Veszelka Attila

Arab capriccio

Megint becsengetsz
(miként válásunk óta annyiszor),
leülsz – csendben vagy még –
(a nagyfotelban én is helyet foglalok).
Tudom, mi várható: hosszú litániák
(melyeknek végét is tudom).
Ma Ferdinand Sor: C-dúr gitárszonáta
(Op. 15. No. 2.) lesz műsoron.
(Könnyítésként most fejben játszom el.)
Moderato, Malzel-metronóm = 104,
nos, harcra fel.
A domináns félzárlat után (az első fermátánál)
már beszélsz.
A melléktéma jön, s a feldolgozási rész.
Felnézek, a szád mozog.
No, most egy passage: így.
Kis hangnemkitérés (B-dúrban vagyunk),
majd egy arpeggio-rész (moll-szubdomináns)
s ismét csak vissza: itt a főtémánk megint.
Egy pillantás: csépel mindkét karod,
erős légörvényt kavarhatsz épp
(vajon miről mesélsz?).
De nincs időm, a zárótéma jön, figyelni kell
(pár kényes állás hátravan).
Kis megnyugvás – s egy fényes teljes zárlattal:
FINE
Fáradt vagyok, s elfáradtál te is.
Az ajtóhoz kísérlek: “jó éjszakát!”
– és végre rossz álom leszel.
(Legközelebb az Arab capricciót játszom el.)

 

Korinna

Lustán szállingózik a hó,
s megcsillannak mind a pihék,
körtáncuk ha átszeli kint
az ostorlámpák ragyogó,
bűvös fényköreit. Két

torz árnyék vagyunk, te meg én,
itt benn, a söntés tocsogó,
szesztócsás pultja előtt.
Sörödbe bámulsz, mereven,
s én hosszan ki az éjbe.

A magnóból híg zene száll,
sután, fuldokolva a füst
szárnyain, s mint a bagószag,
színig megtölti a kocsmát.
Felhorgadnak az alvók:

Múzsám, kezdődik a műsor!
Ímé, felgördül a függöny,
s lám, máris perdül kifelé,
miként táncos Therpszikoré,
s szólót lejt a fogatlan,

már őszülő, romnyi phuró,
a kricsmiszín székei közt.
Cicám! – lehetnél te is ím
e percben Korinna, az ár-
nyas Boiótia szülte,

szirénhangú, koszorús
költőszűz, ki Tangara
mirtuszágas lányainak
fülébe új dalt csacsogott.
De hát jobb, ha te hallgatsz.

Hiszen már szűz se igen
vagy, s elkerült Kalliopé
nagy ívben mindig. Ne beszélj
hát: kuss! Inkább nézem, amint
szállingóznak a pelyhek.