A legnagyobb magyar írta a Hitelben: “Azt mondani »extra Hungariam non est vita«, hijába való, s kacagást vagy szánakozást okozó beszéd.” A Széchenyit csak félig (vagy egyáltalán nem) ismerők mennyit élcelődtek e szállóigén! A hatvanas évek elején megjelent marxista lexikon szócikke szerint “a külföldtől elzárkózó, öntelt és maradi nacionalista elfogultságot, szűklátókörűséget szokták jellemezni vele”. Úgy látszik, ezek közé a maradi nacionalisták közé tartozik a Magyar Tudós Társaság alapítója is, mert idézete így folytatódik: “… és mégis… van valami ki nem mondható, mi a nemesb embert [az én kiemelésem – T. B.] ellenállhatatlan erővel csatolja hazájához, legyen az bár kopár mező, bár berkes lapány vagy hósivatag.” A hazával is úgy van az ember, mint az édesanyjával: nem szépsége vagy gazdagsága, hanem szülőanyja volta miatt a legdrágább a “nemesb ember” számára.

De nemcsak a “maradi nacionalistákban” és a gyermekekben él valamiféle elfogultság, hanem bizony még a bölcs zsidókban is. Néhány éve jelent meg a Magyar Szemlében Fenyvesi Károly Ez az ember ért minket… című beszámolója, melyben nagybátyja, az 1929 óta Palesztinában, illetve Izraelben élő Bédi Sade (eredeti nevén Schwarcz Béla) és Kodolányi János 1956-os találkozóját örökítette meg. Kodolányi, aki akkor már befejezte Mózes-regényét (Égő csipkebokor), szeretett volna találkozni egy, a Szentföldön élő zsidó emberrel. Így került sor a találkozóra, melyre nem nagy kedvvel ment el Bédi. (“Mit akar tőlem egy keresztény ember? Miért ír egy keresztény ember a mi Mózesünkről?”) De lassan úgy megkedvelte az írót, hogy észrevétlenül tegezésre váltottak, s a búcsúzás öleléssel és baráti csókkal fejeződött be.

Az utcán aztán egyszer csak megállt Bédi, s így szólt: “Ez az ember ért minket. Belülről. De mondd, biztos vagy abban, hogy János nem zsidó ember?” Mert ugye, aki ilyen hamar megszerethető, az csak zsidó lehet. Hát igen! Az sem maradi nacionalista, aki a kopár magyar mezőhöz vagy a berkes “lapányhoz” ellenállhatatlanul ragaszkodik, s az sem javíthatatlan soviniszta, aki saját fajtáját véli felfedezni minden szimpatikus emberben. Ezt tanulhatja meg a XIX. századi arisztokratától és a XX. századi, évtizedek óta Izrael földjén élő szabolcsi zsidótól a XXI. század magyar polgára.