Van annak is emléke, ami életté nem válhatott

„George Berkeley elve szerint akkor létezünk,
ha […] találkozunk valakivel; és a másik is
csak azáltal van, ha találkozik mivelünk. Tehát
csupán találkozásaink révén találkozunk magával
a világgal is?”

Miguel de Unamuno

Annyi vesztő, veszejtő véletlen tékozló játszóterén
Mi még találkozunk, Katalinok, Anikók, Margitok, Máriák!
Igen, találkozunk ama régi „labdatéren”,
És leng majd – noha üresen –
A hinta, leng, habár már nem mivelünk,
Ti, és általatok talán én is, akár a pompás világ nélkül is,
Akár világtalan is, vagyunk. Személyes és egyetemes
Egymáshoz-tartozásunk, véglegesen, örökre egyesült életünknek
Széttépett, rojtokra kibomlott, szétszaggatott, ronggyá foszlott szövése,
Szövevénye, lelki leshelye, rejtélye, nyíltsága, szabadsága,
Testi térképe, játéka, mókája, szövetsége, sok sírása, sok nevetése:
Ha sehol is,
Ha soha is,
Mégis kénytelen találkozik!
A fagyott sírmezők, az örökké túlórázó sírásók,
A tengerként tomboló temetők
Ellenére és kegyetlen ellenében is:
Bár viszontlátás nélkül, mégis:
Testestől-lelkestől, immár önmagunktól szabadultan
Találkozik egy második ifjúságban,
Egy második jelenidőben, immár múltak nélkül találkozik:
Messze túl a világok világain
A határtalanság létező, sötét határán.
És akkor már időtlen kalendáriumok, naptárak,
Hülye horoszkópok nélkül bánataink, rajongásaink, nevetéseink,
Csak álmodott emlékeink, igen, igenis egy már közelgő múltidőben
Szerelmeink, a soha többé nem-találkozásban is:
Találkoznak, mert, ami életté nem válhatott,
Van annak is emléke, még fájdalmasabb, mint ha hozzá az ember
Ráadásul élne!
Mindlétig, mindhalálig,
Tűnő, tünékeny lényünk beteljesíthetetlen
Vágyaiban is találkozás van, noha személytelen,
Egy megállt, tereit örökre vesztett időben,
Mintha a szívben! Szeretem gyávaságom pátoszát!
Nagyon szeretném tudni, hogy kitől féljek, amiért szeretem.
Szeretnék egy szót szólni arról a szabadságról,
Amely szögesdrótos lágerében életemnek én vagyok!
Igen: istentelen-emberien, sehogyan, mégis mindenképpen
Lesz, túl minden emléken új, ismeretlen találkozás.

Töredék

Hiába kérded:
tomboló tavaszaid el hová tűntek?
Minden kérdésedre korai ősz és hosszú tél felel,
és mire belátnád, hogy sorsod már nem élet,
addigra nem vagy, nem élsz, addigra
halott vagy, aki egyre kérdez…