1956 – Holló a hollónak…

Asztafjev elvtárs, a Szovjetunió magyarországi követségének tanácsosa 1956. június 13-án felkereste Egri Gyula elvtársat, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének helyi párt- és állami szerveket felügyelő titkárát, aki a hónap elején egy pártküldöttség vezetőjeként járt a Szovjetunióban. A boldog kommunista jövőt építő szovjet államban szerzett utazási tapasztalatairól is kérdezgette barátilag és elvtársilag a szovjet elvtárs a magyar elvtársat, de Asztafjev elvtárs elsősorban arra volt kíváncsi, hogyan ítéli meg Egri elvtárs a magyar belpolitikai helyzetet.

Egri elvtárs 1956. június 13-án bonyolultnak ítélte Magyarország belpolitikai helyzetét, de aggodalomra nem látott okot. „A munkásosztály és a parasztság hangulata jó, fölösleges fecsegés nélkül dolgoznak azoknak a feladatoknak a végrehajtásán, amelyeket a második ötéves terv első esztendejének, 1956-nak az éves népgazdasági terve előirányoz.”

Alig egy éve Egri elvtárs még a belügyminiszter első helyettese volt, naponta asztalára tették az államvédelmi szervek által készített hangulatjelentéseket, és ezeket a jelentéseket hivatalból, mint a Központi Vezetőség magas beosztású munkatársa most is megkapta, ezért többféleképpen értelmezhető a titkár elvtárs e mondata: A munkásosztály és a parasztság hangulata jó. Egri elvtárs nem tudott olvasni? Mint pártiskolát végzett lakatossegéd ezt nehéz róla feltételezni. Vagy tudott olvasni, és ezt olvasta a hivatalos jelentésekben? Lehet, hogy 1956 nyarán – miközben már forrongott az ország – tudatosan félrevezették, rózsaszínű füsttel kábították az államvédelmi kommunisták a pártmunkás kommunistákat?

Vagy Egri elvtárs tudta, hogy recseg-ropog minden, de óvakodott erről őszintén beszélni a szovjet elvtársnak? Politikai megfontolásból hazudott, így akarván menteni, ami még menthető? Egri elvtárs, aki alig egy éve még a belügyminiszter első helyettese volt, tudhatta volna: a szovjet elhárítás tájékozottabb belügyeinkről, mint a magyar belügy, ezért kár hazudozni, mert a szovjet elvtársak könnyen örökre süllyesztőbe küldhetik bármelyik magyar elvtársat.

Ha Sztálin elvtárs röpülhetett, bármikor röpülhet Egri elvtárs is!

Talán csak óvatos és buta volt Egri elvtárs. A Petőfi Körben, májusban két alkalommal is szenvedélyes vita folyt a második ötéves terv tarthatatlan irányelveiről, nyílt titok volt, hogy a terv úgy rossz, ahogy van, s a fellengzős célkitűzések teljesíthetetlenek. Ám ha sziklaszilárdan, helyes pártvonalunkhoz ragaszkodva hangoztatjuk, hogy a terv megalapozott, a terv jó, a terv teljesíthető, akkor csak az ellenség, a revizionisták és a magukat reformereknek nevező osztályárulók botránypolitizálása az oka, hogy néhányan mégis úgy gondolják: az országgyűlés és a pártkongresszus által elfogadott irányelvek végrehajtásának mindenáron való erőltetése gazdasági és politikai káoszba sodorja az országot.

Egri elvtárs gondolni sem mert arra, hogy az ellenséges elemeknek, a párt helyes irányvonalát elutasító úgynevezett reformereknek bármiben igazuk lehet. Egri elvtárs ismerte, vallotta és vállalta az egyetlen helyes álláspontot: A munkásosztály és a parasztság hangulata jó.

Mint kommunista a kommunistát: erről tájékoztatta 1956. június 13-án Asztafjev elvtársat. Igaz, jelezte azt is: akadnak problémák, de azokat a szilárd és elvhű és felelős pártvezetés megoldja. „Éppen ezért a Központi Vezetőség egyik legközelebbi ülésén széles körű támadást kell indítani a pártmunkát dezorganizáló »elégedetlen elemekkel« szemben, és kényszeríteni kell őket, hogy teljesítsék a párt vezető szervének akaratát.” Egri elvtárs beszélgetés közben nem tért ki arra, miképpen fogja szófogadásra kényszeríteni a párt vezető szerve az elégedetlen elemeket. Alig egy éve még a belügyminiszter első helyettese volt, feltételezhetjük, hogy alapos ismeretei voltak arról, miképpen kell kommunistáknak kommunistákat (és nem kommunistákat) a párt helyes irányvonalának elfogadására kényszeríteni.

