Horváth Elemér

a negyvenhatodik év

ezt a szép szabó lőrinc-kötetet
tőled kaptam húsz évvel ezelőtt
búcsúztál volna vele? nem hiszem
akár hozsánna akár requiem
egyszerűen szép versek szerelem
amin nem fogott ki se értelem
se halál a semmi ígérete
ennyi idő után hadd valljam be neked
különös semmi ez kapaszkodom bele
s tudom hogy szalmaszál és talán annyi se
vagy ahogyan ő írta „kezdete
két külön útnak szét a semmibe”
örök út végleges és végtelen
józan vagyok: igen és józanabb: de nem

 

értől az óceánig

ha marad valószínűleg
minden további nélkül fölhúzzák
fiatal félénk névtelen
ebből nem lesz mártír soha
megkönnyebbült amikor lelépett
az örök jövendő elől
s hosszú élete folyamán
csak azért nem lett keserű
mert otthon is örökké hazavágyott
természete volt a hiány?
mindig mindenütt boldogan
emlékezett a patakra
amelybe fejest ugrált mint gyerek
s fürdött a csendes-óceánban is

 

p. e. grófnénak

drága asszonyom ezt a levelet
new yorkból írom önnek 2000
őszén s természetesen magyarul
tudom kissé nevetséges dolog
hiszen ön nem is létezett soha
kivéve egy erdélyi száműzött
álmaiban de ennyi épp elég
hogy megköszönjem önnek ezeket
az álmokat magam is hasonló
sorsban részesültem ámbár a sors
azt hiszem pontatlan szabad vagyok
s öregen is végzetes akarat
persze nem küldöm el mert hova is
hiszen ön nincs és én csak álmodom