Kortárs

 

Tőzsér Árpád

 

Születésnap és variációk

(A Tanulmányok költőportrékhoz című sorozatból)

Hát uraim ma valóban szép nap van – szól
ihletetten az autóúton egy Prágát célzó
k Favoritból szállva (tán úgy Jihlava táján)
Grend El a lévai származású író s glóbetrotter –

Várhat engem a 70 éves prágai Mester
híve kicsit remekel ezen árok partján –
S később: – Fogyjon az út! bár most jut eszembe
Tycho Bráhe is így röppent föl a cs
illagokba

„Róz
emberk ura vár natalíciára” – mondta
s este az ünnepségen addig ivott míg húgyhólyagja
szét nem robbant mint a szupernóvák az űrben

Állt a csillagász a süvöltő élcek s ónpoharak közt
s megrendülve nézte a lába között s a padlón
szétszikrázó
Kassziopeiát: véres húgyot

Jegyzet az első és hatodik sorhoz

1972 áprilisában Weöres Sándor Pozsonyban járt
Versei a koronázó városban két évvel megelőzték
Például a Téma és variációk c. emlékezetes opust
az Irodalmi Szemle nevű pozsonyi lap publikálta
először s azóta a versbéli szép nap és a kutyák
nem az árok hanem az Isz 1970/2-es számának
partján remekelnek immár az idők végezetéig

Jegyzet a negyedik sorhoz

De ki sejti 1970 februárjában
hogy majdan negyedszázaddal később
W. S. nyolcvanadik születésnapján
Grend El a lévai származású glóbetrotter
egy szlovák nyelvű kereskedelmi adóban
két tőzsdei hír s egy kétes tartalmú német
reklámszöveg között ékes cseh nyelven
Weöres egykori versét fogja remekelni!

Jegyzet az ötödik sorhoz

A Mesterről a prágai tudós filoszról
e szöveg szerzője őriz egy fotót
Fiatal filmes írónő készítette akit azóta
a lantfarkú madarak lilavörös színei kicsábítottak
Ausztráliába Áll a Mester hegyes fülekkel
a lilavörösre stilizált képen mintha a Mount Olga
gyenhennafényű sziklái között
állna
Kafkáról beszél fejezeteket olvas föl úgy A perből
hogy a jogi terminusokat orvosi műszavakkal
helyettesíti s bebizonyítja: a szöveg jelentése
ezzel a herézissel sem változik meg

Jegyzet a változatlan és örök alapstruktúrákhoz

Ma szép nap van csupa sugárzás futkosnak a kutyák az árokszélen és mindenki remekül tölti az időt
még a rabkocsikból is nóta hangzik Ma szép sugárzás van csupa idő kutyáznak az árokszélek a
futkosásban és a nap nótával tölt mindenkit még a hangzásból is rabkocsi remekel Ma szé
p tőzsde van
csupa születésnap és lantfarkú madár variálódnak a fiatal filmes írónők a struktúrákban Weöres
Sándor kedvenc festékeivel lobogtat mindenkit még a rejtelmes huzagolású röppályákból is kék
Favoritok remekelnek