körömpörkölt
uraim önöket tényleg nem zavarja hogy naponta
százszor
osztogatnak
intelmeket a világnak s ítélnek meg jámbor
halandókat klikkes noszogtatásra pénzszagra gyűlve
úgy
gőzük sincs arról igazában kiről s miről beszélnek
s aztán orrszarvúként ügetnek tovább a kitikkadt
mezőkön
lompos árnyaikat áthúzva egyre csüggedőbb szemeinken
azt még csak értem miért kíséri hasonló gyors
előítélet
a hizlaldákban tapickáló kentaurszerű rút
disznókörmöket
bár ha mindennek jobban utánanéznénk ghandis
révületben
szikkadhatnánk napestig a klóros ürességben párolgó
tereken
folyadékot sem innánk akár a templomok falára
festett múmiák
ezért ha riadalmaidtól szabadulni kívánsz hagyd a
körmöket
hatolj az apró kis patácskák és az egyetemesebb
csülökhús közé
vedd a bokaforgót jéghideg vizekben sikáld vörösre
s a látvány az életünkre röfögő egésztől máris elemelkedett
hátad mögött a hűs sörökkel el is kezdheted a
műveleteket
nagy fazék kell benne zsiradékban habosra megfut a
hagyma
majd jóféle vegyes pirospaprikát köményt és
fokhagymát reá
a bőrös stanzákat bennük enyhe barnulatig gyorsan
átforgatom
a sistergő
halmot vízzel ellepem a lében csípős íz és
füstölt
imitáció – szegény helyen szalonnabőr – sincs
ellenem
hozzájuk valami lecsószerű lelemény bizonyosan mindig
akad
de mint annyiszor most is a pocakot eresztett bogrács az
igazi
kertekben vidáman italozó hangos társaság illik
hozzá
szeszes bajuszukat billegető urak és pikánsan
kacarászó hölgyek
amint a kezdődő főzet tükrében fürkészve
kicsinosított arcukat
göndören szólnak a fontoskodásba esett szakácsnak
nem is mondta mester hogy ebből a halom kocsonyából leves lesz
tőr szúrását érezve kedves vendég előre szólok ne
vess meg
ha akácrönkök pattogása közben kezemben megdermed a
fakanál
majd rezignáltan néhány kis fej kelt laskázok a
fortyogás közé
s már töpped is nyúlik illatozva rozsdáll a matéria
prüszkölő
leve
a bőrök merészen fölválnak átbökik őket harcias
kis csontdárdák
az egész látóhatárt lassan befutja az orgiák
révült remegése
körmöt együtt enni ez az igazi erotika ahogy ragad az
ujj
csorog nyakba a fönséges zamat és gátlástalanul
szürcsölve
jár a száj
tócsás kutyaként lefetyel a nyelv szemérmetlen a szem
s minden megküzdött falat után a sikamlós
csonthalmokra dobod
a naponta zsíros foltokként rád szennyeződött
előítéleteket
|