Zelnik József
Krisztus király édes-fanyar bora
(Bormisztika II.)
A kereszténység számára három nagy beavatás létezik: a Vízözön, Krisztus megváltó tette és az Utolsó ítélet. Az első kettőnél meghatározó szerepet kapott a bor. Vélhetőleg az utolsónál is jelen lesz, és felmagasztaltatik, mint a tiszták népe. Kiteljesedik, mint a legnemesebb földi íz.
A kultúrák összemberi tudatalattijában nincsen szörnyűbb katasztrófa, mint a vízözön. Az a pillanat, mikor így szólt Isten Noénak: „Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok.” Ebben a képben felsejlik az ősbűn, az erőszak, az erőszakosság. A paráznaságért „csak” két városnak kell tűz által, holokausztban pusztulnia. Az erőszakoskodás miatt az egész földi létnek. Az erőszakosak miatt a néma állatoknak és a szelíd virágoknak is. Noénak ezt a pusztulást kellett látnia. Atlantisz süllyedt el a szeme előtt, ami az emberi szellemnek bűnösen is nagyszerű, oly nagyszerű volt, hogy azóta is minden kultúra vele álmodik. Nem csoda, ha az egyetlen családfő, aki élve maradt, inni kezdett. A földi ősvigasztaláshoz fordult, emberesen berúgott. Ha nem ezt tette volna, beleőrül abba, amit látott. Teljesen persze nem sikerült ez a menekülés, mert az utódok, mi magunk, végül is félőrültek lettünk. Közülünk egy, Khám pedig átkozott is, mert a részeg atya férfiúságát kinevette. Kinevette az életfát, a teremtő hagyományt. A szerencsétlen időben túlélő, neofita féligazságokkal, hirtelen jött felületes cinizmussal becsmérelte az ősgyengeséget. Büntetése örök szolgaság. Nincs nagyobb büntetés, mint az élet már majdnem elnyert királyságából kiűzetni a szolgaságba.
Megdöbbentő pillanat ez a Bibliában. Nincsen semmi moralizálás, semmi szörnyülködés Noé részegsége fölött. Mintha Isten is megbocsátaná Noénak, hogy a világ ilyen pusztulását nem tudja másképpen elviselni. A bor beavatási maszkként van jelen csak azért, hogy felmutassa a második ősbűnt, az ősök tiszteletének a hiányát. Khám arra hivatkozott, hogy ő tiszteli az ősöket, sőt Istent, sőt ha kell: Isten, haza, család… csak ez a szerencsétlen öregember kínos itt neki, és különben is tudja róla, hogy a Vízözön előtti rendszerben is többször berúgott.
Feleslegesen cinikus erőszakoskodás ez, és ezen a kevésen vesztette el Khám a Kánaánt. Noé felébredt, igazságot tett, s mivel már fogytán volt a vízözön előtti bor, a vízre meg érthető módon rá sem tudott nézni, így, ahogy a Biblia mondá: „földmívelő kezde lenni és szőlőt ültete”. Munka közben csak azon csodálkozott, hogy miért kering egész nap fölötte a holló és a galamb. Ezoterizmusra hajló, mai eszünkkel azt is mondhatnánk, a bor atlantiszi hagyaték.
A bor majdnem minden magas kultúrában a megismerés és a beavatás szimbóluma. A kínai titkos társaságokban például eskü során vérrel keveredik, és lehetségessé válik a 199 éves életkor elérése. A bor még a muzulmán misztikusok számára is az isteni szeretet itala, a szufizmusban a kevesek számára fenntartott beavatási ismeret jelképe. Bayazid de Birthâm, a nagy perzsa misztikus pedig fellebbenti ennek a misztikumnak a hármas tagolódását, mikor kimondja: „Én vagyok az ivó, a bor és a pohárnok.”
A krisztusi megváltástörténet csodasorozata is a borral indul. Szinte véletlenül, szinte akarata ellenére kerül Krisztus olyan döntési helyzetbe, ami számára a kereszthez vezető út kezdete. A kánai menyegzőn az anyai unszolásra először még úgy válaszol, hogy nem jött még el az én órám. Majd hirtelen meggondolja magát, és a vizet, a földi emberit borrá, égi istenivé változtatja. Semmi hókuszpókusz, abrakadabra, kiválasztottaknak szóló számmisztika, titkos helyen, titkos pillanatban, titkos társaság előtt végzett ceremónia, hogy azután az egyszerű népnek bemutattassunk mint hódolatra méltó istenkirály, világkirály. Nem, csak néhány egyszerű szó: töltsétek meg a vedreket vízzel, és vigyetek a násznagynak. Már ekkor bevégeztetett. Innen egyenes az út a keresztfára. Itt új bor került a régi tömlőkbe, és szétveté őket. Az egész eddigi, csak beavatottaknak szóló misztikus papi hagyomány felfüggesztetett. Új szövetség formálódik itt Isten és minden ember, minden hívő ember között. A hamis közvetítés süllyedni kezd úgy, mint a Vízözönben Atlantisz. Ezt a tettet a hatalom titkos és kevésbé titkos kisajátítói a mai napig nem bocsátják meg Krisztusnak, ezért van manapság is az ezoterikus hatalmi törekvések célkeresztjében. Csendesen áll, mosolyog, mindenkinek, bűnösnek, bűnbánónak és jónak, mindenkinek, aki hisz, kínálja férfias, édes-fanyar borát.
