Kiss Benedek

Csendes figyelmeztető

Nehezek
már
a levelek
a fáknak,
ágnak.
Hulltukon
kányák
kacagnak,
keringve
kárt kiabálnak.

De ami könnyű,
mind
tovaszállt
az augusztusokkal.
Csínján hát,
barátom,
most már
a borral
s a gesztusokkal.

Ne kezdj már
balhét
se sátánokkal,
se krisztusokkal.
Nehezek
már
a levelek
a fáknak,
ágnak,
okkal,
és sokkal.

Maradj csak,
mi mindig
szerettél
volna
lenni –
1 ember.

2002. november

A 60. előtt

Magammal sem értek egyet,
hogy megértem az ötvenkilencet.
Bár – ötvenkilenc? hatvan? – egyre megy.
Csak mindig hozzáragasztunk
végéhez 1-et.

Az 56 – az még valami…
Nem beszélve a 48-ról…
Addigra az ember az – aki.
Sem keleti,
sem nyugati sógor.

Tudja – innen is,
onnan is
elég volt a jóból.

Hekatomba

Mikor saját vesztünket ünnepeltük,
a tetszhalott – vagy halott – meg se mozdult.
Nem könnycsepp – pezsgőknek cseppje csordult:
de jó is itt, a Kempinskiben – együtt!

Majd orrára bukott a hökkent
Szulimán-szobor, úgy beledöbbent.

A globalizmusról

Mennyi az idő?
Éjfél is elmúlt?
Már megint olvastam
– végre! –
– s igazat! –
én, galád!

Most várhatom, hogy ismét
„beszitálja agyamat a szesz”…