Veress Miklós

Egy mondatra

„S Magyarországot a poklok kapui
sem fogják megdönteni.”
(Kossuth Lajos)

Vannak kapui pokloknak s a mennynek;
s döntéshez tudni jó, ha nincs kiút más:
mert kivitel kell – nem csak megajánlás,
hogy föltalálná önmagát a Nemzet;

mint Bolyai tán (véges végtelenben)
Teller Edét majd – utópikus álom,
ha ágyú kell elébb s így Gábor Áron,
mert a hon leszen végveszedelemben.

A Szem Telekit fürkészheti váltig,
és rajta túl, kik ködben sorakoznak
századiglan… Stiliszták kossuthi

szép képzavarnak vélték is sokáig,
bár háromszor is fátumolt a jóslat –
mert: ránk dőltek a poklok kapui.

 

Folyószabadság

(A megszabadított Dráva ünnepén)

Hiátus: ötven év. A Dráva partja.
Ez a határ: túl messze, ami innét:
a barcsi kertből is kitiltott ottlét,
az örök álom, mely arcom sodorja

ölből öbölbe. Hullámzunk tömeggel
a himnuszokba és slágerzenékbe,
rakéták tüzet szórnak vízbe, égbe:
szabad a part, s a pap kikötőt szentel.

Csak fél század: megint magammá múltam.
Elaknásíthatják, mérgezhetik
a létem, ha drávázik – parttalan.

Most visszanézhetnek, kik értnek – túlnan:
a folyó mindég újjászületik,
akár a nép, míg szabad sodra van.

 

Lélek-piac

(Fővárosi anziksz)

Ma nagypiac-nap van. Mint zsugor-ország
a Garay tér. Túlcsordult gyümölcsök
körül darazsak tigrishada szörcsög,
hogy maguk közt a térképet fölosszák;

kicsiben, ahogy mások határokként
vagy hektárként. Egekbe szöknek – árak;
kislopók nyomában nagy őrök járnak:
tetovált tudatuk felel a rendért.

Valami bűzlik, mert az elcefrézett
eszmékről a hit kezd lefoszlani,
hogy szaga a Nagy Piacot bejárja;

míg rácsai közt úgy zihál a lélek,
mint hajléktalanoknak kocsmai
lebujok elé kikötött kutyája.

 

Reinkar/nációzás

„kihal az emberek világa
és élnek a gázmesterek”
(Weöres Sándor)

Rottyanó befőzések ősi, meghitt
perpatvarai rég a feledésé,
mint akik függöny mögül, sunyva lesték,
hogy végre mikor válunk – róluk ennyit;

míg emlékük is – elunva a békét –
elköltözik e házból majd utánuk
a föld alá – s kik itt maradtunk végképp,
leglényegük lélekké rezignáljuk;

hogy vándorolna létük pókba, légybe
vagy molylepkébe – arra van a partvis!
Az üldözőből így lesz üldözött

s a följelentőből szégyenpecsétje.
De – hajnalt halljuk – élt itt jó halott is,
ki egy boldog rigóba költözött.

 

Hang a szálon

(Egy Radnóti-fordításra)

A költészetnek hangja-szálán
ringadozik valami vers
francúzosan: Apollinaire, s
ezért épp polákice gáláns.

Miklósra gondolok, aki
most nem tűnik oly divatosnak,
mert, mit vérré festettek vásznak,
merte a színt fordítani.

Hogy meghalt – kétéves lehettem.
Kostrowiecki néz halhatatlan
két-világháborús térképet

históriámba. Nyaram éget
egy hangszálat. Téphetetlen,
mint holtak torkából – a hang.