Egri elvtárs mindezekhez még azt is hozzáfűzte, hogy némely elvtárs nagyon eltökélten akadályozza a helyesen gondolkodó elvtársak munkáját. „Ma reggel – jegyezte meg Egri elvtárs – kénytelen voltam négy és fél órát vitatkozni Köböllel, hogy bebizonyítsam a párt vonalának helyességét, és ezért csak harminc percet tudtam szentelni a konkrét munkával kapcsolatos kérdések megvitatásának.”

Köböl József elvtárs, a Központi Vezetőség szervezési osztályának vezetője tehát négy és fél órát rabolt el haszontalanul Egri elvtárs szocializmust építő életéből.

Egri elvtárs még mondott néhány rossz szót a pártapparátus egynémely tagjáról, akik nyíltan kijelentik, hogy nem értenek egyet a Politikai
Bizottság határozataival, a horthysta rendőrséggel együttműködött Szakasits Árpádról, az ebben a helyzetben aktivizálódott Nagy Imréről, a Nagy Imrét meglátogató Czottner Sándor bánya- és energiaügyi miniszterről, a népi demokratikus rendszerrel lojális Grősz József püspökről és az illojális Mindszenty József bíborosról.

Asztafjev elvtárs megírta jelentését és elküldte Moszkvába Kuznyecov külügyminiszter-helyettes elvtársnak, Levicskin megbízott külügyi osztályvezető elvtársnak, az Információs Bizottságnak és az Irattárnak.

Lehet, hogy amikor Egri elvtárs lelkesen arról szónokolt: a munkások és parasztok jó hangulatban, fölösleges fecsegés nélkül dolgoznak a második ötéves terv végrehajtásán, Asztafjev elvtársnak egy pillanatra eszébe jutott az a beszámoló, amelyet egy másik magyar elvtárstól kapott, és amely arról tájékoztatta, hogy májusban két alkalommal is heves viták dúltak a Petőfi Körben. Ott többen – párttagok is szép számmal – hangosan az ötéves terv teljesíthetetlen irányelveiről beszéltek, és az ötéves terv átalakítását szorgalmazták, szőröstül-bőröstül. Lehet, hogy Egri elvtárs erről nem tud? Netán hazudik Egri elvtárs a szovjet elvtársaknak?

Asztafjev elvtárs már Egri elvtársban sem bízhatott 1956. június 13-án?

Nem tudom, mit csinált Egri Gyula 1956. október 23-a és november 4-e között. 1950 és 1952 között a Heves megyei pártbizottság első titkára volt. 1952 és 1954 között a Baranya megyei pártbizottság első titkára. Ezt követően belügyminiszter-helyettes, 1955-1956-ban a Központi Vezetőség tagja és titkára. Aztán nagyot zuhant a párthierarchiában: Egri elvtárs 1957 tavaszán csak az egri városi pártbizottság első titkára.

Nem sokáig. 1958-ban már megint elsőszámú pártvezér Baranyában. Nem sokáig. Négy év vidéki nagykutyaság után kiskutya lesz Budapesten. 1962-ben kinevezik a Magyar Testnevelési és Sportszövetség elnökének. A sporthoz eddig nem sok köze volt, viszont volt belügyminiszter-helyettesi gyakorlata. Ezt sportvezetőként remekül tudta kamatoztatni. Például 1964-ben, a tokiói olimpiára 274 fős magyar küldöttség utazott: 193 sportoló, 81 kísérő. A Történeti Hivatalban őrzött, nyilvánosságra hozott állambiztonsági akták tanúsága szerint a küldöttségben 51, azaz ötvenegy beszervezett személy volt. Durván számítva minden ötödik ember jelentett a többiekről. A „hálózati értékelő állambiztonsági tisztek szerint igen eredményesen és odaadóan segítették munkájukat »Pataki«, »Balaton« és »Balogh« fedőnevű hálózati személyek a vívók körében” – például!

Egri elvtárs irányításával tehát jól működött az állambiztonság a sportélet területén. Annyira jól, hogy Egri elvtársat a magas pártvezetőség újra kegyeibe fogadta, s visszamehetett vidékre nagykutyának: 1969-ben ismét ő a Baranya megyei pártbizottság első titkára. Innen röpítette őt a halál a munkásmozgalmi panteonba 1972-ben. Rosszkor halt meg: január 11-én. Neve már nem kerülhetett be az abban az évben megjelent Munkásmozgalomtörténeti Lexikonba.

