Rentz Mátyás

Gyúka, a pénzkereső

A világító reklámtáblán a kép: Pannónia motorkerékpáron kurtaszoknyás-hosszúcsizmás fekete menyecske lovagol.

Kisfiúnak látszik, bár férfiizmokkal, ám válla éppen a pult pereméig ér. A lovagló nőt bámulja. Hegektől barázdált vastag, színtelen ajkai elnyílnak.

A vasboltos a pultra támaszkodik. A kisfiúhoz beszél, de a segédjének szánja.

– Kéne, mi? Jó lenne felpróbálni? Én bizony huszonhét éve lesem ezt a képet, de megmondom úgy, ahogy van, pedig nem fiatal már ű se, de én se vagyok az, aki voltam, mégis bevezetném neki a lompost még máma is!

A kisfiú még mindig a nőt bámulja.

– Na? – a vasboltos a kisfiúra néz.

– I kket agya! – azzal egy marék aprót szór a pult üvegére.

– Ne szemetelj, gyerek! Ezért az apróért a festék kupakját se kapod! Pénzt adjál! Mintha nem tudná apád, mennyibe kerül a festék. Különben sárgát vitt.

A kisfiú toppant:

– Ikk ket a gyá! Kúnyádat!

– A tiédet, az igazit! Hoci a pénzt, Ickikém, kapod is!

A kisfiú türelmetlenül ver öklével az üvegre: hüvelykjével gyűrött ezrest szorít.

– Olyan ez, mint a Rodolfó volt, csak a kezét kell figyelni! – magyaráz a vasboltos.

– Meg a szemét is! – figyelmezteti a segédje.

A leghaloványabb vízkéknél is fakóbb szemeivel mereven bámul a kisfiú. A segéd leemel egy sárgafestékes szórópalackot a polcról, és a vasboltos keze ügyébe teszi. Most elkapják. Erősen figyelnek. Már megbeszélték, ha még egyszer próbálkozik a gyerek, a segéd az áruért nyúló karját ragadja meg, a vasboltos pedig a fejét fogja markai satujába, ne haraphasson. A szabadon maradt karjára nincsen elképzelésük, de csak idáig jussanak el, majd a szituáció adja magát.

Adja is:

A kisfiú, mintha szemét lenne, a kassza felé veti el a pénzt, amit a vasboltos önkéntelenül is el akar kapni, ugyanebből a mozdulatból a kisfiú már megragadta a festéket, s amikor a hóna alatt baljával átnyúlva visszaveszi az ezrest, a bejárat felől terpeszben, széttárt karokkal közeledő vevő lába között becsúszó technikával máris a lépcsőkön egy bukfenccel, csontjai csattognak: iszki!

A segéd ekkor lendül át a pulton.

– Majdnem elkaptam, a’sstenfáját! – sajnálkozik a vevő.

– Nem kapnia, rúgnia kellett volna! – bosszankodik a segéd. – Rüszttel!

– Elkapom én egyszer, el, roattannyába! – söpri be az aprót a vasboltos.

*

Bolonnégyszem tanító, amikor az első tanítási napon összeterelte az osztályt, három hiányzóról kérdezte a gyerekeket. Kalla Ágoston Dzsekicsán szerint Kalla Augusztináról mostak, Monostori György Szilárdról senki se hallott, ilyen név nincsen is a faluban, és Turbán Mónikának a kicsikre kell vigyáznia, mert senki sincs otthon. Hát hol vannak, hát az apukája megint a csíkoskatonákhoz vonult, az anyukája meg a mamuja odavannak magyarasszonynál, a papujának meg nincsen lába.

Ember, ráadásul négyszemű, azaz hemüveg – megilletődve néztek föl a tanítóra. Sabjánné, Rozogné és Mátka Szilvia megmondták, kivetetik a gyereket, illetve lyányokat, mert az nem igazság, hogy embertanító, verjem a hemüvegébe, tanétson elsősöket, adjon az igazgató rendeset, asszonytanétót. De mit is akarnak ők, amikor maga az igazgató se ember, csak asszony. Mátka Szilvia nem sokat állt le vitatkozni: persze, a magyaroknak asszonytanétót adott az igazgatónéni, de majd ő tud hozzá, levelet ír az igazságos miniszternek! Elővonta rádiótelefonját: és az ombucnő csak annyi, egy telefon, benne van a memaóriába.

Semmi tanítás nem volt az első nap, a gyerekek megkönnyebbülten nevettek, rajzolás, éneklés, torna. Tornaórán aztán talált Bolonnégyszem egy gyereket. Ott állt izompólóban a nagynyárfa alatt.

– Hát te, kisfiú, ki vagy? – kérdezte Bolonnégyszem.

– Icki.

– Iskolás vagy?

Vállat vont.

Kiskirálynő tündérruhájában az óvodát az iskolától elválasztó kerítéshez tipegett.

