Kiss Benedek

Jó halál?

Édesanyám,
imádkoztál a jó halál
kegyelméért –
de hogy lehetne az
jó és kegyes?
Arcodon láttam az
irgalmatlan vért,
s nincs vér más,
mi ily szent
s rettenetes.

Ám hited zöldellik,
virága lettem,
fájdalom és öröm
kalásza bólong,
sejtések, titkok
érnek szívemben,
ha rólad szólok.

Látogass meg, mama,
adj víg erőt, jót,
mint régen,
elborult vasárnapokon,
s én televirágzok
minden temetőt,
torozzanak lepkék
gyászhantodon!

Kiáltás

Lekékül a szilva meghajló ágról…
Lekékültem hajdan én is anyámról.

Bömbölve, nyamvadtan értem e földre,
mondták is később: lám, mi lett belőle!

Sebtiben, kapkodva, ecettel kereszteltek
(ott állt a két üveg egymás mellett).

A szemem máig lázas, csípi az áldás.
Életem: bogárzó éjben kiáltás.

Istent s a sorsomat kiáltom szét, mindhiába.
Ennyi erővel vad is lehetnék Indiában.

Ennyi erővel éghetnék gyönyörűségben,
mint ahogy lekékül a szilva ágáról érten.

Ennyi erővel lehetnék akár erős ember.
Istenem, gyehennáig vagyok már szerelemmel.

Viharlámpás este

Viharlámpás este
csikorgott a hó.
Vibrált fönt egy csillag,
a Nagy Számadó.

Vendégségbe mentünk,
nagymama s apó.
Mit érdekelt engem
a Nagy Számadó?!

Mit érdekelt engem
a Nagy Számadó?
Kalácsot ehettem,
s csikorgott a hó.