Gondolta a fene?

A vízügyiek (nem vízügyesek!) az árvizeket úgy szokták jellemezni, hogy tízéves, ötvenéves, százéves gyakorisággal következnek be. Ötéves gyakorisággal várható, hogy az Arany Jánosnak tulajdonított hibás mondást valaki elsüti. Pár éve már én is szóvá tettem, úgy látszik, hiába. Hasonló egyébként a post festa helytelen idézése (festam) is. Ilyenkor szoktuk mondani: aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul…

Ezúttal Czigány Lóránt bölcsködött az Arany Jánosénak hitt szállóigével a Gömöri György ellen gőgösen magabiztos, leplezetlenül elfogult, oktalanul és erőltetetten gunyoros cikkében (Kortárs, 2002. 6. sz. 114.). Most derül ki, hogy az emigrációs társaslélektan törvényszerűségei (az SI-faktor: a sárga irigység, a féltékenység) ellen a londoni magyarok sem voltak védve.

Czigány Lóránt változatában Riedl Frigyes írta volna Arany balladáinak elemzésében az ominózus mondatot („a költő arra gondol”), amelyre Arany válasza lett volna a lapszélen: „Gondolta a fene!”

Holott – éppen a Kortársban (1977. 1454.) – Köpeczi Béla már tisztázta az eltorzult szállóige eredetét. Régen volt, hadd ismételjem meg.

A Budapesti Szemle 1878. szeptember–októberi számában Tolnai Lajos Tompa Mihály költészete című tanulmányában ez áll: „Tompa úgy tett, mint Arany, kiről szépen írja Erdélyi, megvárta az időjárást, míg hozzá föláradt a víz, hogy elbocsáthassa csónakát.”

Erre jegyezte meg Arany a lapszélen: „Várt a f… valamit.” A szemérmes Arany még itt sem írta ki a fenét.*

Biztos vagyok benne, hogy öt éven belül valaki újra rosszul idézi Aranyt.

Ha még élek, majd újból jelentkezem.

Péter László

*(Ez a megfejtés szerintünk elég gyönge lábakon áll. A fene szó ugyanis még abban az illedelmes korban is vígan elbírta a nyomdafestéket, lásd például Berzsenyinél a „fene fátumok”-at. Ami pedig Arany állítólagos szemérmességét illeti, nos, ahhoz is lehetne egy-két szava a költő sajnálatosan elveszett obszcén versezeteit számon tartó irodalomtörténetnek. Mindjárt meggyőzőbbnek hatna viszont a dolog, ha a pontok helyére nem az ene, hanem az aszom kerülne. – A szerk.)