– Csókolom, tácsi. Icki e! Úgy híjják, Icki.

– Ismered?

A kislány csak nevetett.

– Testvéred? Papudról-mamudról?

Tündérnevetés, csingling. Királynőcipője aranypántos szandál, fehér nejlonruhájában aranyezüst szálak. Gyönyörű fehér bőre tisztára dörgölve, orcáin kevés pirosító.

– Anyádról testvér?

Icki karjait összefonva fordult el, köpött.

Bolonnégyszem a kisfiú vonásaiból kívánt okosodni, lássuk csak! A kisfiú feje krumplira verve, duzzadt ajkain fehér hegek mint apró giliszták, orra nyégerre verve, arcán forradások, kék szeme fekete a gyűlölettől, homlokán a bőr keményedéses, ni, a feje mintha aranyporral lenne megszórva, milliméterhaja szőke, hipp, ide, ebbe a mélyedésbe egy seprűnyél éppen beleillik!

Bolonnégyszem leguggolt. Icki hökkenve lépett hátra: bolond ez az ember? Így akármikor fejbe rúghatná, s mire fölkecmeregne, ő már icki, túl a kerítésen!

– Ki vagy te, tudod? Hogy hívnak, mi az igazi neved?

– Nincs annak igazi neve, tanárbácsi! – szólt bele, pedig nem telefon, Németh Viktor nagycsoportos. – Icki a menyhelyes Szopos Fidinek a fia.

– Szopos a te anyád! – vágott vissza kiskirálynő Szamanta.

– Apátok-anyátok egy? Egy házban laktok? – fordult Bolonnégyszem a kislányhoz.

– Igen! De nekem nem testvérem ez!

Dön-dön óvónéni a kerítéshez döcögött:

– Monostori Szamantának hívják a kislányt, ha ez segít!

A kislány futtából kiáltotta ki:

– Á, semminemigaz, én királynő vagyok és Eszmeralda!

A következő óra megint rajzolás, család, azt kellett rajzolni. Az újgyerek nem rajzolt semmit, mert a ceruzát nem tudta fogni, egy nevetség volt az.

Bolonnégyszem orrnyergéről lecsúszott a szemüveg:

– Gy-ö-rrr-gy.

Icki vállat vont, eladdig egy szót sem szólt még.

– Gyurka!

Ez tetszett:

– Ggy-úka. Gyúka!

– Gyurka! Gy-u-rrr-k-a. Mondd, retek!

– Gyú, ka.

– Mondd, motor!

– Gyú! Ka!

Ebéd után Icki beköszönt a házba: Gyúka! Elment a mamuja felé, bekiabált, Gyúka, a mamu odavágott egy kannafedőt. Este hazajött Fidi az útról a kicsivel, mondja nekik: Gyúka!

– Na, szopjále, jól megokosodtál már az első napon az iskolában!

Éjszaka megjött Pofesszor is a barátokkal. Fel a villany, sör az asztalra, pálinka, cigaretta. Vidijó.

Fidi betette a kicsit a szekrénybe, odafenyegetett a sarokban villogó szempárok felé.

– Na, hogy jött haza a fiad az iskolából?

– A te fiad, kúanyád, memmontam! – idegesedett föl Pofesszor, emberkedett, tette magát.

– Azt mondja, Gyúka. Hogy ő Gyúka, hogy ő Monosztógyő, a Gyúka!

A barátok dicsérték Bolonnégyszemet. Tanította őket is, csuda egy tanétó, sosevót tanulás, minden órán rajz, ének, ízlik a galagonya, verekedni se tud. Dilihalidéjt ötödikes korában tanította meg olvasni azzal, hogy csak akkor szerezhet jogosítványt, faszacsávó, oszt Cocpoltos Hebrinek meg két jogosítványa van, hétköznapi meg ünneplős, a keresztet is csak úgy tudja odatenni, ha fogják a kezét.

Semmivel nem lehet fölcseszni jobban Pofesszor agyát, mint ezzel: Icki az ő fia.

Utána a szám következett. Gyúka fölkelt, mutatta Brucli, aztán Svájcenyéger, és kinyomta kottából a tízkilós súlyzót. Kapott fél pohár sört, csiha!

