Paczolay Gyula

Baranyai Decsi János és régi közmondásaink

Négyszáz éve, 1601-ben halt meg Székelyvásárhelyen* – a mai Marosvásárhelyen – az ottani schola particula tudós humanista igazgatója (rectora), az első ismert magyar közmondásgyűjtemény szerzője, a 16. század végének egyik legműveltebb embere, Baranyai Decsi Csimor János. Rövid életében – talán negyven évet élt – írt útleírást, filozófiai összefoglalót, jogharmonizációs művet, elsőnek fordított latin klasszikust (Sallustiust) magyarra, összeállított egy görög–latin–magyar szólás- és közmondásgyűjteményt, megírta korának történetét, írt latin és görög verseket. Gazdag munkásságát a háborús babérokra vágyó és magát olaszokkal körülvevő Báthori Zsigmond fejedelem nem sokra becsülte, végül már – mint egyik fennmaradt levelében írja – azt tervezte, hogy két tehetséges diákjával elhagyja Erdélyt.

Decsi János élete és fontosabb munkái

1560 körül született a török fennhatóság alatti, Szekszárd melletti s akkor a Felső-baranyai Egyházmegyéhez tartozó Decsen. Tanulmányait a közeli, könyvtáráról is híres, szintén török uralom alatti tolnai iskolában kezdte, majd Debrecenben és Kolozsvárott folytatta.

1587-ben az ifjú Bánffy Ferenc nevelőjeként először a Wittenbergi Egyetemre küldték, ahol már 1555 óta létezett magyar diákközösség (coetus), amely könyveket is adott ki. A Bonchida–Székelyvásárhely–Brassó–Varsó–Stettin–Berlin–Wittenberg úton mentek, Varsóig a Báthori István halála után összehívott királyválasztó gyűlésre tartó magyar delegációval együtt. Erről az útról már ugyanabban az évben megjelent latin nyelvű útleírása, a Hodoeporicon, amely az első ismert latin versét is tartalmazza. E munka egyetlen ma ismert példányát a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár őrzi. Magyarra Tardy Lajos fordította le a latin prózát 1965-ben.

Wittenbergi tanulmányok után pártfogoltjával a Strassburgi Academiára ment, és ott doktorált 1591-ben Hawenreuter orvos- és filozófiaprofesszor irányításával. Synopsis Philosophiae című disszertációja, az arisztotelészi filozófia összefoglalása (a matematikától a politikáig) 1591-ben jelent meg Strassburgban. Ezt ő akkor neves támogatójának, a Páduában és Franciaországban tanult Kovacsóczy Farkas kancellárnak, az első magyar állambölcseleti mű szerzőjének ajánlotta. 1595-ben kiadták Wittenbergben is, s a londoni British Libraryben van egy kéziratos angol fordítása is.

Decsi megbízást kapott arra is, hogy az Erdélyben akkor már szükségesnek mutatkozó jogharmonizáció céljából kérjen fel egy jogtudóst a magyar és a római jogot már adaptált nyugati jogrendszer összehasonlítására. Ezt azonban senki sem vállalta, így Strassburgban maga készítette el – a Tripartitum és a Quadripartitum alapján. A 800 oldalas Syntagma Institutionum Iuris Imperialis ac Ungarici 1593-ban jelent meg Kolozsvárott a Heltai-nyomdában, Báthori Zsigmond fejedelemnek szóló ajánlással. A kötet értékelésével 1972-ben – és későbbi írásaiban – Zlinszky János professzor foglalkozott részletesebben. Decsi wittenbergi és strassburgi tartózkodása alatt egy görög és több latin verset írt, főleg tanulmányaikat befejező diáktársainak, de egyik verse megtalálható a Strassburgi Academia alapítója, Johannes Sturm (1507–1589) tiszteletére kiadott kötetben is.

