Horváth Elemér

a hudson partján

a birodalom összeomlik majd
a birodalmak általában ezt teszik
s nem menti meg őket se livius se scipio
se történelmi szükségszerűség
a jövendő idő kérdése csak
valószínűleg káosz lesz
az az édes anarchia ami az ifjúság
parányi utódállamok tavasz
ahol tündéri felhőszakadás után
egy kisfiú nagyon figyelmesen
papírhajót úsztat egy pocsolyán
s ameddig csak ellát a szem
nem történik semmi rendkívüli
kékebb az ég és vakítóbb a nap

honvágy

kibírtam cézár meggyilkolását
radnóti tömegsírját
hirosimát gyomorfekélyemet
s a versek magánzárkáit
habozás nélkül biztosan
vágtam neki az ismeretlennek
amikor hátat fordított a hazám
és megmaradtam rábaközinek
bár szemem előtt cserélődtek ki a sejtjeim
firenzében és new yorkban
ma sem a nagyvilág félelmetes
nem a piros betűs történelem
hanem a kísértés mely vissza-visszahúz
a kicsibe és a közelibe

emlékezés a távozásra

az ablakból az első őszi fa
piros mint tavaszi magnólia
az ég halványkék burája alatt
vakítóan fehér forrás a nap

ma 46 éves a pillanat
hideg hatalmas amerikai
ilyenkor a rábánál vadludak
jajongó búcsúzását hallani

egy utcalány halálára

a fellebbezéseknek vége volt
a kivégzés napján imádkozott
s azt mondta ügyvédjének visszajön
csak egy orvos vélte elmebeteg
de hát ez persze magánvélemény
s mert kisebbség nincsen jogereje
a szemtanú az áldozatai-
nak néhány hozzátartozója volt
neki még gyászolója sem akadt
azok közül akiket kiszolgált
(néhány fillérért) aztán kirabolt
vagy meggyilkolt most rajta volt a sor
s akármilyen olcsó gyönyört adott
ugyan ki gyászolna egy utcalányt?

a tintenkuli

nem tudom én hagytam-e el
vagy ő mondta föl a szolgálatot
gyerekkorom tündéri útvesztőiben

karácsonykor – hétéves lehettem –
ott volt a fa alatt
bársonytokban s munkára kész

“igazi német találmány”
mondta anyám “tintenkuli”
de nem volt xenofób

a következő években
lemásolta piszkozataimat
zsinórírással magyarul

ha van tárgyaknak paradicsomuk
(a jammes-i értelemben) biztosan
ott van és emlékezik

félálomban

(antigua s barbuda között a tengeren)

amikor nem gondolok semmire
a semmi elviselhetőbb
késő este az elhagyott fedélzeten
tenger és csillagok között
időnként lecsukódik a szemem
s egyszerre semmi sincs
se óceán se fedélzet se csillagok
se én antigua s barbuda között
ahol az égvilágon semmi dolgom sincs
azonkívül hogy semmi dolgom sincs
a nyugágyban a langyos sötétben
az elhagyott fedélzeten a tengeren
semmi egy zenekar foszlányai
semmi egy rábaparti nyárfasor