*

A módszert Pofesszor fedezte föl. Egy rendes gyújtáselosztót nem talált a házban, föl kellett mennie a bontóhoz. Otthon senki, Fidi takarítani járt. Tuning Super Team – a Lada csukottajtó-stílusban feketére festve, már csak a gyújtáselosztó hiányzott belőle. Kapta a liberaót Pofesszor, az egyik csak gyengén nehézkes, különben tiszta, azt berakta a gyereknek. Gyereknek hívták még, nem volt másik. A védőnő fenyegette őket, elveteti tőlük, ha még egyszer véletlenül leesik az ágyról. Nem merte hát Pofesszor egyedül hagyni. Még véletlenül errejárnak a gyivisek és elviszik. Kapta, elindult a bontó felé gyalog, három kilométer, semmi az, majd csak jön egy testvér. Hatot lép, hát megáll mellette a paraszt, óccsókissuzuki, hova mennek. Kezdi Pofesszor, hogy bö, dadog, bö-bö: be a kórházba. Különben Pofesszor bëlga, ha elfelejtettem volna mondani, de nem úgy, mint a Gaborindó barátja, hanem beszédhibás. Elkezdett aztán vetíteni a parasztnak, az meg ette befelé. Secperc, már a városi körforgónál voltak, ötszáz forintot adott a paraszt gyógyszerre, és be is vitte őket a kórházig. Csakhogy a körforgótól a kórház majd két kilométer, azt gyalog megtenni, az nem jött be, egy városi nem állt meg. Esős idő, szeles, az volt a jobban fizető. Pofesszor már tudta a típusokat, mik állnak meg, mik nem. Peciális gyógyszert szed a gyerek, csak a drága, arany Vári Ágnes Doktornő tudja fölírni, usagyóccer. Jókedvében Pestig is fölmentek. Mindig akadnak köcsögök, akik egyenesen a kórházakig akarják vinni őket, erővel. Figyelni kell az ilyeneket. Észrevette ő, időben észre a nyégerbarna mercédeszt, hogy ez megvolt már, ismeri is a csávót, rohadtgazdag tót, gépei vannak, az elsőre adott egy ezrest, most meg hiába állt be a buszmegállóba, a csávó is bevágott, elkezdett anyázni, hogy mindennap látja őket, és ismeri már az ilyet, de beadja őket az önkormányzatnak, ilyesmi, kihívatja a fókuszt vagy a mátékrisztinákat rájuk, meg a hittérítő duma, hogy majd ő ad munkát, őnála van, még válogatni is lehet, gépkezelő vagy szerelő.

*

Pofesszor nagyon örült elsőre, hogy gyerek lett, nem lyány. A menyhelyen a Gyógyszeres Marika néni, a felsős lányok felügyelője mesélte, hogy egyszer egy titokzatos férfi látogatta meg Pofesszort. Nagyon szép kabátja volt és zöld Wartburgja, valamilyen György, ezért lett a gyerek György. Aztán kezdtek kiderülni a dolgok, hogy éppen odavolt gyakorlaton a csíkoskatonáknál, amikor Fidi úgymaradt, három hónap azért sok, meg fakult a gyerek haja, szőke lett, még a saját szülő édesanyja is lekurvázta ezért Fidit. Beteges is volt, semmi, nyígár, mint a csiga levezett, sárga, ha betojt, a lyik-lyuk házban se lehetett megmaradni, feszt sírt. Később már nem, sőt, nagyon is csendes lett, látni való volt, nincsen ki egészen. Órákig ült a porban, és fadarabokat tologált föl-alá, buu-buuum. Azért Pofesszor nevelte. Kottázta mellyre, vállra, felkarra. Mint kis Tarzán, a ledöntött oszlopon csimpaszkodva haladt. Be akart járni mindenhová, reggeltől estig koncsorgott, a testvérek-rokonok megsajnálták, kezébe egy zsírosdeszkát vagy bodagot: iszki-te! Sokan megszerették a kis nyémát, szépen vigyorgott, kannavizet a kútról behúzta, fáért szaladt, boltba. Két-három nap elunta, mindig csinált valami balhét. Elküldik a saját édes anyjáék a boltba, kenyeret vegyen. Mit törődik azzal Kisszinger, Icki fererórosét kér, meg a búrágó kis piros ferráriautót. Kiadta. Ott találták meg éjfélen a benzinkútnál négykézláb Ickit, már lekopott a ferrári kereke: vum, búú, búúúúúaááááá!

