Deák Mór

Iszák

(színarany)

Színarany ez a bor,
színarany.
Aki issza ma, koronája van.
Koronája szélből,
napból,
mámorokból.
Királyt választ ma a színarany bor.

Aranylik minden,
a világ elgurul,
örülhetünk
s örülünk konokul,
a világ elgurul s utánanézve
ködbe veszik egésze, része,

király borul király vállára,
fejét lehúzza koronája,
a bor,
a szív,
ma minden színarany.
Néha nincs is ma, néha van.

(iszák)

(Boromnak, Máriának)

Ó, hogy aranylik a bor,
amikor lenni édes.
Ilyenkor megtér a lator
anyjához, kedveséhez,
és elviselhető lesz mind a többi.

De könnyű is lehet a lét,
ha elkábul, elfárad.
A ráncos arc, megtört derék
úgy fordul majd utánad,
hogy jó tőle elmenni s visszajönni.

Ilyen bor hercegeké
lehet csak, pedig itt van.
Király vagyok, aki elé
egy átlátszó pohárban
a birodalmát tették elfeledni.

(bordal)

(Apámnak, Tanyi Jánosnak)

Napfényt iszom ezzel a borral:
napfényt, esőt és örömöt.
Ha nem találsz, amikor hívnál,
keress a tőkéid között.

Ilyen lehettem,
amikor Isten
fölvett,
megkóstolt,
kiköpött.
Megtalálsz engem már mindig
a szőlőtőkéid között.

Volt néhány közös borozásunk,
s már minden borozásunk közös.
Sose halunk meg!
Tovább élünk
fiatal tőkéink között.

(a zöld veltelini)

(Kiss Benedeknek)

Bennem vagy
s mégis látszol rajtam:
borok királya, Veltelini.

Miként a
hívőn Istene:
átszellemül, megbocsátóvá lesz.

Bizony, hogy
varázsital vagy Te:
az leszek Tőled, amit parancsolsz.

Sári bohóc,
disznó, az Élet Királya:
mindig az, ami sohasem voltam.

Igézem poharam
arany gömbjét:
nap emelkedik, nyár ragyog.

Szent György hegyét
látom alatta:
éppen tőkék közt ballagok.

Mit jósolhat még
ez a varázsgömb:
húz, hát közelebb hajolok,

s valami nagyobb
varázslót látok:
poharában Nap és Föld egymásba forog,

szétosztja,
s mégis ő lesz több tőle:
józanságot hordóba zárta,

s a varázsgömbben
összebólintunk:
nem is volt való e világra.