Egri Gyula 1962-től haláláig a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Vezetőségének tagja, nyolc évig a magyar sportélet elsőszámú pártfunkcionáriusa. Minden bizonnyal többször találkozott Kádár Jánossal. Néhányszor egymás szemébe néztek. Lehet, hogy Kádár elvtárs olykor barátságosan megpaskolta Egri elvtárs vállát.

És minden alkalommal kezet fogtak, mint elvtárs az elvtárssal.

Soha nem fogjuk megtudni: vajon valaha valaki bizalmasan megmutatta-e Kádár Jánosnak Asztafjev elvtárs 1956. június 13-án írt feljegyzését? Tudott-e valami biztosat Egri elvtárs arról, hogy vajon Kádár elvtárs olvasta-e Asztafjev elvtárs feljegyzését?

Az elképzelhető, hogy időnként letettek Kádár asztalára olyan, az állambiztonsági szervek által készített hangulatjelentést, amely a pártvezér ilyen-olyan megítéléséről szólt. Talán olvasta Kádár az 1956 novemberében, decemberében készült írásokat is. Sok mindenről árulkodnak ezek a rendőrök és besúgók fogalmazta régi mondatok.

„Szombathely város területén olyan hírek járnak, hogy Kádár elvtárs öngyilkos lett és helyette a vezetést Münnich elvtárs vette át.” (Szombathely, 1956. december 6.)

„A makói járásbeli Apátfalván elterjedt az a hír, hogy Kádár elvtárs idegösszeroppanásban meghalt.” (Szeged, 1957. december 10.)

„Nyárlőrincen Szijjártó János 26 éves hentessegéd, budapesti lakos azt a bejelentést tette, hogy le vannak szarva a kommunisták, le van szarva a Kádár-kormány…” (Kecskemét, 1957. december 25.)

Nyilvánvaló, hogy Szijjártó János huszonhat éves budapesti hentessegéd nem bejelentette, hanem kijelentette, hogy le vannak szarva a kommunisták, a fogalmazni nem tudó bunkó besúgó viszont nem bejelentette, hanem feljelentette Szijjártó Jánost.

Kádár valószínűleg soha nem ismerte meg Szijjártó János véleményét. Lehet, hogy Faludy György versének megismerésétől is megkímélték a személye körül szorgoskodó funkcionáriusok. De ha véletlenül mégis kezébe került a Torontóban, 1981-ben született vers, bizonyára nem mosolyogva, hanem idegesen kacsingatott a neki címzett jókívánságokat olvasva.

Álnok vagy, szkizofrén, provinciális

s hazug. Opportunizmusod csigája

hány szovjet elvtárs nadrágján mászott fel!

Rendszerint nem hiába.

Írástudó barátai talán elmagyarázták: rossz vers, ne is törődjön vele, Kádár elvtárs! A rosszindulatú vádaskodásra sem kell figyelni:

Tiéd a jelen. Agyoncenzúrázott

múltaddal mint vagy? Olykor, esti csendben

hallod-e újra, ahogy Rajk barátod

nyakcsigolyája reccsen?

Ha altatóval sem tudsz már aludni:

Tóth Ilonka sóhaja utolér-e…

A kommunista Kádár sok kommunista fölakasztásában közreműködött, a költő ezért gondolja úgy, hogy még altatóval sem tud aludni. Faludy György érzékeny idegzetű írástudó: azt hiszi, a gyilkosnak is érzékenyek az idegei.

Kádár Jánost nem rázta meg, hogy Faludy szerint pártvezéri múltja agyoncenzúrázott. Miért rázta volna meg? Hisz a múltját ő maga cenzúrázta.

1988 áprilisában egy amerikai tévétársaság egyórás interjút készített Kádár Jánossal. Az eredeti elgondolás szerint a Magyar Televízió is sugározta volna, de ez elmaradt: májusban, pártjában Kádár már csupán ügyefogyott díszelnök.