*

El szeretném mondani: a Bihari utcában huszonkét házban laknak. Nyolc ladakocsi van, egy kék-ződ vambúg, most Pofesszornak ez a golfkocsi, fókszvágeny. Vidijó, téve minden házban, parabola tizenkét házon. A Bihari utcában negyvenegy gyerek van és harminckilenc lyány. („Legendásan szeretik gyermekeiket.”) Van a harminckilenc lyánynak összesen hét babája, azoknak van lába kilenc, karja tizenkettő. A gyereknek jobban kell a játék, mert annak nincsen annyi dolga. A negyvenegy gyereknek van tizenegy kisautója, de abból három egyenesen Pupu-fia Zsótikáé. Még Pupuéknál egy majdnem-egész transzformer is van. Gyerekre-lyányra egyformán jár családi pótlék, nevelési támogatás, beiskolázásisegéd, évente egypárszor ecceritámogatás. Akkor még a cocpoltot hozzá sem adjuk, el sem osztjuk. Nem szeretném elmondani, hogy a családi pótlék mire megy, akármelyik asszony elmondja azt pótlékosztás napjának estéjén, ha nem tudta megelőzni az embert a pénzfelvételben. Ahhoz viszont nem kell elvégezni az egyetem cocológiaszakját, hogy akárki összeszámolhassa, a nyolc kocsmában hány péznyerőgép darálja befelé az aprót, segédosztás napján mennyi dobozossör pukkan. Nagyon bonyolultnak látszik ez, kérem, de egyrészt megvan a cocológiai magyarázattya, amin különben az egész Bihari utca repedtre nevetné a hasát, ha egy bötűt is érthetne belőle, másrésztviszont a cocológusokat is meg lehet érteni, mertugye amikor bármelyik szülőt is kérdezik, hát az már kezdi is: a szívét ő magamagának elevenen kitépi a gyerekéért, már az ingje-blúza mellyit szaggatja is, könnyek a szemében, az óvónéni meg szenvtelen arccal mutatja az óvodában, hogy a kényszerrel beóvodáztatott ötéves gyermeknek ötvenszavas a szókincse, az is a tévéből való, a manipulatív készségéről annyit, hogy a ceruzát úgy fogja, mint a balta nyelét, és a soselátott fehér rajzlapba úgy döfi, mint kést.

Gyúka ferráriautója nem számolódik bele az állományba, mert a gyűrődést kevésbé bírta, mint a gazdája. A kisótót széttaposta Pofesszor, viszont Gyúkának csontja se tört, pedig Pofesszor rajta brékelt félóráig.

Kézzel eléggé fárasztó és fájdalmas Gyúkát verni, föl se veszi azt.

Történt egyszer, még nyár volt, lyányokat még szégyen nélkül lehetett harisnya nélkül szandálban iskolába engedni, de gyerekre már kabátot adtak, hogy Revansburger Friedrich, az üsd-vágd a svábot klub ex-doyenje, ex-ifjúságvédelmi őrjáró, polgárőrparancsnok, ex-ateista propagátor, a templomi kórus szólamvivője, a sváb dalkör vezetője szakszervezeti alvezér minőségében látogatott le az iskolába. Gyúka éppen a felsőtagozatban szemlézte a felhozatalt. Revansburger többszörösen kitüntetett pedagógus, szaktanácsadó, sportember és kézügyes. Megállítja Gyúkát:

– Hát te ki vagy, kisfiú?

– Tekia! Kappefaszon!

– Hű, a teremburáját, hogy beszélsz, kisfiam!

– Ciddki anyápúú a fíresgecit!

Vannak pedagógusok, akik rexütővel járnak órára, mások a táblai vonalzót értékelik, míg néhányan a klasszikus mogyoróvesszőnél maradnak – ami ma, jobb híján, orgona. Revansburger eddig csak lapátkezeire hagyatkozott. Most is, durr, pofon teríti Gyúkát.

Gyúka a falhoz lép és belefejel. Gyűlnek a gyerekek, ismerik ezt a mutatványt. Szól Gyúka feje, mint a bőrlabda, bimm, még egyszer a falba fejel.

– Mia, üssé, paaazmeg, e’ semmifót!

Nádházi Ronald elmagyarázza:

– Eztet nem így szokták verni, kézzel, tácsi. Dróttal szokta az apja kikötni, úgy kell, szíjjal meg bottal.

Nevetik, kartávolságon kívül, Revansburgert: még ennyit se tud?

Gyúka lebiggyeszti ajkait. Máma már nem lesz több szoknyaemelgetés. Visszavonul: erőből, mellkasa előtt váltogatva a fogásokat, föl a gázcsövön az étkező tetejére s vissza az alsósudvarra. Föntről még leköpne egyet, de Revansburger már eltűnt.

*

Inotai is pályázik Gyúkára, elkapja egyszer! Sokan pályáznak még Gyúkára, például a Vajkai káefté toyotás brigádja. Háttekivagykisfiú, megengedte nekik simogatni a fejét, ő meg kormányozhatta egyenes úton a totyotát. Beszélni nem, számolni igen, csuda, nézték, akármilyen pénzt megszámolt, oda-vissza. (Gyúka sajátos matematikája: háromévesen élből bizonyította tételét Pofesszornak: Ictok tik elék dobososő ahhoh, ety búlakko neke ics: Elláli!) Kézen jár, mint más lábon. Liki-malti, táncol. Bodor Sándor tanítgatta, Kelemen Iván használt gyerekruhát kerített, majdnemúj cipőt. A zoknit azt nem állta Gyúka, azt lerúgta, eldobta. Soseis volt zoknija, minek a. Bolonnégyszem kiállt az építkezéshez, megfenyegette Gyúkát, hogy nem maradhat bent ezentúl korrepetálásra, és nem kap házifeladatot, semmi, copjále, integetett neki Gyúka. Küldik aztán egyszer reggeliért, nyolc óra, kilenc óra, semmi. Kétezer forinttal engedték el. Délben elő a táskát, a hazait, repül egy kavics. Pikk, még egy kavics a totyotán, ez már nem semmi. A templomkerítésen Gyúka, szájából, mint szivar, merci-csoki. Láloká má vídá, énekel nekik egy kicsit, aztán előkapja ceruzáját, mit kapjanak be neki. Szabó Ferke hátravágja a bézbólsapka simléderét: majd ő elfogja! El is, a homloka közepébe egy téglaszilánkot, a doktor varrta össze, hat öltéssel. Hol a pénz, hol a pénz – zavargálták egy kicsinyt, két vagy három óra hosszát, aztán Gyúka elunta, be az iskolába, Bodor Sándor utána, igazgatónéni elállja az útját, Bodor elő a brigádtelefont, hogy ez rendőrségi ügy, az igazgatónéni is lekapja a csípejéről, hogy olyan neki is van.

