Filip Tamás

Utcarészletek

Mint börtönlakó, ha néhanap
eltávozásra engedik,
az emberek közé már ő is
ritkábban kívánkozik.
S ha mégis menni kell,
a reklám-arcok és a komor
tömeg kereszttüzében
egyre félszegebb.
Ha beszélni hallja
a városlakókat, azt gyanítja,
hogy az már az újbeszél,
még ha másként hangzik is,
mint amiről olvasott valaha.

És hogy lehet jó az, ha valakit
a villamoson állva ráz
a fülébe ömlő elektrosokk-zene.
Meg az a másik, az élő,
mit kéretlen adnak elő
a járművön végigcsörtető
harmonikázó családok,
hogy nem lehet elbújni előle,
mert az újságját félrelökve
nyújtják elé a markukat.
És önmagukat újabban miért
imádják annyian, hogy orrukon
s szemhéjukon is képesek
ékszert viselni, és bőrükre
ragasztott nyuédzs-jelképeket?

Az esti fény-levesben
nyers darabokként úsznak
a lazán kitett vészvillogók,
miket a rendőrautó-fények
kanala megpróbál úgy-ahogy
elkeverni, hogy fogyasztható
legyen, ha éhesek volnánk
a gyorsétteremszagú utcán.
De ő ilyenkor már úgy siet haza,
mintha menekülne, mert azt hiszi,
hogy minden kapualjban egy narkós
adja be magának az új adagot –

Az álmok könyvéből

(i. m. Krúdy Gyula)

Héja: nagy úr haragja.
Városkapu: nem várt ítélet.
Toronyőr hajnali utazást mutat.
Hírmondó, ki jön gyalog:
halaszthatatlan ügy.
Malom a messzeségben: szerencse.
Hajókürt ködöt jelent,
álmatlanságot, esőt,
s ha varjú károg hideg éjszakán:
hosszú tél ígérkezik.

Betegnek halál a hold.
Izzó vas: szégyen.
Lángoló liszt: hasztalan igyekszel a jóra.
Sziklára ülni: leküzdött félelem.
Szarvas nyomából inni: nagy szerelem.
Aranyhal: éhséget jegyez.
Hattyú, mely sötét égen száll,
s hullatja tollait: akitől félsz,
nemsoká megbékél veled.

Tested fűvel benőve:
csöndes lesz öregkorod.
Kilátóból nézni az országhatáron
túlra: jövőre háború lesz.
Lépdelni rekettyésben:
hiába töprengsz egy titok felett.
Földet enni, s vizet kortyolni rá,
majd öklendezve mindent kiokádni:
gonosz kór fog ágynak dönteni.
De azt, hogy meddig tart szenvedésed,
nem tudja senki, csak az Isten.