Sorok a Kőris-hegyről

Áttetsző kígyó: vedlik itt a szél
hetvenhét bőre száll ropog zizeg
zenét vedlik hegyhez vert vasfödél
zsákokba gyűjtött kongását viszed

és megmelegszik testében a vér
és puhán fénylőn vág rétjeinek
a szívcsupasz hang akkor célba ér
a zsák a vas a kígyó és a hegy

Mögötte nyelv zsong

Kapaszkodik vagy viteti magát.
Regék mélyéről vált ide? Ki küldte?
Gazdag kezével ki csiholta rügybe
a hallgatag törzs belső mosolyát,

hogy ráfigyeljen szorító, marék,
megolvasott napjától feledékeny
világa? Ne csak ringassa a fényben,
de fogadja és ismerje nevét,

e szikra-létét. Fakadó vonás.
Szájsarki ív, később átrajzolódik.
Mögötte nyelv zsong, égtáj harsonáz,

Bakony vigyázza álmát, falfutó gyík
tanítja járni. Szeme orgonás,
a keze bütykös ágakba fogódzik.

Pásztortáskák

(Tanka)

Sebek halála
neve a gyógyulásnak –
egymást itatják
át a nevek: örökké
keletkezőn és múlón.

(Február)

Az akarat darócát nélkülözd,
másnak se add, áldozd föl a mezőnek,
mikor február hólével füröszt,
s halottaid kipihenték a földet.

(Szkolión)

Pásztortáska szegény virága, ébredj,
út mentén meg az árok oldalában! –
Ha te már kibújsz, fújhat a szél,
készül a pásztor és indul a nyáj után.

(Tűztorony)

Az órák táncát
láttad a Tűztoronyból,
érezte hátam,
hogy rólam sugdolózol
idővel és Bakonnyal.

(Új apához)

Asszony szíve alatt elfér, csakis ott, a jövőd. Friss
rügy, hajtás, mocorogj! Ez vagy: örök haladék.
Ültesd majd, ha leány, eleven lobogásul a rózsát
házad elé, s a diót, hogyha fiú született!