Körülbelül egyéves kolozsvári tartózkodás után – bár hívták Sárospatakra is – támogatói ajánlására a székelyvásárhelyi particula igazgatója lett. 1596-ban jelent meg Szebenben újabb munkája: Az Caius Crispus Salustiusnac ket Historiaja, római klasszikusnak első magyarra fordítása. A munka a római politikában fellelhető korrupcióval és a pártpolitikai küzdelmek okaival foglalkozik, s jegyzetekkel utal az akkori erdélyi körülményekre is. Ezt is Báthori Zsigmond fejedelemnek ajánlotta – és még a kötés árát sem kapta meg érte. Egyetlen ismert teljes példányáról 1979-ben hasonmás készült, Kurcz Ágnes kísérő tanulmányával.

A történelem neves szereplőivel folytatott beszélgetések alapján – ezt ma oral historynak nevezik –, s feltehetőleg a gyulafehérvári fejedelmi levéltár egyes iratait is ismerve megírta latinul az 1592–1598 közti évek magyar történetét is. Beszélt például a török történelemről az elfogott lippai béggel, Veszprém elestéről Miskolczi Péter volt veszprémi prédikátorral, de „meginterjúvolta” Pethe Márton váradi püspököt és Pattantyús László végvári vitézt is. Munkáját bemutatta a fejedelemnek. Nem hallgatta el Báthori Zsigmond enyhén szólva vitatható tetteit, például a háborús babérokra vágyó fejedelemmel szemben békepárti Kovacsóczy Farkas kancellár, Kendi Ferenc és mások tőrbe csalását és meggyilkoltatását, de azokat nem kommentálja, kényszerűséggel mentegeti. (A háborúpárti politika a kezdeti sikerek után 1596-ban a mohácsinál súlyosabb következményekkel járó mezőkeresztesi csatavesztéshez vezetett.) Decsi adatai – a történészek megállapítása szerint – megbízhatóak. Megjegyezhetjük, hogy ő csak önjelölt történész volt, mert a fejedelmi udvarban nemcsak a zenészek voltak olaszok, hanem az udvari történetíró, Gian Michele Bruto, sőt még az udvari bolond is. Munkájáért még a felmerült költségeit sem fizették meg neki. Kéziratos másolatban maradt fenn. Latin szövegét 1866-ban Toldy Ferenc közölte, nagy részét 1942-ben Novák Ferenc, majd a teljes szöveget – kísérő tanulmánnyal – 1982-ben Kulcsár Péter adta ki magyarul.

A magyar rovásírást méltató, 1598-ban kelt rövidebb írását Bod Péter Szebenben 1766-ban megjelent Magyar Athenasában, az első magyar irodalmi lexikonban olvashatjuk.

A szólás- és közmondásgyűjtemény

1598-ban Bártfán, a Klösz-nyomdában jelent meg Decsi Adagiorum graecolatinoungaricorum chiliades quinque című kötete, az első magyar szólás- és közmondásgyűjtemény. Ez a munka Közép- és Kelet-Európában az elsők közé tartozik, csak egy cseh gyűjtemény előzte meg. Korábban jelent meg pl. angol, arab, francia, német, olasz gyűjtemény, rá következett 1618-ban a lengyel gyűjtés, majd a litván, észt, ukrán; 18. századi az első finn, orosz, szerb, szlovák, a 19. században látott napvilágot az első bolgár, román és szlovén gyűjtés.

Decsi a kötet összeállításakor Erasmus és több más, 16. századi szólásgyűjtő (Hadrianus Iunius, Brassicanus, Gilbertus Cognatus és mások) Bázelben 1574-ben kiadott magyarázatos latin–görög szólásgyűjteményét veszi alapul. Válogat belőle, a magyarázatokat elhagyja, helyette a magyar megfelelőt vagy a magyar fordítást közli. A talán 200-300 példányban megjelent, kis alakú, 444 oldalas kötet 4827 magyar adatot tartalmaz, köztük mintegy 800 szólást és közmondást. Ma négy teljes és tíz hiányos példánya ismert. A gyűjteményből több száz adatot átvett Szenci Molnár Albert Magyar–latin szótárának második (1611-es), hanaui kiadásába, onnan kerültek a későbbi (heidelbergi, nürnbergi) és a Bod Péter és Pápai Páriz Ferenc által átdolgozott kiadásokba és az ezutáni közmondásgyűjteményekbe is. 1978-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem 400 példányban megjelentette az Adagiorum hasonmás kiadását.