Estére hazamegy Gyúka, elkapja Fidi cigarettáját, szívja, ahogy kergeti, majdnem fölborítja a kicsi kocsiját: Majd apád elkap. El is kapta, mint rendesen, föl a gabancánál a húskampóra, elállt a karja, akkor Fidi, ahogy így verik, bimm, le a nagy edzőcipő, hát kiesik belőle, átizzadt, büdös is, de ezer forint. Gyenge nap volt az úton, ötezer forint. Öt meg egy az hat, még ez is semmi, ha mindent összeszednek a háznál, az is semmi. Gyúka elégedetten vigyorog, ezer forint, azért az nem semmi egy gyerektől. Pofesszor és Fidi nézik a pénzt. Öt meg egy az továbbra is hat. Holnap reggel jönnek Lisznyaiék, tízzel kell beszállni. Bankos Rócsi egy hétre ad négyet, tízet kell visszaadni. A cocpolt óta több a kamat. Pofesszor pedig már kitalálta magának a cocpoltot, ő magamagának, igazitéglából igazialapra igaziházat. Mer’ a cocológusok még a cocpoltrul semmit se tudnak, de a téglaipar mán cocpolttéglát gyárt, van cocpoltajtó-ablak. Cocpoltháznak az eleiben sóderrel hányt ásónyomnyi árok vót az alapja, a lábazat tenyérnyi igazibegony, de abbul is a felecement kispórolva, aztán a fal, egy-egy pëtty gyenge majter, minden ipphogycsak, így is volt cocpoltház, ami az átvételre összedűt, mert szétázott az esőben. Későbbet mán nem bonyolították az építéssel, fölépíteni, szétbontani, újrafölépíteni másnak, megint szétbontani, föl a harmadiknak, hanemcsak papíron, mert úgy csak kényelmesebb, oszt az építtető is jóljárt, mert kapott egy kis öreg házat, ami azért jobb, mint amit ő mán a tíz évben lelakott, oszt a cocpoltos meg főleg jobban járt. Ám Pofesszor olyan házat akart, amiben minden igazi, már meg is rajzolták. Pofesszornak leesik a húszfillér, Gyúka arcáról leolvad a vigyor.

– Iecse töpp! Eiji aan, iecs!

– Iecs-iecs a kurvanyádat, add ide mindet!

Fidi már az ajtónak ugrik, Pofesszor a drótot veszi elő.

Gyúkának egy pillantás sok. Már a drótot veszik elő? A múltkor a saroknál ugrott ki a buszbádogon, most nem lehet, Pofesszor lehegesztette. Az ablakon keresztül? Az csak a vidijón van, cukorüveg, a buszablakról lepattanna, mint a labda. Dönt: elárulja pénzét. De lesz ő nagy: Pofesszorba villanyt vezet. Fidit, ódikocsija lesz, mint Dedének, az ódikocsija után köti dróttal. Nem, eladja a hármasútra harmincezerért. Király lesz, bosszút áll mindeneken, rettegni fogják. Bolonnégyszemnek is megadja, elzavarta a délutániról, azért megadja még neki, hemüveg, oszt mégsenem látta, hogy nem ű vót az, hanem a Bodóka.

Míg Fidi és Pofesszor a budi mellett a szaros üvegcserepek közül csipegetik a pénzt, Gyúka rágyújt.

– Oaggyatokme! – kívánja nekik.

Géppisztolya lesz, azzal mindenkit lelő. Letartják, nem bánja, király lesz odabe is, intimszobára felváltva hozzák a nőjeit.

