Aczél Géza

falfirkák

nagyapáék négyablakos vasúti tisztességből épült háza a várostól félreesett
módszeresen házilag volt kipingálva külön gyönyörrel festette meg az öreg
a betéteket és az ablakkereteket nincs kizárva roppant praktikuma valamilyen
furcsa közös folyást engedett a hátsó szőlőlugasból maradt rézgálicos mésznek
és az utca felől felkent keveréknek így teremtve sokáig ösztönös összhangzatot
s miként anya a magzatot hordozta értékes vödreit a kertkaputól a földes útig
előre-hátra permetezett és meszelt s aligha sújtotta az idő modoros szomorúsága
legföljebb ha kukacosodni kezdett az ócska mész parányi pergő vízióként
rogyasztva lelkében a felületi képet szúrós önérzetként zaklatva benne az egészet
mely egyszerre volt a jól végzett munka öröme s az a bizonyos fölös harmónia
amiért külön nem kellett harcolnia jött az magától a puritán bihari réteken át
a látványt pedig lassan markáns ráncaiba vette csak valahogy az nem békítette
hogy egyszer csak elfogy a snapsz magányossá válnak a szent szalonnasütések
senki nem kopog az idő az egyetlen munkás rombolásában nincs felháborító
s az utcafrontot mint szánalmas loboncot kortalanul eszi a penészes enyészet
itt a köldökzsinór ha árva barangolásokban a megvakított vakolatokra nézek
minden mozdulat fáj a rombolás mögött – legyen pártház lopott palota üde fal
ha arcára a destrukció köpködött a lumpen éjek a nomád homlokú katonák
az olcsó kéjek agyadba föltolulnak nyelvet öltenek a tanult klasszikus múltnak
legyen bár pisti hüje a közeledő posztmodern abnormális vissza kellene találni
ahhoz a ma már szélütötte házig hol valamikor senki sem értette mi az anarchia
s bár a ház lakója tudta meg kell majd halnia ám mögötte fel lesz gereblyézve
a zsendülő lugas ki lesz meszelve a régi ház senki nem rondítja oszlásnak indult
állagát jöhet nyugodtan a mentő vagy szent mihály lova után bronzba mártva
az úr nehéz szekere – nem érdekes a pojáca teker-e újabb rondítások felé
tisztességgel bevégeztük a mosott terítőre kitettük a hatósági bizonyítványt
mint nagyapa – az utód már ne turkáljon nehogy ötvenes lábával falra másszon
mivel a végső nagy meszelésre az amúgy is törékeny idő felelőtlenül elfogyott