Decsi számos közmondását, szólását ma is úgy vagy csaknem úgy mondjuk, mint négyszáz éve. Néhány példa mai helyesírással (ő pl. a cs-t cz-vel vagy ritkábban ts-sel, a c-t tz-vel, a j-t i-vel vagy y-nal írta): Kücsiny a bors, de erős. – Te sem vagy jobb a Deákné vásznánál. – Nagy fába vágta a fejszét. – Szemérem (ma: szégyen) a futás, de hasznos. – Ember kell a gátra. – Gazda nélkül vet számot. – Igen tud hajdú harangot önteni. – Jó volnál halálnak. – Az igazmondás betöri embernek fejét. – Lassan járj, s hamarabb eljutsz. – Jótett helyébe jót ne várj. – Semmit sem hoz a konyhára. – Közös lónak túros (azaz: feltúrt, sebes) a háta. – A Krisztus koporsóját sem őrzik heiában (azaz: ingyen). – Sok lúd disznót győz. – Oly messze van tőle, mint Makó Jeruzsálemtől. – Aminemű mosdót te énnékem tartasz, én is olyan kendőt tenéked. (Ma: Amilyen a mosdó, olyan a törülköző.) – Nem akarásnak nyögés a vége. – Jó pap holtig tanul. – Jobb ma egy veréb, hogynem holnap egy túzok. – Zsák meglelte foltját.

E közmondások között jó néhány olyan is van, amelyik európai közmondás, a közös kulturális örökség, a görög-római klasszikusok, a Biblia és a középkori latinság révén Európa számos nyelvében megtalálható. Ilyenek például a következők: Ajándék lónak nem kell a fogát nézni (középkori latin, Szt. Jeromos); Talán azt várod, hogy sült galamb menjen a szádba; Egyik kéz a másikat mossa (Epikharmosz); Ne tarts kígyót kebeledben (Aiszóposz); A szálkát más ember szömében meglátod, a gerendát pedig a magadéban nem látod (Biblia); Csak addig nyújtózzál, ameddig a lepel (ma takarót mondunk) ér (Biblia); Hívatlan vendégnek ajtó megett helye; Varga ne tovább a kaptánál (Plinius); Aki másnak vermet ás, maga esik bele (Biblia) stb.

Ugyanúgy, mint azt a magyar szavak eredetének vizsgálatakor tapasztaljuk, a szólások és közmondások közt is van néhány, amelyiknek a szomszédos szláv nyelvekben van közeli megfelelőjük. Ilyenek például Decsi gyűjteményében: Sok bába közt elvész a gyermek. – Ne hányj borsót a falra. – Meghalt a gyermek, s elkölt a komaság. – Olcsó húsnak híg a leve. – Sok lúd disznót győz. – A kecske sem menne a vásárra, de csapják hátul. – Néma gyermeknek anyja sem érti szavát.

Decsi szólásainak, közmondásainak egy része már csak a magyar nyelvterület egyes részein, főként Erdélyben található meg. Ezek közé tartozik például a Heltai Gáspár Cronicája szerint 1494-ben Kinizsi Pál által is használt: „Addig hántsd a hársat, míg hámlik”, amely nemcsak a legrégebbre datálható magyar, hanem a legrégebben feljegyzett lengyel közmondás is. Ma Erdély kivételével teljesen feledésbe merült (ott például előfordul a marosmagyarói gyűjtésben). Ma azt mondjuk helyette, hogy „Addig üsd a vasat, míg meleg”. (A hársat a nedvkeringés megindulása után valóban csak néhány hétig lehet hántani. Egykor kosarat, bocskort, sőt bútort készítettek hársfaháncsból.) Erdélyben ismert például ma is, hogy „Idején meglátszik, mely tejből lesz jó túró” (gyakran fiatalon kiderül, kinek mihez van tehetsége), „Csak szőrit veti el a farkas, nem természetit”, és „Minden ember az ő maga fazeka mellé szít” stb.