Karját a hideg ellen összefogja, elindul egyenesen, át a burgyinon, majorfődjin, egyenesen a szántáson. Addig megy, míg cirkuszt nem talál. Volt őneki igazi papuja, Parasztnak hívták, mert disznót tartott. Az mesélte, mert az úgy mesélt, mint a téve, hogy volt Pofesszornak egy sokkal öregebb bátyja, anyjukról nem egy-testvérek, az egyszer, piff, elszökött a cirkuszosokkal. Rendőröket kűttek rájuk, de a cirkuszosok elvarázsolták a gyereket. Hát egyszer mit mutat a téve! Kárlóni ugrócsoportot, abban van egy igen fájin gyerek, olyasmi, mint a Szécsipál volt, aranyruhában, hát az volt a Dezső! Takszit fogadtak, Nyúlbélát a vambúgkocsival, fölmentek a nagycirkuszba, van-i Dezső a Kárlóni csoportba, hogynelenne, ő a Kárló Kárlóni, na, mi őtet keressük, a papu direkt befűsülte a haját Szécsipálosra, nem is kérdezett a csávó semmit, csak mondta, várjanak, hát jön a Dezső, nagyon magas, az egész mellye kivan a fínyes tornaizéből, azt mondja: „Nem ismerem ezeket a cigányokat.” Mamu úgy rítt, míg a pestrül ki nem értek, aztán tovább, le, már a benzin is kifogyott a vambúgbul, még akkor is rítt, amikor a papu megállíttatta az autót a Lacicsárdánál egy kis dögkóbászra meg huvértuszra, nem úgy rítt, mint temetésen, vigasztáson szoktak, hanem nyémán.

*

A nap Fidi acsítására virrad. A féltető alatt a sárga Golf-egyes kék vájpör-csíkokkal: betűk a friss festékbe karcolva, rombuszok hasítékokkal, fehérzöldkék sebek.

Gyúka gyilkos unalomban ődöngi az utcákat. Már bevert hat verandaablakot, utcahosszak kutyáit ugattatta, csak nem csillapodik háborgása. Mennyi pénzt összeszedett ezeknek, királyosba számolva is tízet, tízet, tízet, soktízet. Mást is vernek, de csak kézzel, esetleg bottal vagy szíjjal. És azoknak van kivételes napjuk is, és látnia kell, danyont esznek olyankor, meg banántot, néha addig, hogy kiokádják, a kutya eszi föl, de semmi, már szaladnak is vissza, és eszik a gépsonkát a danyonnal egybe, banántot harapva hozzá. A Szamival sohaseis szedett össze annyi pénzt a Fidi, ki hitte azt el, hogy az beteg, amikor puffancsra vót etetve. Ez a mostani meg, nyéger baba, feszt vicsog. El van kapatva. Csipkodnia kell az anyjának, hogy ríjjon, azt a kövér húst, föl se veszi. És semminemigaz, és ezek nem apja-anyja, és tényleg elcserélték a menyhelyen, és Bolonnégyszem is csak teszi a fejét, hogy majd megtanítja, csak lllllllllllllllllll, csak igen ritkán, mint amikor az apja a motort gyújtaná, lllrllllrllll, letek, letek. Retek. De minden másképp lesz, nézi a derengésben kézujjait, már csak ennyi kell, király lesz, ódival jár, nőket vesz, csicskái lesznek, király’ fog élni. Nem sok idő már, lehet menni iskolába. Mire sárgán süt a nap, lehet men-ni. Bolonnégyszem már korán bent van, rajzlapot oszt, lehet énekelni. Hopp, itt a keresztes utca, erről jön föl Nígyszem, megvárja, de messziről, és nem szól hozzája, még nem is köszön nékije, és hogy direkt bosszantsa, majd az ablakon ugrik be, mint régen. Vállát a kűhideg begonynak veti, úgy vár. Ha legalább akkora lenne, mint a begony. Lesz ő kétakkora is, mint a begony, akkor mindenkivel számol, elsőbbet Pofesszorral és Fidivel számol el. Jól megkamatoltatja őket a pízekre, amiket elszedtek tőle. A kamat úgy számolódik, hogy minden új hétre a felvett pénz és még annak a felét hozzá kell adni, aztán a következő hétre így, megint. Pénz. Király, akinek pénze van.

Reggel van, az utca mégis kihalt. Fölnéz a sarki házra. Itt a tótasszony lakik, pénz. Rengeteg pénz lehet itt, az asszony tésztázik, pálinkát főzet, virágozik. Semmit se költ, rossz ruhákban jár, büdös is. Körülnézni kicsit? És ha elkapják, mi van, bevitetik. A gyivi rosszabb, mint a börtön, de utána a menyhely már jó. Minden szép és új. Mindennap tiszta ruha. Tiszta gatya is, a gyár mos róluk, a mosógyár, voltak ott. És az még semmi, mert mostmár olyan menyhely is van, tiszta egy falu, parasztházak, ilyen magyarasszonyokkal, tízen sincsenek egy házba, csupa új minden, oszt simán meg lehet szökni, oszt ottan nem is verik az embert, a gyivit meg ki lehet bírni, azt a pár napot, űtet Pofesszor mán föledzette úgy, a szemükbe nevet. Csak a zokni ne kéne.

