A driád

Űztem mint kit megbabonáztak
a regékből neves driádot
lankás-dombos tájéka lám
lombokon át is kivilágolt
kergettem nehogy maga is
fává avarrá válna menten
nő testét a még emberit
bárhogy lihegtünk letepertem
szívtam bőre fahéjszagát
hisz éhemre húsos meséket
tudott arról hogy sohasem
ér termő tenyészete véget
ujjaim közül bár kisiklott
fahéj illatát őrzi orrom
s ott libegett megint előttem
de már zsenge rügy csupa csillám
sarjadó élet gyengesége
rohantam is ölelve óvni
érett búza fürtjeit el ne
sarlózzák bamba aratói
elfogtam ám ő is elillant
káprázata tavaszi lángra
váltott s más tincs tűznyelveit
követni vonzott új bűbája
bár akkor már csak botladoztam
folytattam mégis fulladozva
illat látvány utáni hajszát
az üldözés húsomba róva
mert mégsem a driád a fontos
alakját cserélheti százszor
énemből hallom még ma is
a hallalit ahogy a vágy szól

Egyre megy

Ami rövidíti
az életet
nemcsak a szesz
vagy a dohány
sem aki volt vagy aki lesz
épp az a lány
hanem szemtengelyferdítő
szemfényvesztő az igazi
szupernovát keresve
évekig távcsőbe bandzsítani
mivel oda se köszön be a lesre
egén a zsákmány
vadászszerencse
de éppúgy kiürül
kinek-kinek zárórája körül
zsebe laposra mintha volna
megrögzött bagós vagy alkoholista
holott nem ő ki az eszét elitta
örökségét prédálta el