Múltkóstoló
1953 júniusában a szovjet pártvezetés raportra Moszkvába rendelte a magyar pártvezetés kiválasztott, név szerint megnevezett tagjait. Szigorúan bírálnak a szovjet elvtársak, belefojtják Sztálin elvtárs legjobb magyar tanítványába, Rákosi elvtársba a szót, közlik a Magyar Dolgozók Pártja új politikai és gazdasági irányvonalát, amelyet a magyar elvtársaknak haladéktalanul követni kell. És megnevezik az új magyar miniszterelnököt. Nagy Imre akkor és ott tudja meg, h
ogy ő lesz az ország új kormányfője. A váratlan meglepetéstől Rákosinak is tátva marad a szája.Nagy Imre abban a pillanatban talán csak sejti: egy kicsit mást akar majd tenni kommunista miniszterelnökként, mint amit a szovjet elvtársak a magyar elvtársaknak parancsba adtak…
1953. július 4-én a Parlamentben fölolvassa a kormányprogramot. Az ország boldog.
És a korabeli filmhíradó tanúsága szerint Rákosi Mátyás elvtárs – nem boldogan, de – tapsol. És Farkas Mihály elvtárs is tapsol. És az egész pár
tvezetőség, minden elvtárs tapsol. És az egész ország tapsol.Aztán Nagy Imre megy, Rákosi visszajön. Aztán megy Rákosi, a helyére ül Gerő. Aztán röpül Gerő, visszajön Nagy Imre. Aztán jön Kádár, és fölakasztják Nagy Imrét.
Nagy Imre neve összeforrt 1956-tal; kommunista volt, akit kivégeztek a kommunisták. Mindez politika.
De a kormányprogram szövege – 1954-ben még megjelent Nagy Imre Egy évtized
című beszédgyűjteményében, s most, a könyvhéten újra napvilágot látott önálló kötetben – a magyar kultúra része. Gondolkodásunk, önismeretünk, történelemszemléletünk egyik pillére.De vajon hányan olvasták ezt a régi kormányprogramot az elmúlt fél évszázadban? S most, amikor újra kézbe vehető, hányan fogják elolvasni? Hányan fogják úgy érezni, hogy a
zért kell tanulmányoznunk ezt a régi kommunista szöveget, hogy okosan, érvelve tudjunk ítélkezni mindenkori új kormányprogramokról!?A múltat végképp eltörölni… – harsogták a hatalom szovjet tankokon érkezett teljhatalmú urai…
Egyetlen reményünk a múlt – vallotta Pilinszky János.
Akik gyűlölték, akik gyűlölik a kommunista Nagy Imrét – azért kellene, hogy elolvassák ezt a régi szöveget. Akik elfogult áhítattal ejtik ki a nevét – azért. Hogy megismerjék. Hogy okuljanak. És gondolkozzanak. És ítélkezzenek.
Talán sejtjük, merrefelé megyünk.
De ne akarjuk elfelejteni: honnan jöttünk.
Emlékezzünk arra a pillanatra, amikor 1953. július 4-én boldogan tapsolt az ország.
És olvasás közben szoruljon össze a szívünk: milyen rettenetesen kevés szabadságígéretnek tudtunk boldogan örülni, amikor bilincsbe vert rabok voltunk, és szovjet tankok gyakorlóterepe Moszkvának koncul odavetett hazánk.
Nem volt olyan régen!
Szigethy Gábor