Fel a fára, átcsimpaszkodni a csatornán, be az ablakon.

Magyarház, tiszta szag, feszt takarítanak, egy ilyen nagy házban egy lakik, feszt takarít, búcsúra, karácsonyra, húsvétra, egymásnak takarítanak, kényességből. Meghal egy, a sírra ráköltik egy ház árát. De Németh Róberték két ház árát költötték a mamujuk sírjára, tellett a sok alaméniumból meg rézből meg vasakból, azt mondta Németh Róbertné a tévének, hogy ő nem felelős azért, hogy ezek a cigányok mikeket hoznak ide, oszt a Németh Róbertné azelőtt Dike vót a Csusza-parton, oszt olyan nyéger az, mint Ámáldína a Zörökszerelembe.

Széket visz az Erzsébet háló szekrényéhez, megnézi magát a tükrösben. A lepedők ujjnyivékonyan, gyűretlenül, kettőn koszfolt, benyúl, egy köteg, be a gatyába, ickite.

*

Bolonnégyszem a fülébe leskelődik, mit akarhat. Nincsen ellenőrzés, csak az ő fülébe leskelődik, buzi. Sokan mondják, buzi ez a Bolonnégyszem, olyan a keze, mint egy nőnek.

– Nem apám maga, hogy nyúlkáljon, nem vagyok én buzi!

– Na eridj, mosd ki a füleidet, de alaposan, vagy csutkát hozok, én mosom ki!

Kilóg a zsinór a köpenyzsebből. Ezért hát!

– Mit akar! Nem vagyok én nyéma!

Bolonnégyszem lebukott, ígyhát előveszi a készüléket.

– Csak próbáljuk meg! Nem vagy te süket, de ez a műszer fölerősíti a hangokat, hogy jobban hallhasd, szebben megtanulhass beszélni!

Bolonnégyszem mindig ezzel a hallókészülékkel van oda. Nyémazsuzsi-fia Kálmányt megtanította beszélni, azóta van oda. Pedig tud nyémául Nígyszem, Nyémáéktól akárkivel elbeszélget, ö-ö, ua-ua, ez meg tátog nekik, meg mutogat. Mióta a nyémák is mozgássérült segélyt kaptak, azóta Nyémáék nem engedik a kíszülíket, és megüzenték Bolonnégyszemnek is, kiütik a nígyszeme közül a fejit, ha abba nem hagyja.

*

Gyúka a benzinkút változásait veszi sorba: egy sor temetősfa, emitt a kukák.

Dede új nőket vett. Két harmincezer forintos gardigányost meg egy igazit kétszázezerért. Gyúka kifeszíti izmait, nézi, ahogy játszik rajtuk a fény. Őneki milljópénze lesz, elsőbbet csak ilyen harmincezer forintos nőket vesz, meg fölfogad még potyára kettőt. Annyi nő van, mint a szemét, ingyírpotyára is jelentkeznek.

Fecke úgy kapja föl, mint a kiskutyát.

Gyúka csak azt nem vette számításba, hogy a csicskák is helyet változtattak, és a Hangya-magtár mellől figyelnek. Egyből kiszúrták. Még a másiknyár volt, majdnem az összes levél a fákon volt még, amikor utolszor kapták el. Hétszer kapták el, nagyon megverték. Nyolcadjára aztán Dede az ódiba ültette be. Elvitte egy körre, és még kinderbujenót is vett neki. Szépen beszélt, mint egy tanétó. Ne jöjjön ki ide többet, szórakozzon máshol. Ha még egyszer kijön ide, nem verik meg, hanem betömik a száját, és földrótozzák egy kamion aljára, aztán mire-akkorra, Oroszországban lesz vagy Romániában. Oroszországban olyan hidegek vannak, hogy eltörik a vas, mint a jég. Romániában meg semmi sincsen, az ilyen gyerekek, mint a dudva, se iskola, se segéd, sesemmi. Mutatta Dede, mekkora semmi van ott.

A lányok rajongva nézik Dedét. Igazi fűrfi. Néha beidegesedik, hosszú hajukat az alkarjára csavarja föl, fejüket úgy veri falba. Még tanító is lehetne, ott előttük még le is kezelt Ickivel, Icki mint egy svájcenéger baba, úgy mozgott, belecsapott Dede tenyerébe, megegyeztek.

– Látjátok, így kell ezt – dől hátra Dede –, a gyereket mindig csak veréssel akarják tanítani, amikor beszéddel is lehet.

A lányok szerelmesen pislognak: lehet! lehet!

A csicskák félrefordulnak röhögni.

