emlékezés egy ifjúkori sorra

56 óta egyedül vagyok
értsd nincsen közösségem senkivel

mindennapi kenyér
egy nő aki szívesen van velem
tető fejem fölött
ruha befödni szemérmem
ennyi elég – rátarti autarkia

ha segítségre szorul valaki
noha mindenki általában idegen
szolgálatkész vagyok
fordítva annál kevésbé
a saint-simoni hátulgombolós ruhát
akkor se venném magamra ha megfagynék

egyetlen luxuscikkem papír és ceruza
hogy leírjam bár nem tudom miért
ami éppen eszembe jut
remélem jó tehát realitás
ahogy baruch spinoza vélte volt

a hó olyan kék mint a narancs

alexandria 641

„ha újra tengerbe hányom a görögöt
a várost nyitott várossá teszem
olyanná mint a prostituált háza
mely minden irányból elérhető”

súlyosabb károk nélkül sikerült
kivéve a könyvtárt a ptolemaioszok
büszkeségét arról a kalifa határozott
a hit hatalmas védője omár

„ha ez a sok-sok antik bölcsesség
megegyezik a koránnal akkor fölösleges
ha ellenkezik vele ártalmas”

állítólag hónapokig
papirusztekercseken langyosult
a nyilvános fürdők vize

az amit egy emberként élvezett
hívő hitetlen szkeptikus

levél chaoyangba

a déli mandarin kellemesebb
a gutturális északkeletinél
a mester első és harmadik ágyasa
selymeikben egyszerre terhesek

a tartományban leesett a hó
alacsonyan futó felhők alatt
utoljára hallottunk jajongó vadludakat
esténként olvasok s rád gondolok

ha nálatok is fehér a tető
szeretném tudni mit gondolsz a télről
szeretném látni amikor lampionok között
asztalra helyezed a lótuszmaglevest