Halála után özvegye, Jelencsik Irén hazaköltözött Szegedre, Vitéz u. 16. sz. alatti házába. Nála lakott albérlőként a költő Babits Mihály (1883–1941) 1906 novemberétől szegedi tanárkodásának végéig, 1908 nyaráig. Erről Apró Ferenc ír részletesen (Babits Szegeden, 1983).

Schmidt Emma (1846–1904) családjában és környezetében Emíliaként volt ismeretes. Ő volt az az S. M. kisasszony (Schmidt Mili), akihez 1866-ban, szegedi diákoskodása idején a nagy Petőfi kis fia, Petőfi Zoltán hiába írta szerelmes verseit. Tanítónő volt, 1875-től a rókusi iskolában tanított. Soha nem ment férjhez. Rákban halt meg. Farkas Szilárd belvárosi káplán temette, a későbbi csókai plébános, Móra Ferenc barátja és regényébe (Négy apának egy leánya) Papp („kétszer pap”) Fidél modelljeként belementett hőse.

Leszármazottai

Mili kisasszony bizonyára attól a Schmidt Emmától kapta nevét, akit 1851-ben Klauzál Gábor feleségül vett. A helyét a családfán egyelőre nem tudjuk pontosan meghatározni. Házasságukból Emma (*1855), Gábor (*1857) és Mária (*1859) nevű gyermekeik származtak. Mindhármuknak Deák Ferenc volt a keresztapjuk. Ez a komaság Klauzál Gábor és Deák Ferenc eszmei rokonságának és barátságának bizonysága.

Klauzál Gábor az önkényuralom alatt Kistétényben gazdálkodott, jó borokat termelt. Gyakran betegeskedett, így 1866 tavaszán is. Július 23-án azonban annyira gyógyultnak érezte magát, hogy elutazott Kalocsára, a kalocsai iskolanővérek intézetébe, lányainak vizsgájára. Ahogy Czímer írja: „a többszörös tüdőgyulladás által legyöngített szervezeténél fogva augusztus 3-án éjjel 11 órakor tüdőszélhűdésben hirtelen meghalt”.

Szeged ragaszkodott fiához: tetemét 5-én hazahozatta, a Rozália-kápolnában fölravatalozta, és 6-án a Belvárosi temetőben örök nyugalomra helyezte. A ravatalnál Osztróvszky József beszélt. Az augusztus 14-én a Dömötör-templomban tartott gyászmisén fővárosi küldöttség tagjaként Szentiványi Károly, a képviselőház elnöke és Eötvös József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is rész vett.

Ugyanaznap a zsinagógában Klauzál özvegyének és gyermekeinek jelenlétében Löw Lipót (1811–1875) főrabbi is Klauzálról mondott emlékbeszédet. Prédikációját Az élet fája címmel hamarosan füzetben, később kötetben (Zsinagógai beszédek, 1870) is megjelentette. (Olvasható legújabban Löw Lipót beszédei 1999-ben megjelent gyűjteményében.) A cím alapjául szolgáló biblikus metaforát így fogalmazta meg: „Lehullott Klauzál Gábor, Csongrád megye és Szeged városának cédrusfája; a magyar haza legfelségesebb cédrusfáinak egyike ledöntetett.” Fölidézte Klauzál szerepét a reformországgyűlésben. Különösen méltatta, amit Klauzál 1844. február 10-én a „zsidóügyről” mondott: „örök emléke marad nemcsak a szívre ható ékesszólásnak, hanem a részrehajlatlan igazságszeretetnek, a fölvilágosult szabadelvűségnek s a törvényhozási bölcsességnek is”.

Löw Lipót fia és főrabbi utóda, Löw Immánuel (1854–1944) Klauzál Gábor születésének centenáriumán, 1904-ben tanulságosan emlékezett vissza apjának erre a beszédére. Löw Lipót Morvaországban született, német anyanyelvűként, s csak tizennyolc éves korában, Kismartonban kezdett magyarul tanulni. S ő lett az a rabbi, aki 1844-ben először prédikált magyarul a nagykanizsai zsinagógában! Ahogyan a fia írta: „Idegen törzs fiáról idegen föld szülötte szólt; de az a parentáció a magyar nemzeti eszmének, a magyarság áthasonító erejének diadala volt.” „Nem a vér dönt, mert nem tenyészfaj a kultúrnemzet, hanem a szív, a lélek tudalma, hovatartozása, lelkesedése.” „Klauzál Gábor egy belga földről ideszakadt osztrák ezeredes fia. Pestnek egy kaszárnyájában született, s a kaszárnya akkor még teljesen idegen terület volt hazánkban.” „Szeged fiának vallotta magát, itt kívánta álmodni síri álmát.”

Löw Immánuel már előbb apjához hasonlón méltatta Klauzál érdemeit: „Városunk jeles fia, Klauzál Gábor az emancipáció mellett 1839-ben melegen szót emelt Csongrád megye közgyűlésén, amiért a hitközség neki május 10-edikén köszönetet szavazott, felkérvén egyúttal, hogy az országgyűlésen hasonló szellemben működjék, amit Klauzál tudvalevőleg meg is tett. A város Klauzálnak és elvtársainak politikai nézeteihez hűségesen ragaszkodott később is, és ezért 1848. augusztus 21-edikén Pozsony város közönségének az emancipáció ellen az országgyűléshez beadott és pártolás végett a [szegedi] tanácsnak is megküldött kérvényére így határozott: »A polgárosodás szelídebb szellemével öszve nem férő s még inkább ingerlésre alkalmat szolgáltató felhívás nem pártoltatván, tudományul vétetik.«” (Löw Immánuel–Kulinyi Zsigmond: A szegedi zsidók 1785-től 1885-ig, 1885.)

Szeged Klauzál sírja fölé méltó emléket emelt.

Klauzál Gábor legidősebb gyermekéről, Emmáról mindössze annyit tudunk, hogy 1902. május 13-án a Szegedi Naplóban megjelent Szeged városához intézett levele nagynénjének, a Szegeden szegényen elhunyt Klauzál Veronikának ügyében.

Ifjabb Klauzál Gábor egész pályája a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban telt. 1881-től gyakornokként kezdte, s 1917-ben miniszteri osztálytanácsosként van róla utoljára hír. Habermann szerint 1918-ban, Gulyás Pál lexikona szerint 1939-ben hunyt el. Felesége Degré Katalin (†1929), a forradalomban és a szabadságharcban szintén jelentős szerepet játszó Degré Alajos (1819–1896) lánya volt.

Klauzál Máriáról Habermann sem tud érdemlegeset. 1895-ben, akár bátyja, ő is a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár részvényese volt. Tudni való, hogy apjuk a híres takaréknak, a reformkor e nagy fontosságú gazdasági intézményének alapítói közé tartozott.

*

Sem a pesti, sem a szegedi telefonkönyvben nem találok Klauzál vezetéknevűt. Azt hiszem, ezzel a családnévvel nem él ember a földkerekségen.