Az egykor közismert szólások, közmondások közül nem egy feledésbe merült az elmúlt századokban. Ilyenek például: Igen illik, mint a bot a tegezbe. – Késő sütve. („Eső után köpönyeg” értelemben.) – Igen tudja ő, ha tök-é vagy túrós étek. (Halvány sejtelme sincs róla, hogy kicsoda vagy micsoda.) – Hadd morogjon varga Pál, csak jó talpat csináljon. – Aki varjat akar lőni, nem pengeti íját stb.

Decsi nem közölte forrásait, de nyilvánvaló, hogy az általa hallottakon kívül felhasználta a korábbi nyomtatványokban található adatokat is. Jó néhány közmondást találunk például Heltai Gáspár 1566-ban Kolozsvárott kiadott Száz fabula című munkájában, Szegedi Lőrinc Theophania című vígjátékában (Debrecen 1575), Balassi Bálint, Bornemisza Péter, Dávid Ferenc és mások műveiben, korabeli levelekben, iratokban, amelyekből például Szabó T. Attila Erdélyi Magyar Szótörténeti Tára (I–X. kötet) idéz.

Az Adagiorummal részletesebben 1910-ben Tolnai Vilmos, 1977-ben kiadott munkájában O. Nagy Gábor és 2001-ben a debreceni Ethnicában megjelent tanulmányában e sorok írója foglalkozott.

Megemlékezések

Decsi szólásgyűjteménye, az Adagiorum megjelenése négyszáz éves jubileuma alkalmából, 1998. július 21–22-én Nemzetközi Parömiológiai Szimpózium volt Budapesten az ELTE Folklór Tanszéke és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében. A hazaiak mellett finn, ír, litván, nagy-britanniai és osztrák kutatók vettek rajta részt. Az elhangzott előadások az Acta Ethnographica Hungarica 2000. évi jubileumi számában jelentek meg angol, illetve német nyelven. Ez alkalommal a Magyar Posta emlék-levelezőlapot adott ki, s megemlékezett az évfordulóról a Magyar Rádió és a Duna Televízió is.

Piskolti Fabritius Mátyás székelyvásárhelyi prédikátor feljegyzése szerint Decsi 1601. május 15-én halt meg. Minden bizonnyal a Vártemplom melletti, azóta felszámolt temetőbe temették el másnap.

A négyszáz éves évforduló megemlékezései:

2001. május 13-án vasárnap szülőfalujában, a Szekszárd melletti Decsen ünnepi istentisztelettel, tudományos előadásokkal, emléktábla leleplezésével és egy munkásságát bemutató kiállítás megnyitásával emlékeztek meg a falu neves szülöttéről. (A kiállítást később bemutatták a pápai Református Kollégiumban is.)

Két nappal később, május 15-én, az évforduló napján egy négytagú decsi küldöttség részvételével Marosvásárhelyen szervezett megemlékezést az Erdélyi Múzeum Egyesület, a Marosvásárhelyi Teleki Alapítvány és a marosvásárhelyi Vártemplomi Református Egyházközség, tudományos előadás-sorozattal. Az ünnepségen a Vártemplom falára elhelyezett emléktáblára a szülőfalu koszorúja mellé odakerült a város magyar polgármester-helyettese által elhelyezett koszorú is. A Decsi és kortársainak műveiből létrehozott kiállítás a Teleki Tékában volt.

2001. október 30-án Budapesten, a Ráday Kollégiumban volt konferencia – decsiek és az Erdélyi Múzeum Egylet képviselője jelenlétében, egy emlékkiállítás megnyitásával együtt.

A marosvásárhelyi előadások megjelentek a kolozsvári Erdélyi Múzeum című folyóirat 2001. évi 3–4. számában, a Decsen elhangzott előadások kiadása (egy Adagiorum-válogatással és egy Decsi-bibliográfiával kiegészítve) folyamatban van.

Talán e sorok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar kultúra e kiváló alkotójának nevét és gazdag munkásságát minél többen megismerjék.

*Betlhen Gábor fejedelem rendeletére Székelyvásárhely 1616-ban lett szabad királyi város (libera regiaque civitas) Marosvásárhely néven.