Bemutattatik a krisztusi boráldozat. Mert látni kell végre mindenkinek, hogy a bikák vagy a kosok vére nem törli el a bűnöket. Nem vásárolhatjuk ki magunkat a bűnből. Csak az igazság tesz szabaddá, Krisztus borában, az eucharisztiában az igazság. Így igaz a borban az igazságtétel is. Krisztus a szőlővessző, bevezet minket Isten, a szőlősgazda házába. Az Énekek éneke szerelmes miszticizmusa szerint bevezet bennünket a borok házába, és zászló felettünk szerelme. Örök kérdésként merül fel, hogy Krisztus miért fordult szembe a zsidó szertartások hagyományával, miért nyúl vissza egy nem zsidó papkirály, Melkizedek áldozati rítusához. A sok ismert és kínálkozó teológiai magyarázat helyett most érdemes arra is gondolnunk, hogy mit jelent egy férfi, a gazda életében a szőlő, a bor, a pince. Ha valaki járt pincefalvakban, ha valaki ismeri azt a hagyományos társadalmat, amelyben nem férfi az, akinek nincs szőlője és pincéje, benne jó borral, az tudja, mire gondolok.
A katalán borimádó Dalí így vall erről: „Egy nagy bor alkotásához egy megszállott ember kell, aki műveli a szőlőt, egy bölcs, aki figyel rá, és egy tündöklő poéta, aki megalkotja a bort, és végül egy szerelmes borbarát, aki megissza. Ha szóba elegyedsz helyi bortermelőkkel, látni fogod, hogy ő a Szent Pétere ennek a mini-Paradicsomnak, de ő sose kérdez a bűneidről, mielőtt beenged téged a mennyországba. Ő a kiáltása a bortermelők nemzetségének. Ha ezt egyszer meghallod, akkor te már nem egyszerűen borivó vagy, hanem egy misztérium ízlelője.”
Ezekből a gondolatokból is világosan látszik, hogy a bor magában is, dionüszoszi beavatás és krisztusi „megkeresztelés” nélkül is misztérium, s ha van igazi alkimista, az a borász, mert neki – ha isteni segítséggel is, de – sikerül átváltoztatni egy szinte ihatatlan édes szirupot valami nemes mássá, borrá. Az igazi borász így Krisztus földi, emberi előképe, mert ahogy a borász egy zavaros édes léből alkot egy tükrösen tiszta, nemes, nagy bort, úgy alkot a bűnös emberből Krisztus az eucharisztián keresztül Isten fiát.
De ez ma még csak hasonlat, vagy ahogy Goethe mondja: „a mulandó ma sem más, csak hasonlat”. Krisztus viszont azt állítja, hogy aki az ő borát issza, örök életet nyer, többé már nemcsak halandó földi ember, nemcsak hasonlat, hanem egylényegű vele és az Atyával.
Hogy az Utolsó ítéletnél a bor szerepe milyen lesz, azt csak abból sejthetjük, hogy milyen kiemelt volt a Vízözön és a megváltás beavatási ceremóniájában. Árulkodik erről egy előkép is. A krisztusi beavatásban mindig az előképek hordozzák a reményt, az ígéretet. Az Úrfelmutatásnál a pap vegyíti a vizet és a bort, a földit és az égit. Megelőlegezi a földi és az égi egyesülését. A keresztény beavatási hármas történet tengelyében a vízzel elegyített bor áll, a vinum, és nem a színbor, ami latinul merum, ezt tudvalevőleg csak a „barbár” szkíták itták. Ha ezt az előképet boncolgatjuk, rájöhetünk, hogy az utolsó ítélet bora a mindenség nagy harmóniáinak a bora lesz. Benne frigyre lép az égi és a földi, az édes és a keserű, a hársméz és a keserű mandula. Benne szintézisbe kerül minden nemes édes és minden nemes keserű íz. Nem emelkedhet föl, csak az éteri, égi édesbe, és nem süllyedhet a száraz, földi oxidáltba. Elképzelhetetlen ízorgia és ízharmónia fogja jellemezni.
Vagy nekünk, magyaroknak mégis elképzelhető, milyen lesz az örök ígéret bora? Vigyázzatok ti, akik a tokaji aszúval kísérleteztek, Krisztus borával kísérleteztek! S ha jól sáfárkodtok, nektek is meglesz a külön hasznotok, mert akkor Tokajról szól ez a jóslatom Hóseás szavaival: „Visszatérnek az árnyékban lakók, és felelevenednek, mint a búzamag, és virágoznak, mint a szőlőtő, és híred olyan lesz, mint Libanon boráé.”