A vak látnok monológja

Ha társaságban a zsoldosokra
(értsd: a nyilvánosság független zsoldosaira)
terelődik a szó a vak látnok
egyszerre valami különös elégtételt érez
hogy lám ő már egy bő évtizeddel ezelőtt előadta
halványnak már akkor sem mondható sejtéseit
persze a legjobb barátai is őrültnek tartották
mert hát hinni akartak mániákusan abban
hogy most a világ gyökerestül megváltozik
minden és persze mindenki a helyére kerül
értéke sőt helyi értéke szerint is
súlyra kilóra dekára grammra
s annyit nyom amennyit a leghitelesebbnek
ismert mérlegek rezgő mutatóikon kilengnek
nos aztán láthatták ahány bolt annyi mérleg
s azokon annyiféle tonnás semmiségek
és kitört a súlytalan súlyosak forradalma
amott meg a súlyos súlytalanok terrorja
minden attól függött hogy ki hol kiről szólt
s viszont nem is volt fontos hogy mit csak a gyűlölet
maligánfoka kússzon fölfelé mint a napocska
s csatlakozzék a nemes válogatott falka
míg a vadászati évad kürtjelei tovarezegnek
ki-ki a betűrend szerint kínálta föl habtestét-lelkét
és kimaradni bizony nem volt tanácsos
de ennek még jó előtte ő vakulgatva azt találta mondani
hogy kedves barátaim majd ez jön ez következik
ezzel jár mert egy éjszakai mély álom közepén
valamely istenek csikorgó krétával fölrótták
az olümposznyi táblára ama forgatókönyv
látomását melyből az ördög farka
ugyancsak rendesen kikandikált
hiszen gondos kiválasztás után
egyugyanazon rejtett képezdében
a nyilvánosság természetesen független
és természetesen legjobb képességű
és természetesen lelki teher alatt lévő zsoldosait
(mert hát botlásaikért mindig zsarolhatók
a kigyúrt szépfiúk és a csúnya vagy leszbi lányok)
a szélsőnyugati és a szélsőkeleti széljárás
ideológiai abrakjával tömték tele
mondhatni dagasztották virágos ernyőiket
és nagyon is közeli hófehér vitorlájukat
(egy Katajev nevű vörös matróz
vagy egy sötétre barnított tengerészgyalogos)
hogy aztán a középészaki és középdéli helóták
feje fölött elkezdődhessen a bonbon-villongás
fedőnevű lőgyakorlat…
természetesen a betanult forgatókönyv szerint
amire aztán a középdéliek és -északiak
a maguk fontosabb dolgait feledve sőt hanyagolva
mindig sietősen visszhangozni kényszerültek
ide vagy amoda de mindig rendesen alácsatlakoztak
magyarán mondva futottak az aprópénzük
és a tökéletlen szimatuk után
csak éppen a széljárást a kártyaleosztást
a zsigerekből gombnyomásra előhívható
totálbiztos témákat nem ők határozták meg
hanem a forgatókönyv szerint
az esedékes csihipuhi előtt
mindig egyeztető éllovas-vonalzsoldosok
bár látszólag két klubtól kapták a vip-tagságit
de ugyanazon láthatatlan kézből mazsoláztak
s tudták hogy mi lesz a válaszrakéta-bonbon bon mot-ja
szóval a színjáték heves és heveny zajlékonysága
ovációkkal tapsokkal kenderszakállú kellékesekkel
és kölcsönön goromba szitkokkal
olyan életszerűen zajlott és zajlik mindmáig
hogy akiknek a feje fölött azok féltükben elhiszik
az oldal- és farvizeken bekapcsolódó kis lapátolók
meg természetesen igaznak gondolják…
azért vannak az ördögi rejtegetést is leleplező jelek
az elterelés módja pedig néha oly tökélyre vitt
hogy már azon is érdemes lenne eltűnődniük
a jámbor középészakiaknak és középdélieknek
mi ez és miért ez a fene nagy egymásrautaltság
aztán a kézenfekvő megfejtés után
szépen becsukni az újságokat
az észak-déli tengelyen talán épp középen
lekapcsolni és kikapcsolni a hangot és képet
és várni mosolyogva amíg a szél fújja a semmit
várni a szélcsendet… kivárni… de készen…!