Szegedi ekhó

Az emberi emlékezet korlátolt. Nem róható föl Hubay Miklósnak sem, hogy csaknem két évtized távolából tévesen emlékezett az Illyés Gyula halálhírével kapcsolatos eseményekre.

1983. április 15-én ünnepeltük Szegeden Juhász Gyula születésének századik évfordulóját. Magyar szokás szerint bő héttel megkésve, post festa. A költő ugyanis április 4-én született.

Délelőtt a városháza közgyűlési termében kezdődött a Magyar Irodalomtörténeti Társaság vándorgyűlése. Az ünnepi előadást Baróti Dezső, a szegedi egyetem 1956 után börtönbe zárt professzora – ’56-ban rektora – tartotta Juhász Gyula világa címmel. Ez Szegeden, Komócsin Mihály városában rehabilitációjának is beillett. Hozzászólt Madácsy László, Baranyai Zsolt, Lengyel András. Délután az ünnepi ülés Kispéter András, Grezsa Ferenc, Csaplár Ferenc, Tasi József és Tverdota György korreferátumaival folytatódott. Utána megkoszorúzták a költő sírját és szobrát.

Juhász Gyula szobrát ugyanis már 1957-ben fölavatták. Hubay Miklós tehát nem szoboravatásra jött Szegedre. Hanem az irodalmi est ünnepi szónokául.

Ott voltam a kisszínházban, s most megnéztem a Délmagyarország másnapi tudósítását. Ez nagyon tanulságos. Szombati szám volt, terjedelmesebb a többi hétköznapinál. Az első három kolumnán olvasható a Határozat a XII. kongresszus óta végzett munkáról és a párt feladatairól. Elfogadta az MSZMP Központi Bizottságának 1983. április 12–13-i ülése. A 4. lapon található a beszámoló Juhász Gyula centenáriuma címmel. S csak a 9.-en: Elhunyt Illyés Gyula.

Viszont határozottan emlékszem, hogy Illyés halálhírét éppen Hubay Miklós jelentette be megnyitójában a függöny előtt. Bár igaz, hogy napközben már valahonnan kiszivárgott, tehát inkább csak megerősítette a suttogott hírt, semmint újat közölt volna.

Péter László