Az amerikai riporter rideg udvariassággal, szikár pontossággal fogalmaz. „Ön hol volt 1956. november 1-je és 4-e között? Egyes feltételezések szerint…” Kádár közbevág: „Én Budapesten és Szolnokon voltam.” Pillanatnyi csend. Tömör kérdés: „Hol?” Kádár farkasszemet néz a riporterrel: „Budapest és Szolnok.” Aztán kicsit előrehajol, fölényes mosoly suhan át az arcán, és megismétli: „Budapest és Szolnok.” A riporter diplomata: „Vagyis ön itthon volt.” Kádár rábólint. A riporter nem adja föl: „És tárgyalt a szovjetekkel. Tehát nem Ungváron volt?” Kádár elengedi füle mellett a kérdést: „Nekem voltak különböző nemzetközi tárgyalásaim…”

Kádár 1988 áprilisában is ragaszkodott hazug állításához: 1956 novemberében nem hagyta el Magyarország területét. Pedig már akkor is hozzáférhető volt néhány történeti forrás, amely egyértelműen bizonyította, hogy Kádár János november 2-án Moszkvában tárgyalt. Később a tárgyalási jegyzőkönyvek is napvilágot láttak. Kádár a szovjet (elvtársi) ultimátumot végiggondolva a november 2-ról 3-ra virradó éjszakán úgy döntött: mégiscsak jobb lesz Magyarországnak (és neki), ha nem Münnich, hanem ő lesz a szovjetek elsőszámú magyarországi helytartója.

Aztán szovjet tankok védőőrizetében bemasírozott Budapestre. Nem volt könnyű dolga. Változtak az idők, változtak az elvtársak.

Még 1956 júliusában Kádár János elvtárs levelet írt Nagy Imre rehabilitálásának ügyében Egri Gyula elvtársnak.

Kádár nem kedveli Nagy Imrét. Nagy Imre rehabilitációjával, politikai szerepével és pártba való visszavételével kapcsolatban is erős fenntartásai vannak, de (ravasz és óvatos) nem kíván részt venni augusztus 3-án a titkársági ülésen. Megfogalmazza javaslatait (Nagy Imre határozott kioktatását tartja szükségesnek!), és Egri elvtársat kéri arra, hogy távollétében legyen az általa megfogalmazott javaslatok előterjesztője.

Egri elvtárs 1956. június 13-án találkozott Asztafjev elvtárssal. Július végén ez már régmúlt, hiszen július 18-án leváltották Rákosit. Gerő Ernő az új nagyfőnök, Kádár János a Politikai Bizottság tagja lett. A Társadalmi Szemle elmarasztalta Nagy Imrét, ám még Rákosi leváltása előtt. Nagy Imre levelet írt július 22-én, már az új főnöknek, Gerő Ernőnek, ezt a levelet Gerő megjegyzéseivel kapta kézhez Kádár, ő is megjegyzéseket, sőt intézkedési javaslatokat fogalmazott, de Egri elvtársat kérte meg: képviselje álláspontját a titkársági ülésen.

Elképzelem, amint Egri elvtárs ül az íróasztala mögött azon a július végi napon, forgatja Kádár levelét, üstökét vakargatva azon töpreng: akkor ő most mi a fenét csináljon? Rákosi röpült. Kádár újra magas pozícióban. Nagy Imrét Kádár sem szereti, ez megjegyzéseiből, javaslataiból egyértelműen kiderül, de a kínos feladatot – Nagy Imre ellen szólni – rá bízza.

Egri elvtárs nagy gondban volt.

Lehet, hogy eszébe jutott találkozása Asztafjev elvtárssal? Hisz alig egy hónapja beszélgetett vele, s akkor ő figyelmeztette az elvtársakat: „Kádár személyével kapcsolatban Egri elvtárs elmondta, hogy ő elég jól ismeri, és ezért személy szerint ellene van, hogy beválasszák a Politikai Bizottságba. Kádár – jegyezte meg Egri elvtárs – meglehetősen csúnya szerepet játszott a Rajk-perben, mégsem mond egyetlen szót sem az általa elkövetett hibákról, köztük a perrel kapcsolatosakról sem. Egri elvtárs Kádárt elvtelen, sőt gyáva embernek tartja.”

Elképzelhető, hogy Egri elvtársat nyugtalanította a gondolat: hátha beszélgetett már Asztafjev elvtárs a Politikai Bizottság új tagjával, Kádár Jánossal. Lehet, hogy Kádár elvtárs épp azért kérte meg őt javaslatának előterjesztésére Nagy Imre ügyében, mert…

Valószínűleg hideg veríték gyöngyözött Egri elvtárs homlokán.

Amikor később Kádár János úgy döntött, hogy föl kell akasztani Nagy Imrét, Egri elvtársnak esze ágában sem volt tiltakozni.

1958. június 16-án kivégezték Nagy Imrét.

1958-ban kinevezték Egri elvtársat a Baranya megyei pártbizottság első titkárának.

Ha a következő másfél évtizedben Kádár elvtárs és Egri elvtárs találkoztak, feltételezhetően, mint elvtárs az elvtársra, egymásra mosolyogtak. Kádár elvtárs talán kacsintott is.

Szigethy Gábor