Pardi Anna

A muzot-i korona-éjfél

Sorok, sorsok, lelkek mozgatták őt,
ki a szenvedő azonosulások foglyaként
a szabadságot sajátította el.
A nagy Ő kis ő-je, a világegyetem vonatkozásainak
szorgos kutatója, a sorsillanó, sorsállandó
szakmai megfigyelője, a költő és világpolgár
Muzot-ban végső lakhelyére érkezett.

Rainer Maria Rilkének e pillanatban
sincs jobb társasága, mint önmaga közösségi szelleme.
Éjfél van, a régi toronyépületben
alvatlanságot kongat a szél, emelkedik, süllyed,
az időpont körötte, a természetes csupán
éjsötéten rémlik, az ISMERETLEN-hez átigazolt
értelem peremvidékei felől.

A lélek elemi ereje, vagy az
elemek lélekereje, ki tudja, röpíti Rilkét
a bomlandó emlékek terepén.
Kép horzsolja, ifjonti arca, távoli ország
tömegében ácsorogva, mikor Marie nagynénjét
látogatta meg Budapesten, s furcsa szívdobogás
fogta el a Koronát utaztató ünnepségen.

Pályaválasztás előtt álló ifjú volt,
s Marie nagynénje is arról oktatgatta,
mily nehéz egy rosszakaratú világban az élet,
mikor Pestről Budára utaztában elsuhant mellette
a Szellem Számtalan Érintései közül egy,
külön díszhintón, egy párnán nyugodva, komótosan,
Ő, a Korona, a Szent.

A tömegben rövidlátás, felszínesség uralkodik,
de abban a pillanatban a fenséges eszme győzedelmeskedett,
az elszorított gyökerektől áradó fényben
a millenniumi tömegben véletlenül ott ácsorgó Rilkében
a csoda titokzatos jócselekedete égett,
a bizalom az élet végső jósága iránt
talán épp Budapesten érintette meg.

Még az is átsuhant túlérzékeny agyán,
szentkorona-őrnek lenni lenne a jó. Château de Muzot-ban
egy éjféli óra örökkévaló szárnyán
az elhagyott várkastélyban a népi sajátosságok értékelése
harmóniateremtő erőként lebegtette az éjt.
Az eszme, az eszme. Magyarország, nem kétlem,
rendelkezhetne vele – sóhajtotta el.

Az ország koronába vetett hite,
több évszázados igyekezete, hogy a hatalom legkevésbé
kézzelfogható vonásait egy dologban
tisztán megőrizze magának, ez nyilván semmi más,
mint egy nagy, titokban tartott eszme.
István király koronája a sérthetetlen módon, közösségi
igénnyel megtakarított erő akkumulátora.

Ez a korona gondolkodik,
úgy zajlik benne a gondolkodás, mint egy aranyló koponyában.
Micsoda harmóniában egyesülne a világ,
ha minden nép el tudná ismerni a másikat, mindegyik
tisztelné és csodálná a másik sajátosságait.
A szív karátja, a jóakarat ékszerészi kiképzése
nagy belső munka. Tovább nem halasztható.