*

Fricus nem csodálkozik, amikor éjféltájon eléáll a kerekeskuka mögül Icki, vagyis Gyúka. Gyúka? Vakítófehér pólón fekete műtolldzseki, márványfarmer és a lábára való edzőcipő, úgy harmincnégyes. Eleddig a legkisebb cipője is harminchatos volt, a toyotásoktól. Még az, de Gyúka háromszáz forintos cigarettát szív. Kínálja. Kamionosoknak van ilyen cigarettája, néha adnak neki, ismeri. Rágyújt. Semmi, mint egy fűrfi, Gyúka tüzet ad, hát mikrógyútója van!

Gyenge nap volt, hat kanyar. Ezzel nem lehet hazamenni. Haza lehet menni, de a sajátjából kell kipótolnia, ami hiányzik, máma pedig már semmi se lesz.

Gyúka, mint egy bűnész, ökléből pénzt sodor elő.

Fricusnak kellemetlen, sipákoló hangja van, apja szok’ mondani, paraszt csinálta, azért. Jobb, ha hallgat, de most nem állja meg:

– Mijaa, gyerek, rádszakadt az aópété!

– Asztakajom, ennyiír!

– Mit akarsz te? Nincsen is mit, és semmi se jön még belüle!

Fricus elpirul.

Tízezer forint. Tízezer forinttal meglenne a mai nap, és nem kellene elvennie a sajátjából. Ég az arca, lángol, érzi, tarjagos lesz, még jó, hogy sötét van. Sokmindent meg kellett már eddig csinálnia kényszerből vagy hülyeségből, de ezt…

– Nem…

Gyúka vállat von, elősenderít még egy bankót.

Fricus hangja elfullad. Csak mutogatni tud, hová menjenek.

*

Dede, mielőtt elmennek autózni Gyúkával, megengedi Fricusnak, hogy vérét ne nyalja le tovább a falról, hanem hipóval próbálkozzon.

Gyúka izgalomban van. Ilyenkor fojtja valami a torkát, mint amikor Nígyszem azt a zenét fölrakta a lemezjátszóra, úgy, mintha rínia kéne. Először a csicskák kocsiját kell kikutatnia. Ladakocsi, Gyúka legyint, semmiaz. Pikk-pakk, csontozza a kocsit, látta eleget az apjától. Innen-onnan valami százezret szed elő. Mókásan igyekszik mozogni, ahogy a felnőttek szeretik látni. Mókás képet vág, vigyázzban. Gyerünk a lyányok szobájába! Secperc alatt valami háromszázezret szed össze. Közben csak úgy kottából kinyomja a tizenötkilós súlyzót a húszkilósincs gyerek.

Autózni mennek. Dede Vinetut engedi vezetni, annak az ölében Gyúka, kormányozhat. A minisztéri helyen terül Dede, mesél. Vinetu indiánarca alatt ránganak az izmok, de lenyeli röhögését. Dede mesél, kábít. Dede a megyei főügyészt megríkatja, a börtönparancsnok fiává fogadja.

– Ótómata: ótómata kocsit veszünk neked, fölhozatjuk benne a pedálokat, csak két pedál van, mint a szegi magyarembernek, Fitos úrnak van, a törpének. Azt mondjuk majd, törpeember vagy. Veszünk neked jogosítványt.

– Ódikocsit!

– Jó, ódikocsit veszünk neked, kupét!

Gyúka elneveti magát. Nem kell várnia hat-nyolc évet, mindjárt itt van a nap, amikor Pofesszornak meg Fidinek az agyát is szétszopatja! Leszámol velük. És Bolonnégyszemnek meg vesz igazimagmót, mert behozta a múltkor a sajátját, hát az olyan kicsi, egykazettás, semmi hangja neki, még Jenkiéknek is nagyobb a magmójuk, pedig azok kúdusok.

*

Másnap Gyúka feltűrt gallérral direkt az út szélin baktat. Jön szembe Vinetu, int neki, de az ráhúzza a kormányt, mint fácánra. Nem baj, az csak egy csicska. Fecke jön le az opelkocsival, mutatja, e, dinnye, ekkorára verem a fejed. Gyúka mutatja vissza, mithogyan. Nem baj. Meg is áll egy kicsit, hát egyszercsak jön az ódi, nem látni a vezetőt, akkor Dede az, szinte elfekszik a kocsiban. Semmi. Nem baj. Gyúka vállat von: nem baj az. Eddig vót. Ez se igaz hát, semminemigaz, ezek is csak meséltek. Idő van, rengeteg. Fordul el az árnyék. Dede jön vissza, integet neki, az ódi elé áll, semmi, úgy semmi, hogy az utolsó pillanatban ugrik el. A Dede már nem is látja. Gyúka vállat ránt, icki, lépést vált, zsebre vágja a kezét, merejül a fődet nézi, útszélin mindig találni valamit, hátha talál értékeset, aztán meg úgyis király lesz, mindenekkel leszámol, Dedével is.