Vitéz György

Rokonok

baránszky-kifejtés

I. Halál

halottak szerája ez ahonnan nem lesz szöktetés
nehéz társzekerek gördülnek az udvarra
ponyvával letakart rakományuk
szederjes lelkek ki-ki lógnak a vendégoldalon
a vendég oldalog a tűz felé lángok csapnak kövületlen égre
csillagok csillagok ragyoghattok már más világ ez a másvilág
nyüzsög itt mindenfajta nép hát ez Hádesz
nem segít szoprán sikoly fuvolázó ima jobbra a kecskék
balra a bakok halomra lövik a bakot az arkangyalok
itt az ítélet nem pusztán alaki

halottak pucerája ez de nem tisztul a lélek
pecsétes mint a császári leirat foltos mint a leopárd irhája
felhős mint a novemberi ég Dániában
mindenki odatart akarva nem akarva
a tűz közelébe az infernóból kis ízelítő
vetkőzzenek hölgyeim és uraim láttak már disznóölést
először szalmalángon perzselik
aztán belezik s csak azután vagdalják darabokra
gondolják meg nem az ördög –
arkangyalok hegyezik már a nyársat
az alvilági sakálok fülüket hegyezik
s a metafizikus poetissimák plajbászuk hegyeznék
de gyorsabb a villanyposta
s mint a kanyaró terjed a gyászjelentés

Azért remélhetsz még – de attól tartok
Radnótinak volt igaza. Így végezzük mi is.

II. Szerelem

M-nek

Szerelmesek utcája ez, rue Lamoreux.
Ott pucérra vetkőzött boldogságra termett Mária
mielőtt feljött volna a nap rózsaszín arannyal
Point-aux Trembles felől s a rendőrjárőr eltekintett…
Alabástrom bőre (ez közhely?) átragyogott az autó ablakán.
Gót színek. Most kék és arany. Északi nyár, csókolgatja/om
(mani padme) Az emberélet utálatának felén
kibukkantam a létet mintázó Bozótból
s lám, nem apadt el a szerelempatak;
gesztenyebarna hullámai
az ánizsszagú váll partján megpihennek.

John Donne napja fölfelé vándorol az égen
s kis piros papírhajót táncoltat kavicsai fölött a csermely.
Áll fölöttünk a nap – mint Józsua napja Jerikónál,
rézsút pislant az út második felére.
Nem kell pokolra menni a dudásnak:
maradj velem, skandálja Mária.
Velem maradsz, dúdolja a sárkányölő vitéz
(cantus firmus) és maradunk, maradunk
áttetsző, hajlékony ölelésben,
a lehetetlen testet ölt ölünkben.

(Az ametiszt titok is ott lakik.)

A lusta molnár

Isten lusta molnár. Malmai lassan őrölnek:
a nagy kerék nyikorogva bókol a vízbe.
Fehér az inasok arca. Lisztes, mint a bohócoké –
micsoda cirkusz ez, tigrisek tűztánca,
akrobaták ugrálnak az ezüstgömb felé;
ez a Jog és Igazság felfújt földgömbje. Ész Lajos
kézirata üres – markecolás – a vétkesek gyorsan örülnek
– de sírnak az áldozatok:
ne aludjál lisztes molnár
elég tétel jóvá tétel helyett lóvátétel
a garat gyulladásos.

Riadj fel Tihany hasist szippantó leánya!
Gabonánk zsizsikes:
hiába várunk (mint az ambulancián) mindennapi kenyerünkre
Amíg az autofág kantilénáját hallani:
„megettem már a tenyerem javát” –
Óh lélek, énekelj a szóbeszéd helyett
bogozzuk, bogozzuk a létezés fonákját –
– Don Quijote majmai lassan őrülnek.