Szepesi Attila

Üveggolyó

(Hieronymus Bosch vázlatkönyvéből)

Üveggolyó. Tükrében összegyúrva
vadkan, szűzlány meg szája-ferde múmja.

Sintér és kókler, pucér virágárus,
kajla himpellér, madárfejű mágus.

Féllábú hadfi – fél szemén kötéssel,
vándorlegény, ki sehonnan se kés el.

Borzas pákász, füves- meg javasasszony,
koldusdiák, ki teng-leng kutyakoszton.

Leprás – fekete fekéllyel belepve,
kékszakáll, kit apáca vár epedve.

Rabló – kufárt leskel a keresztútnál,
aranymosó, ki az iszapban turkál…

Fénylenek, mint kárbunkulus a kőben,
rezdületlen s egymáson áttünőben.

Mind se nájmódi, se nem régimódi,
árnyuk sehol, csak visszfényük valódi.

Görbült uton vagy éji útfelen
bolyongnak arc nélkül, személytelen.

Nincsen céljuk, csak a súgásnyi tér,
melybe e titkos farsang belefér.

Nem jelzi árkus, se tudákos térkép:
nem őrzi ábránd, se tükör s tükörkép…

Gurul az álom-üveggolyó – benne
nappal is mintha öregeste lenne,

éjjel is mintha folyton hajnalodna,
virradatkor pereg az éjfél korma.

Mint hajdankori, csodatévő fétis,
üszkös sötét meg sziporkázó fény is:

napfény ütötte karcsu völgytorok,
hol ádáz szörnyekkel köd kavarog,

és alkonyatkor vad viő-vié –
sikoly hallik, de nem tudni, kié…

Pörög az álom-üveggolyó messze,
s nézed a kavalkádot: nincs-e közte

balek-arcod vagy görbült alakod,
elkeveredve régholt vándorok

árnyékával. Papírmadár meg lófej
tülekszik, mágus és vásári kókler.

Antik bölcs – vagy tán kancsal képe-mása,
mesék habókos garabonciása.

Máglyatűz gyúl – cigánylányért eped
balról Fauszt doktor, jobbról Mohamed,

köröttük boros vásártéri bál,
hol grófnét farkal a kolduskirály.

Oldalt zsiráfnyak – föl az égre nyúl,
mellette (kar nélkül) tíz szörnyü ujj.

Sárkánygyík – szeme rontással teli,
Szent György lovagot éppen elnyeli.

Medve – szőre csimbókban fityeg róla:
láncon ugratja vén táncoltatója.

Hajfürt, benne fészek – kotló madárral,
szipa, ki szeretkezik vadszamárral.

Áldozati bárány, amint kivont
karddal épp a báva ordasra ront.

Dögtemető, hol vérző dúvadak-
ra pilinkélnek alkonyi havak.

Kitárt sírkamrán a holtak felett
ugrótáncot járó patkánysereg…

Üveggolyó: fekete mámor és
csupa homályos lidérc-hemzsegés.

Gurul, nem tudni, honnan hova tart,
pokolba jut, vagy aranykori part

várja, s benne miféle karnevál
zajlik örökké – bolondházi bál,

ködös roráte, tél-alkonyati
parasztbarokk Luca-napi muri.

Tán adeptusok torz varázslata,
kannibál-tor, kőmíves-lakoma.

Pincefolyosó – konok félhomály,
valaki holtra váltan kiabál:

nyak-metélő acélkerék forog
és körül csuklyás inkvizítorok…

Vagy ahogy görbe fákhoz vénülünk,
csak a káprázat bolondoz velünk,

belőlünk árad feketén ez a
maszkabáli balek-komédia:

álmunkból visszafénylő és tovább-
derengő, átok-kori délibáb.