Megvonja vállát az idő…

Megvonja vállát az idő,
megvonja rezignáltan,
meg sem áll csak a temető
sarkig-tárt kapujában.

Ott sem időz, csak visszanéz:
ágyő, te bátor!
Ne félj, nem lesz a föld nehéz,
viszlát, föltámadáskor.

Kolozsvár, 1960.

Affektált ars poetica

fölfeslettek a metafórák
mint valami viseltes dunyhák
pihéjükben már csak a moly rág
szétfújni a szelek is unják

kitakarva bőrig lehántva
kínálja magát pedig tél jő
pucérkodik a vers akár a
saját testéből éldegélő

kivégzésre ítélt igéknek
jótékony holdja aki voltam
nem leszek nyegle szóvigécek
éltető napja lenyugvóban

nyugodj meg nézz a minden téllel
leomló öles tiszta hóra
senyveszt csíráztat ágyaz bélel
munkál az örök metafóra

Hargitafürdő, 1994. október 31.