Marsall László

Majdnem fohász

Te, aki olykor véges vagy, de határtalan is,
akár a fútton-fútt léggömb a habókos
majálisi árus gázpalackja csecsén,
ám szét nem pukkanó – körözöl-csapongsz,
a láthatatlan burok középpontján
át-átszeldesed az irdatlan bensőséget,
meg-megérintesz, országolsz mivoltomban,
hallszik dobogásod a halántékomon.

Egyre gyatrább sántikás lépdeléssel mérem,
hogyan roggyan, púposodik a föld alattam,
mintha a halottak fészkelődnének,
de motozni körükben nem kívánnék,
nem, a hangtalan sugárzó köztársaságban.

Adassék nékem némi esély az életvilágban.
Ments meg a kétest, a lehetőt győzelemmé
untalan hazudóktól, s tőlük, akik tilalomfát
ütnek a küszöb alá, halálfejet a családi ágyra.

Kívánnám, legyek hulltomig csak szárnyalás,
kijárna ez a földközeli levegőben járatosnak.
Éhezni akár a hihetetlenben talán könnyebb,
talán irgalmasabb elégni, talán lekoppanni.